MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2018.08.25. 09:00,   Szöveg: Szigeti-Böröcz Ferenc,   Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Gőzmozdonnyal fel, kisvasúttal le a felvidéki Veporban

A mozdony dohog, sistereg és fújtat, majd nekiveselkedik a hamisíthatatlan kárpáti világba, a hegyi kaszálókkal övezett Betyár-hágóba tartó útnak. Mi, a mozdonyhoz hasonlóan, tele vagyunk „gőzzel”, hiszen a Vepor egyedülálló felvidéki kalandokat ígér: egy tájat, ahol a hegyi pásztorkodás még valamennyire élő hagyomány, kárpáti őserdők varázslatos hangulatát, egy erdei skanzent, a hegység túloldalán pedig egy erdei kisvasutazást. 

Egyetlen kérdés merül fel. A magyarországi természetjárók körében vajon miért is annyira kevéssé ismert a hazánkhoz közel eső, a Gömör–Szepesi-érchegységhez tartozó Vepor? Sokat elmélkedni ezen azonban nincs időm, mert a nosztalgiajáratot üzemeltető helyi Zubačka (Fogaskerekű) Egyesület kalauza egyből kimondja a nevemet, ahogy angolul kezdek magyarázni a szlovák hölgy minden bizonnyal a jegyet firtató kérdésére. Nem híres vagyok, csak valóban kevés erre a magyarországi turista.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

A sokat ígérő túra első látványossága tehát a híres-nevezetes tiszolci fogaskerekű vaspálya, amely napjainkban is Szlovákia vasúthálózatának aktív része. Nem sok hágót keresztez a Kárpátokban vasút, így már önmagában ez a kép is megér egy kirándulást. Persze a mindennapi forgalmat már itt is motorkocsik látják el, de a Zubačka Egyesület erőfeszítéseinek köszönhetően jeles napokon nosztalgiagőzösön utazhat a felhők közé a kíváncsi vándor. Nem is akármilyen gőzösön! A 4296-os pályaszámot viselő, a Magyar Királyi Államvasutak számára Ausztriában készült vasparipa nemcsak az egyesület, de az egész, egykoron iparáról nevezetes táj büszkesége, hiszen Európában ezenkívül mindössze egy normál nyomközű fogaskerekű vasút van üzemben (a szomszédos Csehországban).

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

Az Erdőköz (mai nevén Pohronská Polhora) és Tiszolc (Tisovec) közti különleges pályavonal 1896 óta biztosít összeköttetést a hegy két oldalán található vasművek között. A jelentős emelkedést legyőzendő, a Zbojská-hágó két oldalán, mintegy 6 km hosszú szakaszon fogasléc segíti a mozdonyok kapaszkodását. A tiszolci vonalra rendelt eredeti fogaskerekű gőzösök sajnos 1962-ben szanálásra ítéltettek. Jó pár évre rá a Zubačka Egyesületnek szerencsére sikerült adományokból megvásárolnia két, ugyanabból a sorozatból származó mozdonyt Romániában, majd a két mozdony alkatrészeinek felhasználásával az egyiket újjá is építette. Ezen sistergünk most fel a hágó felé.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Mozdonyvizsgálat a tiszolci állomáson

 

A vonalon számos műtárgy épült, ezek közül a vonaton utazó gyerekek a nem sokkal Tiszolc fölött található, hosszú alagútnak örülnek a legjobban, amit hangos sikításuk ékesen bizonyít, a felnőttek szája a Pod Dielom nevezetű viaduktnál marad tátva, és bizony pár, félelemtől elcsukló szisszenés és sóhaj is felszáll, ahogy a gőzös nagy ropogás közepette ráhajt a vasmonstrumra. Az eredeti szerkezet ugyan a II. világháborúban elpusztult, de az ideiglenes fahíd már 1959-ben átadta helyét a mai is használt, 156 méter hosszú és 30 méter magas szerkezetnek, amely számos régi képeslapon került megörökítésre. A viadukt után hamarosan eltűnnek a lombos erdők, kinyílik a táj, a távolban fenyvesek kéklenek, s felérünk a csak a nosztalgiavonatoknak épített megállóba, közvetlenül a Salaš Zbojská alatt. Az egykori pásztorszállások helyén épült étterem és idegenforgalmi központ igazi, országszerte ismert intézmény, legelésző állatokkal, dögönyözhető kutyákkal és kitűnő konyhával. Kiváló helyszíne egy túra megkezdésének.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Információs központ a Salaš Zbojská területén

 

A hágóban kicsit odébb van még egy megálló egyébként, ez azért épült, hogy a mozdony meg tudja kerülni a szerelvényt, hiszen fogaskerekű vasutaknál az előírás mindenhol az, hogy a meredek szakaszokon biztonsági okokból a mozdony mindig a szerelvény völgy felőli oldalán helyezkedik el. Mivel a tiszolci vasút egyedülálló módon hágón kel át, a csúcson a mozdonynak körbe kellett járnia vonatát. Nem vagyok egy vasútmániás, de kifejezetten nagy élmény ez a vonatút, és mindennél többet elmond a helyről az is, hogy a csekély igénybevétel ellenére a vonalrészt 2014-ben teljesen felújították, beleértve a csak a nosztalgiavonatok által használt fogasléceket is.

