A közelmúltban megcéloztuk a Bükk hegység lába körüli térséget. Szerencsénk volt. Noszvajon, a Kánya-patak felduzzasztott vizéből táplálkozó síkfőkúti „ikertavak” partján kaptunk szállást egy romantikus, csodásan berendezett és felszerelt rönkházikóban.

1 / 21

Fotó: Somogyvári D. György

Egyedüli vendégek voltunk egy terjedelmes ifjúsági táborban! Reggel szó szerint a madarak trillázása, csivitelése ébresztett fel bennünket, a reggeli kórus teli torokból fújta, a tölgyfák lombjának szűrt fényében, az apró verandára kiülve kávézgattunk, és gyönyörködhettünk a lábunk alatt csillogó víztükörben, melyet a korai órákban a vadkacsák uraltak. Úgy megszerettük a helyet, hogy nehezünkre esett az előre megbeszélt programunkra gondolni. Ám végül győzött a kíváncsiság, autóba ültünk, és célkeresztbe vettük Cserépfalut. Régi vágyunk volt, hogy meglátogassuk a falu közelében megbúvó Suba-lyukat, ahol egy elszánt amatőr régész az országban először bukkant a Neander-völgyi ember csontmaradványaira.

Utunk célpontja a 2013-ban felavatott látogatóközpont és múzeum volt, a község északi határában. Bár a modern létesítmény légvonalban mindössze öt kilométerre van, a terepviszonyok miatt Noszvajról csak Bogácson keresztül lehet megközelíteni. Az így adódó 15 kilométeres utat alig több mint húsz perc alatt tettük meg jól járható aszfaltúton, csupán az utolsó százvalahány méter vezet sima földúton.

Cserépfalu látképe a Millenniumi-kilátóval és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legmagasabb református templomával

1 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

A látogatóközpont, a múzeum és a teraszos étterem kombója meglepően kellemes látványt nyújt. Az első benyomáshoz még hozzátesz a szépen parkosított környezet és a kulturáltan kialakított parkoló, melynek egy része vörös kőlapokkal van lefedve.

A Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont bejárata, az épületben a kiálllítóhelyiségek mellett étterem is van

2 / 11

Fotó: Joó Annamária

Nem véletlenül nevezik a Bükk déli kapujának: például a Hór-völgy zúzott kővel borított csapásán és a róla északnyugatra elkanyarodó Balla-völgyön keresztül terepkerékpárral fölkerekezhetsz egészen Répáshutáig. Ugyanezt az útvonalat a gyalogtúrázók számára a kék kereszt, a piros, majd az országos kék, s végül a kék négyzet egymásutánja jelzi. A sárga jelzésű turistaút azonos a Bükkaljai Kő-úttal, mely tematikus célzattal a Bükkalja fülkés szikláit, a kaptárköveket fűzi fel. Az Ördög-torony tanösvényhez pedig még vezetőfüzetet is beszerezhetünk.

Kapcsolódó cikkek

Rablóvár a Hór-völgyében

Tovább

Titokzatos kaptárköveket rejt a Bükkalja

Tovább

Egyébként a Hór-völgyben vezető turistaút, a helyiek szerint 17 kilométeren át kanyarog a patak medre mentén. Ha valaki végig szeretne ezen gyalogolni, a látvány ugyan megéri, de számolnia kell azzal, hogyha a kocsiját a látogatóközpontnál hagyta, oda-vissza 34 kilométerrel kell megbirkóznia.

Ezúttal mi nem tápláltunk hasonló ambíciókat. A tervünk az volt, hogy kényelmesen felsétálunk a négy kilométerre lévő Oszlai táj- és kulcsosházig, s útközben meglátogatjuk a nevezetes barlangot, majd betérünk egy fölöttébb érdekesnek ígérkező, felhagyott kőbánya karéjába.

A Hór-völgy bokrokkal, fákkal, sziklákkal szegélyezett útja

3 / 11

Fotó: Joó Annamária

Verőfényes napsütésben érkeztünk Cserépfalura, az ég mélykéken szikrázott az elvonuló vattafelhők között, azzal a kristályos kékséggel, ami csak néhány nyári napon borítja be a bükkaljai települést. Ám még így is meglepődtünk, hogy hétfő lévén mennyien üldögélnek az étterem nyitott teraszán, s hányan jönnek-mennek szemmel láthatóan túrára készülődve. Ennél is nagyobb álmélkodással észleltük a visszatérőkkel találkozva, hogy az egy kilométerre lévő barlanghoz még három-négy éves gyerekekkel is felmásztak a szülők! E tényt akkor méltányoltuk igazán, amikor később mi is felkapaszkodtunk (olykor négykézláb) a nevezetes sziklanyíláshoz.

