Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg:
2020. július 17.

Különleges kővilág meseszép erdőkkel a Bükk lábánál

Cserépfalu minimum két ok miatt is remek túracélpont. A településhez közeli kaptárkövek már önmagukban is megérik az egynapos kiruccanást, ám a falutól északra nyílik a Bükk egyik legszebb szurdoka, a Hór-patak völgye. A Suba-lyuk és a község érdekes formájú kilátója pedig hab a tortán az innen induló, a környéket átszelő, változatos terepen vezető turistaösvények között.

A karanténidőszak négy hónapos elzártsága után úgy csalogatott bennünket egy többnapos, belföldi kiruccanás lehetősége, mint kalickából kiszabadult madarat a levegőóceán. A korlátozások enyhítésével egy időben ugyan szerveztünk napi túrákat, szigorúan autóval közlekedve, ember nem lakta helyekre. Élveztük ezeket a napokat, kihasználtuk minden percét, de most ennél többre vágytunk.

A közelmúltban, ahogy fokozatosan megnyíltak a belföldi szállások, és a vidéki turizmus egyszeriben beindult, elfogott bennünket is a láz: kivenni néhány szabadnapot, és irány az erdő, a mező meg a friss levegő! A hírek szerint a legtöbben nyugati irányba indultak, mi keletre fordítottuk az autó kormánykerekét, és megcéloztuk a Bükk hegység lába körüli térséget.

Szerencsénk volt. Noszvajon, a Kánya-patak felduzzasztott vizéből táplálkozó síkfőkúti „ikertavak” partján kaptunk szállást egy romantikus, csodásan berendezett és felszerelt rönkházikóban. Egyedüli vendégek voltunk egy terjedelmes ifjúsági táborban! Reggel szó szerint a madarak trillázása, csivitelése ébresztett fel bennünket, a reggeli kórus teli torokból fújta, a tölgyfák lombjának szűrt fényében, az apró verandára kiülve kávézgattunk, és gyönyörködhettünk a lábunk alatt csillogó víztükörben, melyet a korai órákban a vadkacsák uraltak. Úgy megszerettük a helyet, hogy nehezünkre esett az előre megbeszélt programunkra gondolni. Ám végül győzött a kíváncsiság, autóba ültünk, és célkeresztbe vettük Cserépfalut. Régi vágyunk volt, hogy meglátogassuk a falu közelében megbúvó Suba-lyukat, ahol egy elszánt amatőr régész az országban először bukkant a neandervölgyi ember csontmaradványaira.

Utunk célpontja a 2013-ban felavatott látogatóközpont és múzeum volt, a község északi határában. Bár a modern létesítmény légvonalban mindössze öt kilométerre van, a terepviszonyok miatt Noszvajról csak Bogácson keresztül lehet megközelíteni. Az így adódó 15 kilométeres utat alig több mint húsz perc alatt tettük meg jól járható aszfaltúton, csupán az utolsó százvalahány méter vezet sima földúton.

A látogatóközpont, a múzeum és a teraszos étterem kombója meglepően kellemes látványt nyújt. Az első benyomáshoz még hozzátesz a szépen parkosított környezet és a kulturáltan kialakított parkoló, melynek egy része vörös kőlapokkal van lefedve.

Az épületegyüttes különben a Hór-patak völgyébe vezető, valamint a környező bükkaljai túraútvonalak egyik kedvenc kiindulópontja.

Nem véletlenül nevezik a Bükk déli kapujának: például a Hór-völgy zúzott kővel borított csapásán és a róla északnyugatra elkanyarodó Balla-völgyön keresztül terepkerékpárral fölkerekezhetsz egészen Répáshutáig. Ugyanezt az útvonalat a gyalogtúrázók számára a kék kereszt, a piros, majd az országos kék, s végül a kék négyzet egymásutánja jelzi. A sárga jelzésű turistaút azonos a Bükkaljai Kő-úttal, mely tematikus célzattal a Bükkalja fülkés szikláit, a kaptárköveket fűzi fel. Az Ördög-torony tanösvényhez pedig még vezetőfüzetet is beszerezhetünk.

Egyébként a Hór-völgyben vezető turistaút, a helyiek szerint 17 kilométeren át kanyarog a patak medre mentén. Ha valaki végig szeretne ezen gyalogolni, a látvány ugyan megéri, de számolnia kell azzal, hogyha a kocsiját a látogatóközpontnál hagyta, oda-vissza 34 kilométerrel kell megbirkóznia.

Ezúttal mi nem tápláltunk hasonló ambíciókat. A tervünk az volt, hogy kényelmesen felsétálunk a négy kilométerre lévő Oszlai táj- és kulcsosházig, s útközben meglátogatjuk a nevezetes barlangot, majd betérünk egy fölöttébb érdekesnek ígérkező, felhagyott kőbánya karéjába.

