MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.09.13. 12:00,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter

Akadályok nélkül a Bükki Kéken

Még júniusban vágtam neki a Bükki Kék több mint 70 km-es útvonalának bejárásához, de akkor a kétnaposra tervezett túrámat kénytelen voltam megszakítani a nemvárt terepi kihívások miatt. Most bepótoltam!

Fotó: Lánczi Péter

Eger határából a Nagy-Eged

 

Az első etapban 40 km-et mentem a miskolci Perecestől Bükkszentkeresztig, ahonnan másnap reggel viszont már elmaradt az Egerig tartó folytatás. Az áprilisi hókárok miatt járhatatlan turistautak, bedőlt fák és az első nap szerzett sérülés az út feladására kényszerítettek. Azóta eltelt közel három hónap, az utak járhatóak lettek, és az én kíváncsiságom sem lankadt a Bükki Kék iránt.

 

Fotó: Lánczi Péter

Eger, Érsekkert szökőkút


A második nekifutásra is Bükkszentkeresztről terveztem az út folytatását, de végül a tömegközlekedés a táv megfordítására kényszerített. Pestről ugyanis lényegesen egyszerűbb Egerbe utazni – és még időben elkezdeni a gyaloglásra szánt napot –, mint a Bükk túloldalára. Ennek csak egy hátulütője volt, hogy így az egri városnézésre csupán annyi időt szánhattam, míg a pályaudvarártól elértem a településből kivezető Bükki Kék jelzését. Elhaladtam a híres erősség és a város kitudja még mennyi érdekessége mellett, amelynek vázlatos megismeréséhez is kevés lenne egy nap. Eger és környéke önmagában megér egy túrát, ezért most csak a kék útvonal kapcsán beszélek róla.

 

Fotó: Lánczi Péter

Egri Bazilika és a vár 

 

Fotó: Lánczi Péter


Közel két és fél kilométert kell gyalogolnunk Eger pályaudvarától, hogy elérjük a kék sáv kiinduló, vagy ha úgy tetszik befejező pontját. Miután nem volt időm a nézelődésre, toronyiránt vágtam át a városon, hogy minéle előbb megkezdhessem a közel 40 km-es utamat. Persze, ha valaki összeadja a számokat, máris feltűnhet neki, hogy ez a táv valamivel hosszabb az indokoltnál, amit Bükkszentkeresztig kell megtenni. Ez a plusz a tervezett kitérőnek köszönhető, amit az Eger fölé magasodó Nagy-Egedre tettem.

 

Fotó: Lánczi Péter
Eger határában áll Szent Donát 1998-ban újraállított szobra, amely az időjárás viszontagságaitól oltalmazza az egri szőlőket


Úgy gondolom, hogy Egert, mint bortermelővidéket nem kell bemutatnom. Talán még híres hegyét sem, a Nagy-Egedet, aminek páratlan fekvése, klímája és talajösszetétele lehetővé teszi a Grand Superior besorolású borok készítését is. Azt viszont már lehet kevesebben tudják, hogy ez hazánk legmagasabban fekvő szőlőtermőhelye, ami a tévhitekkel ellentétben – és a környék többi termőhelyével szemben – nem riolittufán, hanem szürke, triászkori mészkövön helyezkedik el. Ezen a vidéken a szőlőtermesztés már a 13. századtól jelen van, és az itt készített borok már a régi időkben is igen jó hírnévnek örvendtek. A monda szerint Nagy-Eged nevét egy itt élt remetéről kapta, akit ártatlanul mészároltak le az 1045-ös Vata-féle felkelésben, és akinek kifolyt vérétől lett oly termékeny ez a hely a szőlőművelésre. Sokkal inkább valószínűbb, hogy az annak idején ide települő ciszterci szerzetesek nevezték el a hegyet az általuk tisztelt Szent Egyedről, akit a helyiek régiesen Egednek mondtak.