Előtte azonban benéztünk a múzeumba, hogy első kézből vértezzük fel magunkat ismeretekkel a környék földtani és történeti érdekességeiről. A múzeum két kiállítóhelységből áll: az elsőben a bükkaljai kőkultúra geológiai alapjairól, valamint kultúrtörténeti értékeiről, mint például a kőmegmunkálásról és a kaptárkövekről kapunk tájékoztatást.

A látogatóközpontban található kiállításon a Suba-lyuk barlangban talált Neander-völgyi emberleletek másolatait is megnézhetjük

4 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

A második terem hozza mindazt, amiért a legtöbben idejönnek. Itt bepillantást kaphatunk a Suba-lyuk barlang feltárásának gazdagon dokumentált történetébe, és megtekinthetjük a talált emberi csontok élethű replikáit, többek között egy 3 év körüli gyermek rekonstruált fejszobrát.

A múzeumozás után nekivágtunk a Hór-völgynek, rövidesen egy mindkét oldalon sűrű erdővel szegélyezett úton haladtunk a Suba-lyuk felé. Bal kéz felől a Kút-hegy meredek oldala, míg jobb kéz felől, a patak völgye kísérte lépteinket.

De nem úgy az ösvény, amely 40 méter szintkülönbséggel felvezet a barlang szájához. Bár itt-ott még kapaszkodókorlátot is elhelyeztek a természetes kövekből hajdan kiépített szakaszok mentén, a látogatásunkat megelőző két nagyobb felhőszakadás azonban saras iszappal töltött fel minden fellelhető mélyedést, sarkot és szögletet, ezért a kövek, karrok, lekoptatott mészkőgörgetegek rendkívül csúszóssá váltak. Szerencsére túrabakancs volt rajtunk, így végül aránylag gyorsan feljutottunk az ősember otthonának „kapujához”.

A Suba-lyuk hatalmas ovális szádája

5 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

Őszintén elámultunk a bejárat méretein: egy emeletes autóbusz csont nélkül átférne alatta!

Érdekesség, hogy az 1930-as években Mussolini-barlangként ismerték. A közel ötven méter hosszú, inaktív forrásbarlangban van egy elágazás, melyet a nem éppen biztonságos mészkőomladékon keresztül lehet megközelíteni. A jobbra lévő nyílás az ásatások folyamán jött létre, ott fennmaradt egy durva támfalféle, melyre nem ajánlatos felmászni, mert életveszélyesen ingatag az állapota.

A Suba-lyuk bejárati termének meredeken emelkedő járata

6 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

A bal oldali elágazás egy derengő kürtőhöz vezet, melyen át szárazabb körülmények között egy korláttal ellátott, felső kijárathoz juthatunk el, ahonnét lombtalan időszakokban szép kilátás nyílik a Hór-patak völgyére. Sajnos, az omladékköveket borító, csúszós, saras talaj miatt ezt az elágazást ezúttal ki kellett hagynunk. Mindenesetre izgalmas borzongással töltött el bennünket a gondolat, hogy ebben a szűkös légtérben 60-70 ezer évvel ezelőtt már megfordultak hozzánk hasonló emberi lények… Az ásatások során egy 30 év körüli nő és egy hároméves gyermek csontvázmaradványait találta meg Dancza János, aki bámulatos pályafutása során, hat elemi elvégzésével és egy lakatos segédlevéllel a zsebében vált neves régésszé és vezető muzeológussá.

A Hór-völgyben észak felé indulva, mindössze 5-600 méteres séta után, érdemes letérni a Suba-lyukkal szemközt néző hegyoldal felé, a felhagyott Perpác-hegyi kőfejtőbe.

Geológiai zsargonnal élve a bánya kétszintes kőfejtő, szürke triász mészkövet tár fel, a második szinten nagy területű vörös agyag betelepülésekkel.