 

Hagyomány az átalakuló tájban

 

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Kápolna a Zbojská-hágó felett

 

A hágóból egy méretes fabetyár és egy hegyi kápolna hívogat bennünket a kristályos, átalakult kőzetekből álló Vepor jellegzetes főcsúcsa, a Klenóci-Vepor felé (1338 m), ami innen ugyan nem látszik, de nagy, lapos teteje az egész tájat uralja. „Egyikében vagyunk az ország azon részeinek, miket még senkinek sem jutott eszébe megnépesíteni” – írta a Felvidéket is nagyon kedvelő Jókai Mór a Vepor környékéről A Rima völgye című művében. Minden bizonnyal ma sem a Vepor Szlovákia legnépszerűbb túracélpontja, sőt, a hágóból a másik irányba található Murányi-fennsík valószínűleg Szlovákia legkevésbé ismert nemzeti parkja. Ugyanakkor a jelzések természetesen jól követhetők, és a Veporban rögtön két szállás közül is választhatunk, ami az érintetlen és sokarcú táj, valamint az antropogén látnivalók mellett nem elhanyagolható szempont egy túra szervezésénél.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Az új menedékház a Chlpavice-nyeregben

 

Az étteremben jól eltelt az idő, de nem baj, a hágóból a piros jelzésen megindulva mindössze alig több mint egy óra alatt a Diel-nyeregben (sedlo Diel) vagyunk, ahonnan mi a kerékpárosjellel ellátott, nyugati irányba tartó, széles erdei földutat követjük a bő egy kilométerre található Chlpavice-nyeregbe, illetve az ott fekvő „Gazdovský dvor” menedékházig (chata).

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

A másik szálláslehetőség egyébként a csúcs alatti hágóban található, nyitott, bárki által ingyenesen használható menedékkunyhó, amely innen a piros jelzésen továbbhaladva mintegy 2,5 óra gyaloglásra van. Az erdei magány helyett mi most inkább arra vágytunk,hogy megnézzük, milyen is a hegyi tanyák között megbújó kicsiny menedékház. A térképet böngészve is egyértelmű ugyanis, hogy a Vepor déli része – s különösen a másnap érintett Szikla (Sihla) település környéke – rengeteg szórványtelepülésnek és hatalmas kaszálóknak ad otthont. A Chlpavice-nyereg ebből nyújt egy kis ízelítőt, ahol működő gazdaságot ugyan keveset, de romantikus, a világ zajától meglehetősen távol álló hétvégi házakat annál többet találunk az átalakuló tájban. És nem csalatkozunk: a régi menedékkunyhó és az újonnan épült, hangulatos menedékház kedves személyzete kiváló gulyással vár minket, a kaszálórétekkel és nyírfaligetekkel övezett táj pedig elbűvölő. A menedékházban amúgy 15 fő fér el közös hálóhelyiségben, de további férőhelyek vannak a kissé egyszerűbb kunyhóban is, sőt, sátrazni szintén szabad.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

Kárpáti őserdő a Klenóci-Vepor tanúhegyén

 

A hegység jellegzetes főcsúcsa a kemény, vulkanikus kőzetekből felépülő Klenóci-Vepor, a külső erőkkel szemben a környezeténél ellenállóbb volt, s az így kipreparálódott plató állítólag egy óriási vaddisznóra hasonlít. Mi a vaddisznót sehogy sem véljük felfedezni a hatalmas, tanúhegy formájú platóban, annál inkább érdekelt bennünket a hegycsúcs környékének érintetlen erdeje (a háztól a sárga jelzésen megindulva tudunk visszacsatlakozni a pirosra). Köszönhetően a meredek, sziklás hegyoldalaknak a hegycsúcs ugyanis egy tekintélyes méretű őserdőnek, azaz erdőrezervátumnak ad otthont, ahol a természetes erdei folyamatok jól megfigyelhetők, hiszen ide a fűrész soha nem jutott el. Nyoma sincs itt a hazai szemnek megszokott szálerdőnek: az inkább ligetes erdőben a hatalmas famatuzsálemek helyén fanövendékek versenyeznek látványosan a fényért.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Kaszálórétekkel övezett táj a Vepor déli oldalán