 

Fotó: Lánczi Péter

A kék út a Nagy-Eged alatti szőlőföldek közt észak felé veszi az irányt


Az 537 méter magas hegy viszont nemcsak a szőlő- és borkultúra kedvelők Mekkája, hanem a siklóernyősöké és a környékbeli kirándulóké. Ezért is érthetetlen, hogy a hegytetőn álló – a hős várkapitányról elnevezett – Dobó István-kilátó miért van használhatatlan állapotban. Döbbenten tapasztaltam, hogy az egyébként szerkezetileg épnek tűnő torony padlódeszkái nemcsak korhadtak és hiányosak, hanem helyenként át is vannak égetve, ami egyértelmű jele a huligánok tevékenységének. Ezzel együtt még a bátrabbak sem tudnak felkapaszkodni a romos szerkezetre, hogy megcsodálják a panorámát, mert a kilátó vaslétráját – feltehetőleg biztonsági okokból – eltávolították. Így bosszúságomra nemcsak „feleslegesen” másztam fel a hegyre, és maradtam kilátás nélkül, hanem még keserű gondolatokkal is kellett távoznom.

 

Fotó: Lánczi Péter

Érthetetlen, miért van romos állapotban az Eger fölé magasodó Dobó István-kilátó

 

Fotó: Lánczi Péter

Felsőtárkány felé haladva ráláthatunk a Bükk vonulatára


A Nagy-Egedre tett 3 km-es kitérőm a Tiba-kútnál kezdődött, és ott is ért véget. Innen csatlakoztam le ugyanis a kékről, majd ide is tértem vissza, hogy aztán folytassam utamat Felsőtárkány irányába. Sajnos a Tiba Istvánról – Egert a töröktől 1687-ben visszafoglaló huszárok hős kapitányáról – elnevezett forrás és pihenőhely – csakúgy, mint a kilátó – nem nyújt valami kellemes látványt. A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) Egri Bükk Osztálya által 1902-ben foglalt forrás mára igen elhanyagolt és szemetes állapotban van. Sajnálatos, hogy hűsítő vize is már régen elapadt.

 

Fotó: Lánczi Péter

A romos Tiba-kút


Erdészeti úton, majd hangulatos ösvényalagutakon értem el Felsőtárkány északi részét. Itt egy darabon azon a kerékpárúton vezet a kék jelzés, ahol anno a keskenynyomtávú vasúti pálya haladt. Sajnos a szerteágazó felsőtárkányi kisvasúthálózatból mára csak egy közel 5 km-es, csonka szakasz maradt. Viszont ezen már nem fát és követ szállítanak, mint régen, hanem kirándulókat. Az áprilistól október végéig közlekedő szerelvény hétvégenként teljesít szolgálatot. Miután én hétköznap jártam erre, csak a pihenőjében csodálhattam meg a C-50-es mozdonyt. Pedig szívesen eldöcögtem volna vele a stimeczházi végállomásáig, amerre a kék utam is vezetett.

 

Fotó: Lánczi Péter

Felsőtárkány. Valamikor régen a bringaút helyén sínek voltak 

 

Fotó: Lánczi Péter

Pihenőben a felsőtárkányi kisvasút


Egy időben az Eger felé tartó kisvasút egész Felsőtárkányon áthaladt. Később a falu délkeleti határába helyezték át a síneket, de a település „kihízva” magát, egy jelentős szakaszon visszakebelezte a vasútat. A mai megmaradt pályaszakasz kis része is a település házai között vezet, mielőtt egy mesébe illő hosszú zöld „alagúton” keresztül ki nem ér a bükki rengetegbe.

 

Fotó: Lánczi Péter

Felsőtárkányt a kék jelzés és a kisvasút is a házak mentén hagyja el

 

Fotó: Lánczi Péter

A sínek zöld „alagúton" vezetnek a Bükk belseje felé


A Varróháztól a kék turistaút – mondhatni rendhagyó módon – a kisvasút sínpárján vezet a Vörös-kő-völgyön át a Stimeczházig. A Vörös-követ eredetileg Véres-kő-nek hívták, állítólag a régi idők pogány szertartási miatt. Mielőtt elérnénk a Stimecz Gáspárról – erdész és faátvevőről – elnevezett erdei menedéket, elhaladunk a Toldi-kút mellett, ami szintén nem alkalmas a vízvételezésre, akár csak a korábban érintett Tiba-kút. Ezért, ha valaki belevágna a Bükkszentkeresztig tartó hosszú túrába, számoljon azzal, hogy az úton előforduló források többsége elapadt, vagy nem alkalmas a vízvételezésre, ezért érdemes vizet vinnünk magunkkal!