Verőfényes július eleji napsütésben érkeztünk Cserépfalura, az ég mélykéken szikrázott az elvonuló vattafelhők között, azzal a kristályos kékséggel, ami csak néhány nyár közepi napon borítja be a Bükkalja domborulatai között meghúzódó települést. Ám még így is meglepődtünk, hogy hétfői nap lévén mennyien üldögélnek az étterem nyitott teraszán, s hányan jönnek-mennek szemmel láthatóan túrára készülődve. Ennél is nagyobb álmélkodással észleltük a visszatérőkkel találkozva, hogy az egy kilométerre lévő barlanghoz még három-négy éves gyerekekkel is felmásztak a szülők! E tényt akkor méltányoltuk igazán, amikor később mi is felkapaszkodtunk (olykor négykézláb) a nevezetes sziklanyíláshoz.

Előtte azonban benéztünk a múzeumba, hogy első kézből vértezzük fel magunkat ismeretekkel a környék földtani és történeti érdekességeiről. A múzeum két kiállítóhelységből áll: az elsőben a bükkaljai kőkultúra geológiai alapjairól, valamint kultúrtörténeti értékeiről, mint például a kőmegmunkálásról és a kaptárkövekről kapunk tájékoztatást.

A második terem hozza mindazt, amiért a legtöbben idejönnek. Itt bepillantást kaphatunk a Suba-lyuk barlang feltárásának gazdagon dokumentált történetébe, és megtekinthetjük a talált emberi csontok élethű replikáit, többek között egy 3 év körüli gyermek rekonstruált fejszobrát.

A múzeumozás után nekivágtunk a Hór-völgynek, rövidesen egy mindkét oldalon sűrű erdővel szegélyezett úton haladtunk a Suba-lyuk felé. Bal kéz felől a Kút-hegy meredek oldala, míg jobb kéz felől, a patak völgye kísérte lépteinket.

A néphagyomány szerint a Hór-patak „hét évig folyik, hét évig szárad”. Jelenleg nagy valószínűséggel az utóbbi időszakát éli, mert csontszáraz patakmeder mellett gyalogoltunk.

De nem úgy az ösvény, amely 40 méter szintkülönbséggel felvezet a barlang szájához. Bár itt-ott még kapaszkodókorlátot is elhelyeztek a természetes kövekből hajdan kiépített szakaszok mentén, a látogatásunkat megelőző két nagyobb felhőszakadás azonban saras iszappal töltött fel minden fellelhető mélyedést, sarkot és szögletet, ezért a kövek, karrok, lekoptatott mészkőgörgetegek rendkívül csúszóssá váltak. Szerencsére túrabakancs volt rajtunk, így végül aránylag gyorsan feljutottunk az ősember otthonának „kapujához”.

Őszintén elámultunk a bejárat méretein: egy emeletes autóbusz csont nélkül átférne alatta!

Kényelmes, de nehezen megközelíthető búvóhelyet nyújthatott Suba Miska betyárnak is, akiről a barlang a mai nevét kapta.

Érdekesség, hogy az 1930-as években Mussolini-barlangként ismerték. A közel ötven méter hosszú, inaktív forrásbarlangban van egy elágazás, melyet a nem éppen biztonságos mészkőomladékon keresztül lehet megközelíteni. A jobbra lévő nyílás az ásatások folyamán jött létre, ott fennmaradt egy durva támfalféle, melyre nem ajánlatos felmászni, mert életveszélyesen ingatag az állapota.

A bal oldali elágazás egy derengő kürtőhöz vezet, melyen át szárazabb körülmények között egy korláttal ellátott, felső kijárathoz juthatunk el, ahonnét lombtalan időszakokban szép kilátás nyílik a Hór-patak völgyére. Sajnos, az omladékköveket borító, csúszós, saras talaj miatt ezt az elágazást ezúttal ki kellett hagynunk. Mindenesetre izgalmas borzongással töltött el bennünket a gondolat, hogy ebben a szűkös légtérben 60-70 ezer évvel ezelőtt már megfordultak hozzánk hasonló emberi lények… Az ásatások során egy 30 év körüli nő és egy hároméves gyermek csontvázmaradványait találta meg Dancza János, aki bámulatos pályafutása során, hat elemi elvégzésével és egy lakatos segédlevéllel a zsebében vált neves régésszé és vezető muzeológussá.

A Hór-völgyben észak felé indulva, mindössze 5-600 méteres séta után, érdemes letérni a Suba-lyukkal szemközt néző hegyoldal felé, a felhagyott Perpác-hegyi kőfejtőbe.

Sziklafala igen látványosan mutatja meg a hegység peremvidékét alkotó kőzetek rétegződését, szerkezetét.

Geológiai zsargonnal élve a bánya kétszintes kőfejtő, szürke triász mészkövet tár fel, a második szinten nagy területű vörös agyag betelepülésekkel.

Bennünket, egyszerű földi halandókat ez a felső szintet elszínező, rozsdavörös réteg érdekelt, mely napsütés esetén szinte lángra gyúlni látszik, és remek fotótémát kínál. A felhagyott kőfejtő öblében egy esőbeállót találunk ismertető táblával, körülötte néhány fapad és a rengeteg apró kőtörmelékből kirakott szívalakzatok üzenete, illetve keresztnevek megfejtése szórakoztatja a gyerekeket.

