Vízibivalyokkal a klímaváltozás ellen

Március 28-án helyi idő szerint 20:30-kor ismét sötétbe borulnak a világ nagyvárosai a WWF által útjára indított Föld Órája kezdeményezés keretében. A jelképes lámpaoltáshoz 2008 óta minden évben Budapest is csatlakozik számos hazai településsel együtt.

Szerző:
WWF
TM.HU
Fotó:
Shutterstock
Gulyás attila
2015. március 9.

Március 28-án helyi idő szerint 20:30-kor ismét sötétbe borulnak a világ nagyvárosai a WWF által útjára indított Föld Órája kezdeményezés keretében. A jelképes lámpaoltáshoz 2008 óta minden évben Budapest is csatlakozik számos hazai településsel együtt.

Az akciónak idén minden eddiginél nagyobb tétje van. A világ legnagyobb önkéntes civil mozgalma az éghajlatváltozás veszélyeire és a cselekvés fontosságára irányítja a figyelmet 2015-ben, néhány hónappal a nemzetközi éghajlatváltozás elleni cselekvési terv elfogadása előtt. A globálisan több mint 2,3 milliárd ember bevonásával készülődő eseményhez 2008 óta Magyarország is csatlakozik.

 

Hazai természeti értékek is veszélyben


Az éghajlatváltozás hatásai világszerte érezhetőek, de a sarkvidéki jegesmedvék élőhelyének drámai szűkülése, vagy az ausztráliai Nagy-korallzátony élővilágának fenyegetettsége mellett a hazai természet sincs biztonságban. A végeláthatatlan Hortobágy, a hegyvidéki tölgy- és bükkerdeink, vagy a Dráva páratlan ártéri tájai végleg átalakulhatnak gazdag és ritka élővilágukkal, egyedülálló értékeinkkel együtt.

Ezért a WWF Magyarország 2015-ben, a Föld Órája kapcsán a hazai természeti értékekre hívja fel a figyelmet. "A globális akcióhoz csatlakozó hazai kezdeményezéssel arra szeretnénk rávilágítani, hogy elérkezett az idő, amikor a változás elkerülhetetlen, mindenkinek cselekednie kell! Azonnali beavatkozást igényel az éghajlatváltozást közvetve generáló üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Ugyanakkor a nemzeti és nemzetközi megállapodások és eszközrendszerek mellett olyan megoldásokra is figyelnünk kell, amelyek az éghajlatváltozás helyi szinten jelentkező kihívásaira is tudnak reagálni" - mondta el Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia programvezetője, majd hozzátette: Ha a Föld Órájára gondolunk, ideje haza gondolnunk. Nemcsak a globális természeti erőforrásokat érintik a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásai, hanem a sérülékeny és veszélyeztetett hazai természetet is.

 

 

"Nemzeti és nemzetközi megállapodások és eszközrendszerek mellett olyan megoldásokra is figyelnünk kell, amelyek az éghajlatváltozás helyi szinten jelentkező kihívásaira is tudnak reagálni"

 

Vízibivalyok és ökoturizmus

A WWF Magyarország több éve dolgozik együtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján településsel. Olyan földhasználat kialakítása a cél, amely jobban alkalmazkodik az éghajlatváltozás által felerősített jelenségekhez, amilyenek például az árvizek, belvizek és aszályos időszakok. Az együttműködés egyik eredménye, hogy az árvízi kockázatot növelő és gyorsan terjedő invazív növényekből előállított biomassza, mint tüzelőanyag ellátja az önkormányzati intézmények fűtőenergia szükségletét. Emellett a megtisztított ártéri területeket legeltetéssel tartják karban a Magyarországon őshonos vízibivalyok segítségével.

 

 

Az invazív növényfajoktól megtisztított ártéri területeket legeltetéssel tartják karban, a Magyarországon őshonos vízibivalyok segítségével.

 

A vízibivalyok nyújtotta új lehetőség az ökoturizmus, amelynek fellendítésére a WWF Magyarország idén új fejlesztéseket tervez. A tanösvény, és mintaterület bővítés mellett a tiszatarjániak a bivalymozarella helyben történő előállítását is szeretnék beindítani, amely a helyi közösségek éghajlatváltozáshoz való
alkalmazkodási képességét erősítheti. Ehhez azonban további segítségre van szükség.


Így segíthetnek az adományok

    
"A Föld Órája Magyarország keretein belül idén a tiszatarjáni mintaterület fejlesztéséhez kérjük támogatóink segítségét" - jelentette ki Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. "A márciusban érkező, vállalati forrásból vásárolt 5 fiatal vízibivaly mellé további öt bivalyt szeretnénk vásárolni Tiszatarjánnak, hogy elősegítsük a hullámtéri vizes élőhelyek hatékonyabb fenntartását és megteremtsük a helyi mozzarella előállítás feltételeit, amely további munkalehetőségeket és alternatív bevételi forrásokat jelenthet. A program elindításához szükséges bivalyok árát közösségi finanszírozással szeretnénk előteremteni."

 

"Arra kérjük tehát az éghajlatváltozás hatásai ellen tenni akaró hazai támogatóinkat, hogy adományaikkal segítsék Magyarország természeti erőforrásainak és nemzeti értékeinek védelmét. Vegyük meg együtt az öt bivalyt, és változtassunk együtt az éghajlatváltozáson!" - fejezte be Antal Alexa.

 

 

Bővebben a klímaváltozásról a Turista Magazinban
Kép
A Magazin 2014. december-januári összevont számában Hidvégi Brigitta járt utána annak, mi vár a bolygónkra, és mit tehetünk azért, hogy megállítsuk a globális felmelegedést. A szerző Grönlandtól Ecuadoron, Afrikán, Dánián, Luxemburgon át az ausztriai síparadicsomokig kalauzolja az olvasót, és hívja fel a figyelmet a legjelentősebb problémákra, valamint arra, hol tart jelenleg a klímaváltozás elleni küzdelem.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

A klímaváltozás elleni küzdelem éve lehet 2015
Mennyi marad a Földünkből?
A klímaváltozás feladta a leckét
A környezetvédelemről ír enciklikát Ferenc pápa

Cikkajánló