Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg:
2021. szeptember 24.

Hang nélkül a szarvasoktól zengő gemenci rengetegben

A cím nem egy véletlen utalás a kasszasiker amerikai horrorfilmre. Aki látta, az ismeri a játékszabályokat: mozogni csak a lehető leghalkabban és legóvatosabban szabad, megszólalni pedig szigorúan tilos. Ugyanez volt a forgatókönyv a mi gemenci kirándulásunkon is, ugyanis Magyarország leghíresebb gímbikái közé indultunk, és szerettünk volna egy-két vadat közelről is megfigyelni szarvasbőgés-hallgatás közben.

Egy vadászlesen húztuk meg magunkat, még sötétedés előtt. Ha sosem próbáltátok, nem is gondolnátok, mennyire nehéz huzamosabb ideig teljesen csendben maradni, és megfeszített izmokkal koordinálni minden mozdulatot, hogy a lehető legkisebb zajt csapja. Oké, nem mondom, hogy teljes sikerrel jártunk. Sőt, az igazság az, hogy ha ténylegesen a film szereplői lettünk volna, azt hiszem, nagyjából az ötödik perc végére valószínűleg mindannyiunkat levadásznak. Nagy szerencsénkre a szarvasok nem ilyen vérmesek.

Miközben próbáltunk minél jobban beolvadni a vadászles deszkái közé, folyamatosan pásztáztuk az előttünk húzódó kukoricást és a mellette elterülő nagy, nyílt rétet. Vadmegfigyeléshez ideális hely, a nemzetipark-igazgatóság engedélyével kerültünk ide. Ne feledjétek: a gemenci erdő ilyenkor, szarvasbőgés idején délután 3-tól reggel 9-ig tiltott zóna a vadászatok miatt. Ez a korlátozás egészen szeptember 30-ig tart.

Bevallom, előzetesen voltak kétségeim a 3-4 órás egyhelyben állás vagy ülés „izgalmait” illetően, de utólag azt kell mondjam, semmi okom nem volt aggódni. Az a helyzet, hogy 21. századi, rohanó városi emberként nehéz elképzelni, hogy érdekes lehet egyhelyben ülni és bámészkodni egy erdőben, ahol tulajdonképpen alig történik valami, és az is lassan, de úgy 10-20 perc után az ember agya átáll, a szeme hozzászokik az apró rezdülésekhez és változásokhoz, szinte meditatív állapotba lehet kerülni, és ha egyszer csak egy szarvas kibaktat a tisztásra, attól egészen extázisba lehet esni.

Először jött egy gyönyörű fiatal hím, majd egy másik, mindkettő éppen csak sarjadzó agancsocskával, és sokáig legelésztek, masírozgattak az erdő szélén.

Addigra már az idősebb bikák is belekezdtek mély, zengő hangjukon a bőgésbe, hol innen, hol onnan hangzott fel az erélyes „nászének”. Szakavatott fül azt is érti, miről folyik a diskurzus ilyenkor, a különböző hangok ugyanis mást és mást jelentenek.

Ezt hallottuk a lesből (a felvétel a helyszínen készült):

A videóban megjelenő szarvasfotók: dr. Almási István, Krizák István, Orbán-Fehér Zoltán; gemenci erdős fotók: Pálvölgyi Krisztina

De miért bőgnek a szarvasok egyáltalán?

A szarvasbőgés a gímszarvasok nászidőszaka, ami rendszerint augusztus végén-szeptember elején veszi kezdetét. Befolyásolja a nappalok rövidülése és az időjárás, sík vidékeken, illetve a melegebb déli tájakon általában korábban kezdődik, mint hegyvidéken. A nőstény szarvasok, vagyis a tehenek peteéréskor feromonokat bocsátanak ki, amit folyatásnak is hívunk, és ahogy a bikák ezt megérzik, teljesen a hatása alá kerülnek. Ugyanakkor létezik úgynevezett előbőgés is, ami éppen arra hivatott, hogy beindítsa a teheneknél a peteérést.

A bikák nyár végére lesznek a legdélcegebbek: meghíznak, és az agancsuk is teljes pompájában tündököl. Érdekesség, hogy a szemük előtti mirigy átható váladékával, illetve más testnedveikkel jelölik meg a saját területüket.

A bőgés időszaka rendkívül fárasztó és megterhelő számukra, szinte egyáltalán nem pihennek és az evésre sem fordítanak túl nagy gondot, ellenben felajzottak és feszültek, végül teljesen le is fogynak.

