Ilyen Huszt vára a felhők fölül

Látványos légi felvételeken Kárpátalja egyik legszebb fekvésű várromja. 

Szerző:
TM
Fotó:
és videó: aperti film
2018. július 24.

Látványos légi felvételeken Kárpátalja egyik legszebb fekvésű várromja. 

A ma Ukrajnában, Kárpátalján található Huszt városa mellett magasodó várrom és annak különleges hangulata már Kölcseyre is nagy hatással volt. Ennek köszönhetjük, hogy „bús düledékeinél” 1831-ben papírra vetette Huszt című epigrammáját. Most e drónvideóval körberepülhetjük a tekintélyes vármaradványokat, és 300 méteres magasságból megcsodálhatjuk a kilátást a várat körülölelő hegyekre.

 

 

A hagyomány szerint Huszt várát 1090-ben, Szent László korában kezdték el építeni, és 1191-ben, III. Béla idején fejezhették be. Erről azonban írásos bizonyítékokat nem találtak. Legvalószínűbb, hogy az építkezések a tatárjárás után kezdődtek. A vár első írásos említése 1353-ból való.

 

Elhelyezkedése miatt a 12. századtól fontos stratégiai szereppel bírt a környék védelmében. Egyrészt az aknaszlatinai sóbányák útját biztosította, valamint a Toronyai-és a Tatár-hágó védelmét is innen látták el. Jelentősége meg is látszik a számtalanszor gazdát cserélt épület történetén. A régió szinte minden fontos történelmi alakja megfordult itt az évszázadok során, köztük vitézek, írók, költők.

 

A Rákóczi-szabadságharc egyik központja volt, csak a szabadságharc bukása után jutott az osztrákok kezére. 1766-ban villámcsapás sújtott a várba, amelynek következtében a tetőszerkezete kigyulladt, és a keletkezett tűzben lakosságának jelentős része is odaveszett. A rommá vált erődítményt soha nem építették újjá. De napjainkban, romos állapotában is nagyszerű látványt nyújt.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Íme csobánc vára madárszemmel

Az isvántelki gőzösműhely csodái 

Cikkajánló