Menni vagy maradni? – Egyre több gólya számára ez már nem kérdés

Ma már egyre gyakoribb látvány, hogy fehér gólyák álldogálnak a hóesésben vagy füstifecskék röpködnek a kora tavaszi szélben. A klímaváltozás átírja a régi szabályokat, a madarak pedig megpróbálnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
Adobe Stock
2020. június 17.

Ma már egyre gyakoribb látvány, hogy fehér gólyák álldogálnak a hóesésben vagy füstifecskék röpködnek a kora tavaszi szélben. A klímaváltozás átírja a régi szabályokat, a madarak pedig megpróbálnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz.

A klímaváltozás hatásai az élőlények jelentős részét, köztük a madarakat is érintik. Rengeteg olyan - elsősorban rövidtávú vonuló - madárfaj van Európában, melyeknél a klímaváltozás hatása már kimutatható a vonulási viselkedésben. Az elmúlt húsz évben például egyre több faj egyedei kezdenek áttelelni ahelyett, hogy délebbi vidékekre mennének. Kis túlzással, ma már ott tartunk, hogy lassan az számít vakmerőbbnek, aki az áttelelés helyett még mindig vándorútra indul.

Vonulás helyett telelés

„A nagy kócsagoknál például kifejezetten felgyorsult ez a folyamat az elmúlt két évtizedben" - mondja Végvári Zsolt, az ÖK Duna-kutató Intézet igazgatója.

20-30 évvel ezelőtt még csak egy kis hányaduk telelt át nálunk, most viszont már a hazai állomány többségére igaz ez. Ugyanez megfigyelhető a vadludaknál is, például a nálunk fészkelő nyári ludak jelentős része már nem vonul, de az északon fészkelő vadludak, például a Nils Holgerssonból ismert nagy lilikek egy része sem megy tovább tőlünk, hanem nálunk telel át. De egyre gyakoribb ez a jelenség a parti madaraknál, a rigóknál, a poszátaféléknél, a ragadozó madaraknál is, de az északról érkező úszó récék, mint a csörgőrécék, tőkés récék vagy a kanalas récék számottevő része sem megy már tovább, hanem mediterrán vidékek helyett nálunk telelnek.


A madarak most már mindenféle szabályt megszegnek

Az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak a novemberi és az egészen korai, márciusi füstifecske észlelések itthon, ami szintén arra utal, hogy ezek az egyedek nem is olyan messze tőlünk, a kontinens déli részén telelhettek át. „Európa déli részén már vannak kisebb áttelelő füstifecske állományok: és ami a kontinens déli részén előfordul, az előbb-utóbb itt is meg fog történni. A madarak most már mindenféle szabályt megszegnek, amit mi megállapítottunk velük kapcsolatban.”

Észak-európai barátposzátáknál kimutatták, hogy az állomány jelentős része nem vonul el Görögországig, hanem a Brit-szigeteken telel. Az Észak-Európában költő vadludak közül a vetési lúd, ami régen gyakori vonuló vendég volt itthon is, mostanra ritkaság lett nálunk. Dél-Európa helyett ugyanis most már az Atlanti-partokon telelnek át, vagyis a telelőterületük több mint 1000 km-rel tolódott északra.

Mi a kockázatosabb? Vonulni vagy áttelelni?

Nemcsak a rövidtávú, de a hosszútávú vonulók között is vannak olyan fajok, melyek vonulásában változások történnek. Ilyenek a fehér gólyák, melyek közül egyre több egyed telel át Európában. A klímaváltozás a vonulási útvonalon is számos változást hoz, melyek az egyébként is kockázatos vándorutat még jobban megnehezítik.

Az egyre szélesedő Szaharán való átkelés már önmagában is nagy kihívás, de a melegedéssel, a szárazodással és a népesség növekedésével párhuzamosan Afrikában villámgyorsan tűnnek el a vizes élőhelyek, melyek a vonuló madarak számára kulcsfontosságú pihenő-és táplálkozóhelyek. A vándorlás során sok madár lesz illegális vadászat áldozata is, így az egyre kockázatosabb vonulással szemben a kontinensen telelni sok szempontból biztonságosabb megoldássá kezd válni, és a sikeres alkalmazkodás ezen fajok esetében akár állománynövekedéshez is vezethet.