Csapatbikának hívjuk azt a példányt, ami „háremet tart”, azaz tehéncsapatokat von az ellenőrzése alá. Ezeket igyekszik egyben tartani, ami azt jelenti, hogy ha egy tehén elkóborol, akkor „röfögve” visszaterelgeti. A keresőbikák ezzel szemben azok a magányos példányok, amelyek a tehenek után bóklásznak, és adott esetben megküzdenek értük a csapatbikával.

A csapatbika minden este végigvizsgálja a tehéncsapatot, hogy megállapítsa, folyat-e éppen valamelyik (ez mindössze 24 óráig tart). Ha ilyet talál, akkor többször is párosodik vele. Mindeközben persze fogja vissza magát: hangosan bőg, mégpedig azért, hogy távol tartsa a vetélytársakat, azaz a keresőbikákat. Éles harcra csak ritkán kerül sor, ugyanis a bikák legtöbbször ránézésre fel tudják mérni, melyikük az erősebb. Csak az egyformán erős szarvasok csapnak össze, és a cél akkor sem az, hogy kioltsák a másik életét, mindössze megfutamítani szeretnék a vetélytársat.

A szarvasbikák harca

Adott tehát a háremet mindenáron védeni akaró csapatbika, és a fák között közeledő kereső bika, mindkettő teli torokból üvölt, és már pusztán ebből is sok minden kiderül számukra a másik erejéről. Amikor megpillantják egymást, 2-3 méter távolságból leszegett fejjel próbálják a frászt hozni a másikra, és ha ez nem sikerül, körözni kezdenek, miközben le sem veszik egymásról a szemüket. Ezután lassú menetelés következik, párhuzamosan, egymástól 5-10 méter távolságra, úgy, hogy jól látsszon a hatalmas agancsuk. Ekkor még bármelyikük meggondolhatja magát, és tovább állhat.

Ha egyik sem teszi, nincs más hátra, mint az összecsapás: aganccsal előre egymásnak esnek, és megpróbálják minden erejükkel hátratolni a másikat. A gyengébb bika nyaka előbb-utóbb elfordul, és ilyenkor semmi nem védi a szügyét és a lapockáját. Ha gyorsan elugrik, ki tud térni a győztes szúrása elől, de előfordul, hogy halálos döfés áldozata lesz. A legtöbbször azonban visszavonulással végződik a küzdelem. Nagyon ritkán megeshet, hogy a két agancs szétválaszthatatlanul összeakad, ekkor az erősebb előbb-utóbb eltöri a gyengébb nyakát, majd – mivel nem tud szabadulni – éhenhal. Az is előfordul, hogy miközben a két szarvas összecsap, egy fiatal, kevésbé termetes, de szemfüles mellékbika odasurran, és magáévá teszi a védtelen, folyató nőstényt. Hiába, szemesnek áll a világ, ez a természetben is igaz.

Mit mondanak a bikák?

A szarvasbőgést és a szarvasok egy évét töviről hegyire megismerhetjük a pörbölyi Legenda és valóság – a gemenci gímszarvas elnevezésű kiállításon, amit most, nyár végén avattak fel. Innen tudom többek között azt is, hányféleképpen bőghetnek a szarvasok: ott van a már említett feleselgetés a csapat- és a keresőbika között, de a bőgés üteme, erőssége és maga a hangszín még sok más információt hordozhat. Arról nem is beszélve, hogy egy öregebb bika bőgése sokkal higgadtabb, mint fiatal társaié, és az a példány is nyugodtabb, amely egyedül uralja a bőgőhely környékét. A magányos bikák elnyújtott hangon keresnek, a tehenet visszaterelő csapatbika dühösen bődül fel, a folyató tehenet megkörnyékező hím pedig röfögésszerűen ismételgeti a mondandóját. A bika úgy tud a leghangosabban bőgni, ha áll, kinyújtja a nyakát, hátraveti az agancsát, és jól eltátja a száját.

A szarvasok szuperképességei

Szürkületkor három tehén masírozott ki a tisztásra, és egyre beljebb és beljebb haladtak a réten. Elöl a vezértehén lépdelt. Ő egy idősebb, borjas anyaállat, akit a többiek feltétel nélkül követnek: ha megáll, a többiek is megtorpannak, ha fülelni kezd, mindenki figyel, és amint elindul, társai azonnal követni kezdik. A tehenek egyébként 2-3 éves korukban ellenek először. A bikáknál az első párosodás 5-6 évesen történik meg, addigra már egészen tekintélyes agancsot képesek növeszteni.