 

A platóról a túloldalon leérve a táj kinyílik, és a déli oldalon a sűrű erdő hatalmas kaszálóréteknek és szórványtelepüléseknek adja át helyét, ahol bizony a legelésző birkanyájak még szerencsére a táj szerves részei. Itt hullámzik a piros jelzés egészen a Polyána (Poľana) és a Vepor közötti határt kijelölő, a Szikla (Sihla) település fölött álló Tlstý javor nyeregig. Az északi oldalon azonban továbbra is marad a sűrű erdő, olyannyira, hogy a nyeregtől nem messze található a Felvidék egyik legrégebbi (1913 óta oltalmat élvező) védett természeti területe, a híres Dobrocsi-őserdő (Dobročský prales).

 

A fa a Föld imája az éghez

 

A hágóból akár közúton, akár immáron a Polyána területén továbbhaladva a piros jelzésen, majd az első elágazásban a sárga jelzésre térve gyalogosan is elérhetjük a szlovák állami erdészet Erdei Skanzenét, ami szintén egy országosan egyedülálló látnivaló. A főgerinc északi oldalán elhelyezkedő, hatalmas fenyvesek övezte Vidra-völgyben 2002-ben nyitották meg a szabadtéri múzeumot, ahol az erdészet mesterségéhez kapcsolódó megannyi tárgyat, szokást és tudást ismerhetünk meg a különböző tanösvényeket követve. Sőt, az amúgy elzárt Dobrocsi-őserdőbe is itt kérhetünk szakmai vezetést. De a Vepor utolsó látványossága még csak most következik. Igazán izgalmassá ugyanis az teszi a múzeumot, hogy innen kisvasúton döcöghetünk le a közeli Feketebalogba (Čierny Balog), amely egykor partizánok búvóhelyeként vált ismertté, napjainkban pedig népművészete és Szlovákia legismertebb, a környéket felfűző, a Fekete-Garam-völgyben futó vasúthálózata vonzza a látogatókat.

 Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Tanösvény az Erdei Skanzenben

 

Klasszikus kisvasút ez: a 760 mm-es nyomtávolságú vasúton először 1909-ben indult meg a forgalom a feketebalogi fűrésztelep és Kisgaram (Hronec) között, ahol egyébként a történelmi Magyarország legrégebbi nagyolvasztója működött bent a rengetegben (tekintélyes romjai ma is láthatók). Aztán a keskeny sínpár egyre mélyebbre hatolt a környező völgyekbe, ahogy a fakitermelés ezt megkövetelte: a hálózat fénykorában mintegy 132 km hosszú volt. Személyszállítást már korán, 1927. július 19-étől végeztek a Feketebalog–Kisgaram-szakaszon, de aztán a forgalom az 1960-es évektől erősen visszaesett, míg végül az egyre rövidülő hálózat utolsó szakaszát is bezárták 1982-ben. A vasút helyét – ahogy ezt a múzeumban is megtanulhatjuk – traktorok, teherautók és erdei aszfaltutak vették át. Ugyanakkor a megmaradt pályaszakasz szerencsére védelmet kapott, s az önkéntesek megkezdték a járművek mentését és a pálya javítását. A forgalom, immár múzeumvasúti jelleggel, 1992-ben indult újra több szakaszon is, többek között a Vidra-patak völgyében. A Fekete-Garam-völgy vasúthálózatának mai részei összesen 14 km hosszúak, s ezzel ez Szlovákia legnagyobb kisvasútja.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

A Fekete-Garam-völgy ksivasútja a Vidra-völgyben elhelyezkedő Erdei Skanzenben

 

A faluban meg is szállhatunk, illetve autóval vagy tömegközlekedéssel a közeli Breznóbányán át térhetünk vissza a Zbojská-hágóba (ahol szintén lehet szállást foglalni). Vagy éppenséggel, ha az időutazásból nem lenne elég, Dobrocs (Dobroč) felé visszasétálhatunk a Chlpavice-nyeregbe (kék és sárga jelzés és egyben kerékpárútvonal). Mi például az egyre ritkuló házak között egy, az udvaron szövő néni képével búcsúzunk Szlovákia eme ismeretlen és látnivalókban bővelkedő vidékétől.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. augusztusi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

A Szlovák Paradicsom rejtett oldala
Keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot

Szikláról sziklára a Magas-Tátrában

A Tátrán túl a Felvidéken

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...