A szakember azt azonban hangsúlyozza, hogy az áttelelő gólyákat nem szerencsés, ha emberek próbálják életben tartani, a madarak maguk is képesek erre. A szürke gémek már régóta áttelelnek nálunk, a gólyának pedig a szürke gémnél is szélesebb a táplálékspektruma, vagyis télen is tud mit enni, például pockokat.

„Ez a faj ügyesen megtalálja a táplálékát egy korábban áttelelésre alkalmatlan tájban, jó példa erre a dél-spanyolországi állomány, mely szeméttelepeken táplálkozva telel át.”

Új fészkelők is megjelennek

A klímaváltozás új fajok megjelenését is magával hozza. Az elmúlt években érkezett hozzánk, és ma már stabil fészkelőnek mondható például a déli elterjedésű pásztorgém, de ilyen faj lehet a következő években, évtizedekben a vörhenyes fecske, a kucsmás sármány vagy a spanyol veréb, melyek szintén mediterrán elterjedésű fajok. „De azért a fészkelésben konzervatívabbak a madarak - teszi hozzá Végvári Zsolt -, hisz ilyenkor sokkal szélesebb azoknak a feltételeknek a köre, amelyeknek teljesülnie kell, mint akkor, mikor a madár csak áttelel valahol. Nem mindegy, hogy valaki nyaralni megy, vagy az egész családjával költözik.”

Új fészkelők megjelenése a kontinens más részein is megfigyelhető, Spanyolországban, például, ahol nagyon erős volt a melegedés, az elmúlt két évtizedben több afrikai faj jelent meg. Például az országban, ahol egyébként a fakó keselyűnek több ezres fészkelő állományai vannak, egy másik keselyűfaj is feltűnt, feltehetően a telepeiken fészkelve. Az elmúlt években a szakemberek nagy meglepetésére a mérgezések miatt mostanra kritikusan veszélyeztetetté vált afrikai karvalykeselyű kezdett megtelepedni. Így még az is megtörténhet, hogy ezt az afrikai fajt a melegedő tendenciák és a spanyol keselyűprogramok fogják megmenteni.

A klímaváltozás persze nemcsak hozhat új fajokat, de előfordulhat az is, hogy olyan fajok, melyek már régóta itt élnek, továbbállnak tőlünk, mert az átalakuló viszonyok között már nem találják meg az életfeltételeiket. Vannak olyan elméletek, melyek szerint például a túzok 2050-ben nálunk már nem fog fészkelni, ellenben Skandináviában igen, mert az európai átlagnál jobban melegedő Kárpát-medence félsivatagosodó környezetéből kiszorul a faj.

Barátposzáták, rövidebb szárnyakkal

A klímaváltozás nemcsak a vonulásban érezteti hatását, de bizonyos fajoknál már morfológiai változást is hozott. Azoknál az észak-európai barátposzátáknál például, melyek Görögország helyett most már a Brit-szigeteken töltik a telet, megfigyelték, hogy az utóbbi évtizedekben megváltozott a szárnyméret. Általánosnak tekinthető, hogy egy populációban annál hosszabb és hegyesebb a szárny, minél messzebbre vonulnak az adott populáció egyedei. A kutatók ezeknél a barátposzátáknál azt észlelték, hogy néhány évtized alatt jelentősen elkezdett rövidülni a szárny. Mivel már nem vonulnak olyan messzire, nincs szükségük hosszú, hegyes szárnyakra, a bokrok között viszont könnyebben lehet rövidebb, kerek végű szárnyakkal manőverezni, akár táplálékszerzés, akár menekülés céljából.

A változások hátterében valószínűleg olyan örökölhető epigenetikus (vagyis a gén megváltozása nélküli) mechanizmusok állnak, melyek a környezeti hatásokra villámgyorsan ki-be tudnak kapcsolódni. A klimatikus változások sebessége ugyanis annyira gyors, hogy a természetes szelekció a maga lassú módján már nem tudja ezt követni.

A cikk először 2019 szeptemberében jelent meg.

Cikkajánló