A szarvasok alig néhány tíz méterre tőlünk egyik kedvenc hobbijuknak hódoltak, azaz legeltek, amivel egyébként a napjuk körülbelül harmadát töltik, azaz 7-10 órát. A pihenés és a kérődzés további 6-9 órát tesz ki, 3-4 órát alszanak, a maradékot pedig olyan tevékenységekkel töltik, mint a játék vagy a testápolás. Szerencsénk volt, hogy a csapat nem vett észre minket, mert a szarvasok szaglása annyira jó, hogy

kedvező széljárás esetén akár 300-500 méterről is megérezhetik az embert.

A legélesebb érzékszervüknek köszönhetik a bikák, hogy megtalálják az üzekedő tehenet; a tehenek, hogy felismerik a borjukat; és úgy általában a szarvasok, hogy tudják, mi az, amit meg szabad enni. Nyáron előszeretettel fogyasztják az ártéren a sulyomlevelet, fenyőerdőben a tűlevelet, lombos erdőben a makkot, vadgyümölcsöket.

A hallásuk sem rossz: minden zörejre felfigyelnek és képesek villámsebességgel azonosítani azt, köszönhetően jókora, minden irányban mozgatható fülkagylójuknak. A látás csak a harmadik helyet foglalja el az érzékszerveik sorában, de még így is kiváló. 50 méterig képesek azonosítani, amit látnak. A szarvasok „vörös-zöld-színvakok”, ami azt jelenti, hogy ugyan a kéket és a zöldet képesek megkülönböztetni egymástól, de a zöldet és a vöröset, illetve a vöröset és a narancsot már nem.

Szarvas vagy őz?

A két állatot sokszor összekeverik, főként a gímszarvastehenet és -borjút nézik sokan őznek. Pedig a két faj sokban különbözik egymástól:

  • míg az európai őz 15-30 kg, a szarvastehén sokkal-sokkal nagyobb tömegű, 120-170 kg;
  • az őz testhossza 95-135 cm, a szarvastehéné 160-210 cm;
  • az őzek marmagassága átlagosan 75 cm, a szarvasoké 150 cm;
  • az agancsméretben is nagy különbségek vannak, míg az őzek 0,4-0,7 kg-os agancsot növesztenek, a szarvasok 8-12 kg-osat;
  • az őz kecsesebb, a szarvas robosztusabb;
  • a suta oldalnézetből gömbölyded, míg a szarvastehén teste téglalap alakú;
  • egy őzcsalád bakból, sutából és gidából áll, a szarvasoknál bikáról, tehénről és borjúról beszélünk.

Ahogy telt az este és egyre sötétebb lett, az erdő is egyre hangosabban zengett, olyan igazi hidegrázós-hátborsóztatós módon, és egyre szorosabban vettek körbe minket az erdő hangjai. Kicsivel 8 óra után kezdtek csillapodni a kedélyek. Addigra már a kukoricás is hevesen megrázkódott párszor, így igencsak össze kellett gyűjtenünk a bátorságunkat, hogy lemerészkedjünk a vadászlesből a holdsütötte talajra. Fordított taktikát követtünk, mint amikor befelé masíroztunk: már hangosan beszélgettünk, és előkerültek a világítóeszközök, a fejlámpák és a mobilok is. Még így is kisebb adrenalinlökettől feltöltekezve értük el az erdő szélén álló autót, amibe már csak halk neszektől kísérve szálltunk be.

Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

2021.10.08.

Van egy hely a Pilis és a Visegrádi-hegység határán, ahol borongós időben is klassz kirándulni. Sőt, lehet, hogy furcsa lesz elsőre, de a párás, kissé ködös, őszi háttér a Dera-szurdokban még inkább emeli az élményfaktort. A mohás kőtömbök kerülgetése, a patakátkelések, a gerincen végigvezető sziklás ösvény kalandos túrát biztosít, és bizony nehéz betelni a látvánnyal.

→ Tovább
Őszi séta a Dunakanyar legsokszínűbb városában – Vác

Őszi séta a Dunakanyar legsokszínűbb városában – Vác

2021.10.05.

Vác bámulatos: nemcsak azért, mert itt lépten-nyomon történelmi emlékekbe botlunk, mert megdöbbentő módon több száz múmia került innen elő és mert Szentendrén is túltéve igazi cukrászda-nagyhatalom, hanem azért is, mert a városban tulajdonképpen egy kétkilométeres sétával is simán el lehet tölteni akár egy egész napot.

→ Tovább
Libegve a fekete hegyek világába

Libegve a fekete hegyek világába

2021.09.28.

Ötnapos őszi kiruccanásunk Montenegró páratlan hegyvidékének felfedezéséről szólt, az utolsó túranapra azonban alaposan elfáradtunk. Szerencsére a hegyi élményről és a fantasztikus panorámáról még így sem kellett lemondanunk.

→ Tovább