A Suba-lyuktól nem messze egy felhagyott kőfejtő látványos tájsebe tátong a hegy oldalában

7 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

Bennünket, egyszerű földi halandókat ez a felső szintet elszínező, rozsdavörös réteg érdekelt, mely napsütés esetén szinte lángra gyúlni látszik, és remek fotótémát kínál. A felhagyott kőfejtő öblében egy esőbeállót találunk ismertető táblával, körülötte néhány fapad és a rengeteg apró kőtörmelékből kirakott szívalakzatok üzenete, illetve keresztnevek megfejtése szórakoztatja a gyerekeket.

Tulajdonképpen ekkor, a kőfejtőből tovább haladva kezdi érezni a túrázó a Hór-patak völgyének valódi hangulatát. Elcsendesedik a táj, már az ember háta mögött hagyott falu harangszója sem ér el ideáig, s ha még bátortalanul is, de néhol már megszólalnak a madarak a sűrűben. Nem igazi túraösvény, inkább kövekkel kirakott széles szekérút, mégis van valami sajátos varázsa. Egy lélekkel sem találkoztunk, miénk volt a szurdok.

Az egykori mészkőbánya udvarán számos egymásra rakott, kövekből épült kisebb-nagyobb tornyokat láthatunk

8 / 11

Fotó: Joó Annamária

Szinte elnyeli a rétet a körülötte lévő, föléje hajló rengeteg. Két épületet is találunk itt, az Oszlai tájházat és az Oszlai kulcsosházat. Az épületek körül csend honolt. A telket fakerítés övezte, melyet néhol moha borított.

Az Oszali kulcsosház szép erdei környezetben, terebélyes fák között található

9 / 11

Fotó: Gulyás Attila

A kulcsosház piros cserepeivel, tojáshéjszínű falaival csinosan hatott, szinte invitált bennünket a belépésre. Mégsem mentünk közel, hisz nem tudtuk, nem pihennek-e a hálóban látogatók. Az épület korábban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kutatóházaként szolgált, míg a 18–19. század fordulóján épült, faborítású tájház egykor erdészház volt.

Visszatérve a látogatóközponthoz úgy találtuk, maradt még időnk arra, hogy meglátogassuk Cserépfalu Millenniumi-kilátóját. A Berezdaljai pincesort keressék – tanácsolták a helyiek –, onnét a legegyszerűbb feljutni a „sétányra”, mely mentén megtaláljuk a tornyot. Az útbaigazítást követve hamarosan megpillantottuk életünk talán legfurcsább kinézetű kilátóját. Messzebbről nézve egy űrrakéta orrkúpjára emlékeztet, vagy egy puskagolyó kilőtt ólomtöltetére.

A szokatlan formájával kaptárkövet idéző Millenniumi-kilátót 2000-ben adták át

10 / 11

Fotó: Somogyvári D. György

Gyors rákereséssel, és némi utánaolvasással a neten kiderült, hogy a szokatlan formájú építmény az alkotói szándék szerint egy kaptárkövet idéz. A Millenniumi-kilátó tervezője, Csete György Kossuth-díjas építész, és nevéhez hűen 2000-ben épült. A beépített dácittufatömbökből formált kövek a környék legendás kőfaragói előtt tisztelegnek.

Már éppen távozni készültünk, amikor egy furcsa járgány hangos pufogással két vontatót vonszolt fel a 240 méter magas domb hátsó oldaláról a kilátó közelébe. A szerelvény dugig volt iskolás gyerekekkel. Vezetőjük ízes helyi tájszólással, lelkesítően mesélt nekik a toronyról, a tájról, a falu szokásairól. Az ifjúsággal együtt földbe gyökerezett lábakkal hallgattuk érdekes előadását. Amikor visszafelé döcögött velük a szafaribusz, a gyerekek vidáman integettek nekünk.

Ilyen is lehet egy „bükki szafari”

11 / 11

Fotó: Joó Annamária

Mi pedig hátradőlve a kilátó melletti padon, hosszan élveztük a tágas teret, a csendet és az elénk táruló látványt, a sűrű lombsubába bújt, hullámzó dombokat, melyek a zöld szinte minden árnyalatát felvonultatták. Jól esett, hogy nem kellett semmire figyelni, csak szépen elmerengeni a tájon. Nagyszerű érzés volt, hogy olyan világba csöppentünk, amelybe nem kell kérni a világtól többet, mint amit már megadott.

A cikk először 2020 júliusában jelent meg.