MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Olajos körút a Zalai-dombvidéken

Túrázni, ismeretlen vidékeket felfedezni bármikor, bárhol jó. Különösen, ha megfelelő társaság is dukál hozzá. Jelen esetben nekem pici lányom, Emese volt a partnerem: igazán jó kis kirándulást csaptunk ketten!

A szelíd Zalai-dombság közepén Bázakerettye és környéke várta a túrázni-kirándulni vágyókat ezen a nyári verőfényes szombaton. Nem terveztem be, de két nappal előtte kiderült, hogy lesz egy közös napunk kettesben kislányommal. Aztán megláttam a „szomszédvár” Zala megye eseményét, ami ráadásul Cartographia Kupa-, ÉDK- és IVV-futam is. Megörültem, amikor pici lányom azonnal igent mondott.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Bázakerettyén a strand mellett, a Papp Simon Emlékparkban rajtoltunk. Szimbolikus a hely, hiszen a túrát is a neves geológusról nevezték el, akinek igen jelentős szerepe volt a múlt század első felében, hogy a környéken megkezdődhetett az olajbányászat. Ezt a vidéket járhattuk most be mi is, és több helyen találkozhattunk a tárgyi emlékekkel. Az emlékparkban domborművek, emléktábla – és szépen gondozott liget fogadott bennünket. És persze a rendezők: hamar megtörténik a nevezés, és indulhatunk ki egy lejtőn, egészen a főútig, ahol csinos panzió áll a falu szélén. Mellette vetjük be magunkat az erdőbe – mindjárt kellemes emelkedőn, mélyútban, ahol pompázatos pillangók fogadják erre igencsak fogékony pici lányomat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szép erdőkben haladhatunk – többnyire felfelé, két túratársat követve. Akiket aztán „sikerül” követni egy tévesztésnél is: szerencsére gyorsan feltűnik, hogy itt már nem a piros sávon, hanem a kereszt jelzésen kellene mennünk – szólunk nekik is: erre! Olajos emlékek többfelé. Leginkább rozsdásodó csövek, máskor számomra ismeretlen berendezések. A természet foglalja vissza, ami az övé, de talán tenni is lehetne valamit?

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Közben meglepően erős emelkedőkön vagyunk túl, de kislányom remekül tempózik: a színes virágok és a sok lepke nagyon vonzóak. Hamar leérkezünk egy műútig, ahol aztán jobbra kis kitérőt teszünk. Nagy itt a forgalom: sokan érkeznek a húszas távon, másik irányból, Emese nagy örömmel rajzolgatja nekik is az ellenőrző kódot itinerükre. Kicsit szusszanunk a nagy fűben, jól esik pár falat, és egy-két korty is. Pár fotó az olajbányászok emlékművénél, váltunk néhány szót a társakkal, és bezsebeljük az elismerő szavakat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Indulunk tovább, hamar letérhetünk az aszfaltról, olajbányászati emlékek ismét, meg egy kis múzeum látható előttünk. Balról nagyon szép a táj, remek kilátással a környező dombokra, élmény itt haladni. Gyorsan felbukkan a budafai arborétum fából készült kapuja, de előbb jobbra betérünk a sűrű fák közé, ahol a bója jelzi a második ellenőrzőpontot.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ellátás is dukál a pecsét mellé: Emese él is mindkettővel. Hiába állította tehát anya előzetesen az ellenkezőjét, bizony szépen lecsusszan két szelet zsíros deszka, ami mellé még finom házi bodzaszörpöt is kap a társaság kis kedvence. Pihenten, feltöltekezve folytatjuk utunkat – az arborétum kerítése mentén. Nagyon szép rétek és tisztások, erdők és kis tavacskák mellett/között haladhatunk: igazán pompás élmény a ragyogó (de nem forró) nyári napsütésben.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Akad egy magasles is utunkba: oda természetesen fel kell menni! És lám, igazán megérte: pazar kilátást nyújt a tavacskára és a tisztásra.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hosszú emelkedős és lejtős szakaszok jönnek, lassan megszokjuk a táj hullámzását, meg is dolgoztat közben. De eredménye is van: kiérkezünk az erdőből, tisztás bukkan fel – meg egy apró épület: a kistolmácsi vasúti pályaudvar! Na jó: az erdei kisvasút végállomása. Utolsó ellenőrző pont, barátságos pontőrök, ellátás itt is. És hozzá biztatás: várjátok meg, mindjárt itt a vonat! És csakugyan: zakatolva, zörögve, de begördül egy rövidke szerelvény: piros mozdony, zöld kocsik…

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kislányom – természetesen – sikongatva örül neki, a pontőr pedig leszögezi, hogy innentől ezzel folytassuk utunkat.
- Viccelsz, ugye, barátom?!
- Dehogyis!
- De hát egy teljesítménytúrán vagyunk éppen! Még ha csak egy tízes távon is…
- Három kilométer van hátra, abból kettő nyitott részen, sík aszfalton. Vonatozzatok, semmi gond! Örök emlék lesz neki. Rendező vagyok, megengedtem, és ennyi.
 

Hát így esett, hogy – életemben először – vonatozva fejeztem be egy teljesítménytúrát. Az égiek biztosan megbocsátják. Meg mindenki más is, aki látta ezt a negyed órányi örömet. Beballagtunk a célba az utolsó kilométernyi emelkedőn, megkaptuk a kitűzőt és a pecsétjeimet, és mindenki gratulált Emesének. Aki aztán – egy hatalmas lángos után – igen jót aludt hazáig, és büszkén tette fel a kitűzőjét a másik 23 mellé.

 

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...