 

Fotó: Lánczi Péter

Toldi-kút


A robusztus Stimecz-háztól és erdei pihenőhelytől enyhe emelkedésben folytattam az utat. Pár évtizede még itt a Kos-völgyben folytatódott a kisvasút pályája, amit már csak a vasút hegyoldalba vájt, széles és szabályos nyomvonala enged láttatni. Ezen a szakaszon, továbbá közvetlenül az út mentén van módunk megcsodálni a volt palabánya lemezes kőzetű termését, amely egykoron házak tetejét szigetelte, illetve utak burkolatát képezte.

 

Fotó: Lánczi Péter

Stimecz-ház a kisvasút végállomásánál

 

Fotó: Lánczi Péter

Az út mentén több helyen is láthatunk palarétegeket

 

A Kos-völgy és a Kis-kút-völgy találkozásánál egy 1889-ben épült eldugott erdei szállásra bukkanunk. Az egri kárpátegyesület által karbantartott, és napjainkban is kibérelhető Samassa kulcsosház komfortos és hangulatos menedéket nyújt azoknak, akik több napot is eltöltenének az erdőben. Az épület méretei lehetővé teszik, hogy nagyobb társaság is megszálljon benne, sőt akár egy egész kiránduló iskolai osztály is elfoglalhatja.

 

Fotó: Lánczi Péter

Idilli kulcsosház a rengetegben


A háztól egy kisebb kaptatót kell megmásznunk a Lök-bérc oldalában, ahol már jelentkeznek a tavaszi hóesés által okozott károk. A múltkori tapasztalataim miatt aggodalom fogott el az út további folytatását illetően. Igaz, itt már az erdészet járhatóvá tette az utat, de ekkor még nem tudhattam, hogy ez az állapot végig kitart Bükkszentkeresztig.

 

Fotó: Lánczi Péter


A szomorú látványt nyújtó erdőrészekben rönkre vágva hevernek a bükkök, melyek a legtöbb helyen ágaikkal, de meredekebb hegyoldalakban egész testükkel adták meg magukat a hatalmas áprilisi hótehernek. Ez a szokatlan időjárás nemcsak az erdőt lepte meg, de az erdészetet is. A turistautak sokáig járhatatlanok voltak a leszakadt ágaktól, és a hiányos tájékoztatás miatt a kirándulók nem tudhatták merre lehet menni az erdőben, illetve melyek azok a részek, ahol képtelenség a közlekedés. Így jártam én is legutóbb, mikor a Bükki Kék Pereces és Bükkszentkereszt közti szakaszát jártam be, ahol különösen Örvényes-kő környékén csak akrobatikus tornamozdulatokkal tudtam haladni a kidőlt fák között. A nap végére ennek meg is lett az eredménye, izomláz, húzódások és horzsolások formájában, nem beszélve a kiszakadt nadrágomról.

 

Fotó: Lánczi Péter


Korai aggodalmamat fokozatosan oldották a Lök-völgyben, majd a Tamás-kútjához vezető kitakarított utak. A helyenként teljesen letarolt erdőrészek szomorúan festenek, de legalább már küzdelem nélkül lehet bennük haladni. Ez a tény a lehangoló látvány ellenére nagy örömmel töltött el, hiszen ezúttal nem kell erőt próbáló „mászókázással” küszködnöm a haladás érdekében.

 

Fotó: Lánczi Péter

Már járható a Bükki Kék útvonala


A Pazsag erdészház felé kényelmes aszfaltúton visz a kék jelzés. Régebben a Bükknek ezen a részén is sokat lehetett látni boksákat – vagy, ahogy errefelé mondják miléket –, melyekből annak idején faszenet állítottak elő. Gyerekkoromban még volt szerencsém látni ilyen kb. 10–12 köbméter fából rakott füstölgő kúpokat, melyek lefojtva, akár 12 napon át is égtek. Ezt követően koromtól fekete arcú emberek szétbontották, összegereblyézték és zsákokba rakták a kész faszenet. Ilyen mesterekkel ma már nemigen találkozni, és a bükkfából rakott boksa jellegzetes szagú füstje sem száll az erdő csendjében. Azok az idők már elmúltak.

