Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. június 26.

A Somló éjszaka is izgalmas

Negyedik rendezésű teljesítménytúra, ami mindig egészen egyedi, különleges szokott lenni. Inkább egy jó buli, élmények gyűjtése, megfűszerezve finomságokkal - és persze remek somlai borokkal. Mindehhez pedig az este és az éjszaka sajátos hangulata, fényei. 

Laci öcsémmel mindhárom előző alkalmon részt vettünk, és most is jó előre beírtuk a naptárunkba. Aztán másnapra soproni Lövér-túrák kínálták magukat, illetve az utolsó pillanatban közbejött (és meg is valósult) egy remek zalai kirándulás kislányommal. Ezek egyike sem tudott azonban eltántorítani az éjszakai Somlótól. Annyit változtattunk csak, hogy jó korán, hét előtt a rajtba érkeztünk, hogy mielőbb hazaérkezhessünk. A másik változás pedig abból fakadt, hogy idén nem egy szombatra esett ez a túra és a „Somlói éjszakai bortúra”, mint ahogy azt a korábbi években megszoktuk.

 

 

Egészen a rajthelyig, a Szent Margit-kápolnáig felmehettünk így kocsival. Nincs útlezárás, nincs tömeg, de jó! Imi a szokott barátságos módján üdvözöl, és mivel előneveztünk, máris nyomja kezünkbe az itinert. No meg a pohárka somlait - és mivel Laci vállalja a hazafelé vezetést, én feláldozom magam. És már mehetünk is! Aszfaltos futócipőben vagyunk: igen sok lesz a beton, már a kezdéskor is. Balról a 250 éves hárs, aztán egy kis változtatás, mindjárt az elején. A Taposó-kút a 3. ellenőrző pont lenne, de már most útba ejtjük, egy kis plusz kitérővel. Megtaláljuk az elrejtett bélyegzőt, és mehetünk is tovább. Bazalttömbök magasodnak felettünk, itt a Kőkonyha és a Barát-szikla is.

 

 

Aztán még mindig lefelé: következő megállónk ugyanis Somlóvásárhelyen lesz, az ottani kocsmában. Addig ereszkedés, természetesen, jól jelzett utakon, szőlők és présházak között, a Grófi-dűlőn. Aztán elhagyjuk a Hegykapu éttermet, a modern külsejű pálinkafőzdét, és az utolsó sík szakaszt is letudjuk.

 

 

Szerencsésen átvágunk a nyolcas főúton, és kisebb kitérővel, keleti oldalról megyünk be a faluba. Bélyegzés után - a változatosság kedvéért - beleteszünk megint egy kis pluszt. Most a Vásártéri-kút mellett megyünk fel, jelzetlen szakaszon, és a Szt. Ilona-kápolnát vesszük célba.

 

 

Innen pompás kilátás nyílik nyugat felé - egészen a Kőszegi-hegységig, közben pedig a „testvértanúhegy”, a Ság is remekül kivehető a lemenő nap fényében. Déli irányba tekintve pedig a horizonton felismerjük a „nagy tesókat” is: Badacsony, Szent György-hegy, Haláp, Csobánc.

 

 

Mi északnak indulunk, visszatérve kis kitérőnk után a hivatalos túraútvonalra. A Ragalja-dűlőn megyünk, hosszú jobbos ív, sok-sok szép pince között. A kilátás továbbra is pazar, és még mindig egészen világos van.

 

 

Az északi oldalon már kevésbé, de egy cseresznyefa termése azért még remekül kivehető. Így jutunk a Szent Márton-kápolna (és az azonos nevű forrás) közelébe - a pontőr azonban még nem érkezett ide. Sebaj, fotó, és fordulunk is vissza - hogy aztán szembe találkozzunk, kicsit lejjebb. Így mégis lett pecsét is, mehetünk tovább, végig a Váralja dűlőn.

 

 

Szent Margit-kápolna, másodszor (de nem utoljára). Itt zsíros kenyérrel fogadnak, kapunk újabb bélyegzőt, és jöhet a tető. A meredek, bazaltos kaptatóra való tekintettel lábbelit is cserélünk a kocsinál, és így már a terepfutó cipőben veselkedünk neki a szinteknek, amelyek nem kicsik: kb. 230 métert teszünk meg alig két kilométeren. Aztán felérkezünk a Szent István-kilátóhoz, amivel szemben ott áll a hatalmas kereszt.

 

 

Ez utóbbi lábánál keressük - és találjuk is meg - a következő pecsétet. Ami furcsa (és komoly különbség az előző évekhez képest): a tető üres és csendes. Itt mindig dáridó, zeneszó és tábortűz szokott lenni ilyenkor, rengeteg vidám emberrel. A néha ittas, néha kimondottan részeg emberek nem hiányoznak, de a jókedv, a zsivaj, a nyüzsgés bizony igen.

 

Feltesszük fejlámpáinkat: egészen eddig kihúztuk nélküle, ami messze több, mint a korábbi években. Már csak a vár van hátra - északnyugatnak indulunk, lépcsőzünk megint. Le és fel, hullámzik a terep. Itt már teljesen sötétben megyünk, de a jelzések jók, és az út is kellemes. Az információs tábla felső részén csakugyan ott az utolsó bélyegző: akár vissza is fordulhatnánk. Természetesen nem tesszük; most sem hagyjuk ki a várat: egészen az északi csücskéig bejárjuk a romokat, megcsodálva a hatalmas kőfalakat lámpáink misztikus fényénél.

 

Aztán vissza a csúcsra az előbb bejárt úton! A kilátó és kereszt környékén túratársak is felbukkannak szemből, mi meg ereszkedünk tovább, le a lávabazaltfolyáson. Közben megcsodáljuk a távoli falvak világító foltjait, mígnem aztán az alattunk felbukkanó Szent Margit-kápolna fényei jelzik: itt a vége. A célban oklevél és kitűző (válogatni is lehet), és természetesen a klasszikus somlói galuska. Alig múlt tíz óra, elköszönünk, és elhatározzuk: itt szeretnénk lenni ötödször is.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!  

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

2021.01.10.

Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.

→ Tovább
A turistautak színeváltozása Thirring Gusztávtól napjainkig

A turistautak színeváltozása Thirring Gusztávtól napjainkig

2021.01.07.

Ami Hérakleitosznak a folyók mozgása (minden változik, de mégsem), az nekünk a hazai turistajelzések és földrajzi nevek dialektikája Thirring Gusztáv 1900-as útleírásának segítségével Pomázon és Szentendrén. Na, de hol van a Bucsina-forrás? Egyébként egyszerű túra.

→ Tovább