Keresés eredménye

Téli vendégek a városban

A téli hónapokban még a nagyvárosok is meg tudják örvendeztetni a madárbarátokat. A parkokban, fasorokban számos északról érkezett vendég keres menedéket és legfőképpen élelmet. Érdemes hát nyitott szemmel járni, néha meg-megállni, és végigpásztázni a belvárosi fák csupasz koronáit.

2022.12.26.

A kis őrgébicsek már vonuláshoz készülődnek

A Körös-Maros Nemzeti Park fákkal, bokrokkal tarkított, nyílt pusztáinak, kisparcellás szántóföldjeinek egyik jellegzetes madárfaja a kis őrgébics. A faj meglehetősen korán elvonul, augusztus végéig általában az utolsó példányok is elindulnak az afrikai telelőhelyek felé.

2021.08.12.

Jött, látott és már vissza is ment Afrikába

A kanalasgémek számára, ahogy a tavalyi, úgy az idei év is rosszul alakult a költés szempontjából. Az egyik, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által jeladóval követett egyed már vissza is vonult afrikai telelőhelyére.

2021.06.21.

Visszatért az egyetlen magyar jeladós szalakóta

Eleven idén már ötödik alkalommal tette meg a nyolcezer kilométeres utat afrikai telelőhelyéről magyarországi költőhelyére. A jeladós madár az elmúlt években fontos információkkal gyarapította a Kárpát-medence szalakótáival kapcsolatos tudásunkat.

2021.06.10.