 

Fotó: Wikipédia / Frank Behnsen

Ilyen boksákat már nem látni az erdőben

 

Fotó: Lánczi Péter
Erdészeti emlékmű a Pazsag erdészháznál


Az erdészháztól délnek folytatódik a kék út, majd a Derecske-lápon keresztül kanyarodik keleti irányba. Ez a szakasz kényelmes, ámbár kissé unalmas, míg ki nem érünk a Hór-völgybe. Innentől murvás úton a régi kisvasút nyomvonalát követjük az idilli kaszálókkal tarkított – már-már a Bükk-fennsíkra emlékeztető Tebepusztáig. Számomra az itt található újonnan épített esőbeálló komfortos pihenőhelyül szolgált, míg egy kicsit kifújtam reggel óta tartó menetelésemet.

 

Fotó: Lánczi Péter

Tebepuszta

 

Fotó: Lánczi Péter


Az esőbeállótól nem messze találjuk a Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület fehérre meszelt kutatóházát, ami egy sátrazásra vagy piknikezésre csábító gyümölcsöskertben áll. A kifüggesztett figyelmeztetés viszont egyértelművé teszi, hogy a tulajdonosok nem szeretnék, ha erre használnánk a telküket. Sőt, a „méreggel permetezve” kiírás a kert gyümölcseitől is próbál minket távol tartani. Tartsuk tiszteletben mások tulajdonát!
Továbbhaladva még jóval az Üveghuta temetője előtt lekanyarodtam a mészkőtől fehérlő murvás útról, hogy a kék jelzést a Sügér-völgybe kövessem. Szerencsére az itt keresztbe fekvő fákba is már ösvényt vágtak, így csak a hatalmas csalánosokkal kellett némiképp megküzdenem. Miután kiértem az erdészeti útra, hatalmas halmokba rakott fák mellet trappoltam az Ilona-ház, illetve az Ilona-kút irányába.

 

Fotó: Lánczi Péter

Tebepusztai kutatóház

 

Fotó: Lánczi Péter


A ház és a kút közötti több száz méteres szakaszon apokaliptikus látvány tárul elénk, amit nagy valószínűséggel nem a tavaszi hókár idézett elő. Csak az erdészet a megmondhatója, hogy mi szükség volt itt ekkora tarvágásra, ami bizonyára mintapéldája lehetne egy erdőmérnöki tankönyvnek. A hatalmas vágás szélén áll az Ilona-kút, amiről csak azért teszek említést, mert elapadt, romos és szemetes foglalása kiválóan illik a háttérben húzódó kopár, atomvillanás utáni összképbe.

 

Fotó: Lánczi Péter

Apokaliptikus látvány az Ilona-kútnál

 

Fotó: Lánczi Péter


Végállomásom előtt a dorongosi kaszáló látképe némileg feledtette velem a tarvágás brutális élményét. Hátra volt még az Őr-hegy megmászása, de innen már csak két kilométert kellett megtennem Bükkszentkeresztig. A kék jelzés dél felöl, a IV. Béla-emlékmű közelében éri el a települést. A legenda szerint IV. Béla király vitézei a Muhi csatából menekülve, ezen a tisztáson ütköztek meg utoljára a tatár hordákkal, mielőtt a király elérte a biztonságot jelentő bélapátfalvi kolostort. A csata emlékére 1994-ben emlékművet állítottak, melynek kőtömbjét a király bronzból készült domborműve díszíti. Ezt az emlékművet és Bükkszentkereszt kilátóját már csak másnap szemléltem meg, mert esti érkezésemkor az éhség és szomjúság már inkább a szálláshelyem felé tereltek.

 

Fotó: Lánczi Péter

IV. Béla-emlékmű 

 

Fotó: Lánczi Péter

Bükkszentkereszti kilátó a település határában


Végül nem teljesen úgy, ahogy eredetileg terveztem, de sikerült bejárnom a Bükki Kéket, ami a hegység számomra még új, ismeretlen részeit fedte fel. Mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen tájakat átszelő, hosszú túrákat. Mindegy, hogy társasággal vagy egyedül vágunk bele, mindenképpen csak gazdagodni fogunk az élménnyel. Ha pedig a természetjárást sátrazással és sütögetéssel is megspékeljük, biztosan egy életre szóló emléket szerzünk.

 

Bükki Kék útvonala Egertől Bükkszentkeresztig

Kapcsolódó cikkek:

Kész akadálypálya a Bükki Kék

Pilisi vándorlás

Fagyott tavak a Bükkben





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...