Tulajdonképpen ekkor, a kőfejtőből tovább haladva kezdi érezni a túrázó a Hór-patak völgyének valódi hangulatát. Elcsendesedik a táj, már az ember háta mögött hagyott falu harangszója sem ér el ideáig, s ha még bátortalanul is, de néhol már megszólalnak a madarak a sűrűben. Nem igazi túraösvény, inkább kövekkel kirakott széles szekérút, mégis van valami sajátos varázsa. Egy lélekkel sem találkoztunk, miénk volt a szurdok.


Az Oszla-rét egy parányi, közel háromszög alakú mező a völgyben. Felülről úgy néz ki, mint az ősember marokköve.

Szinte elnyeli a rétet a körülötte lévő, föléje hajló rengeteg. Két épületet is találunk itt, az Oszlai tájházat és az Oszlai kulcsosházat. Az épületek körül csend honolt. A telket fakerítés övezte, melyet néhol moha borított.

A kulcsosház piros cserepeivel, tojáshéjszínű falaival csinosan hatott, szinte invitált bennünket a belépésre. Mégsem mentünk közel, hisz nem tudtuk, nem pihennek-e a hálóban látogatók. Az épület korábban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kutatóházaként szolgált, míg a 18–19. század fordulóján épült, faborítású tájház egykor erdészház volt.

A tisztásról pompás kilátás nyílt a 660 méter magas Ódor-hegyre, valamint az alacsonyabb Ódorvár-hegyre, melynek sűrűjében még ma is megtalálhatók Ódorvár alapzatának maradványai.

Visszatérve a látogatóközponthoz úgy találtuk, maradt még időnk arra, hogy meglátogassuk Cserépfalu Millenniumi-kilátóját. A Berezdaljai pincesort keressék – tanácsolták a helyiek –, onnét a legegyszerűbb feljutni a „sétányra”, mely mentén megtaláljuk a tornyot. Az útbaigazítást követve hamarosan megpillantottuk életünk talán legfurcsább kinézetű kilátóját. Messzebbről nézve egy űrrakéta orrkúpjára emlékeztet, vagy egy puskagolyó kilőtt ólomtöltetére.

Gyors rákereséssel, és némi utánaolvasással a neten kiderült, hogy a szokatlan formájú építmény az alkotói szándék szerint egy kaptárkövet idéz. A Millenniumi-kilátó tervezője, Csete György Kossuth-díjas építész, és nevéhez hűen 2000-ben épült. A beépített dácittufatömbökből formált kövek a környék legendás kőfaragói előtt tisztelegnek.

A belső fülkeablakok a Nagy Medve, hétköznapi nevén a Göncölszekér csillagkép formájában vannak elrendezve, belőlük kilátás nyílik a Déli-Bükkre, a Hór völgyére, Cserépfalura és a Bükkaljára.

Már éppen távozni készültünk, amikor egy furcsa járgány hangos pufogással két vontatót vonszolt fel a 240 méter magas domb hátsó oldaláról a kilátó közelébe. A szerelvény dugig volt iskolás gyerekekkel. Vezetőjük ízes helyi tájszólással, lelkesítően mesélt nekik a toronyról, a tájról, a falu szokásairól. Az ifjúsággal együtt földbe gyökerezett lábakkal hallgattuk érdekes előadását. Amikor visszafelé döcögött velük a szafaribusz, a gyerekek vidáman integettek nekünk.

Mi pedig hátradőlve a kilátó melletti padon, hosszan élveztük a tágas teret, a csendet és az elénk táruló látványt, a sűrű lombsubába bújt, hullámzó dombokat, melyek a zöld szinte minden árnyalatát felvonultatták. Jól esett, hogy nem kellett semmire figyelni, csak szépen elmerengeni a tájon. Nagyszerű érzés volt, hogy olyan világba csöppentünk, amelybe nem kell kérni a világtól többet, mint amit már megadott.

Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

2020.10.22.

Van egy hely a Pilis és a Visegrádi-hegység határán, ahol borongós időben is klassz kirándulni. Sőt, lehet, hogy furcsa lesz elsőre, de a párás, kissé ködös, őszi háttér a Dera-szurdokban még inkább emeli az élményfaktort. A mohás kőtömbök kerülgetése, a patakátkelések, a gerincen végigvezető sziklás ösvény kalandos túrát biztosít, és bizony nehéz betelni a látvánnyal.

→ Tovább
Jenga-torony és Üvegtigris az aranyló őszben

Jenga-torony és Üvegtigris az aranyló őszben

2020.10.22.

Mi lehet jobb egy klassz kirándulásnál? Két klassz kirándulás. Nincs is szebb, mint sétálni a kora délutáni napsütésben, és érezni a levegő meleg ölelését, amikor az erdei ösvényeket megtöltik az ősz illatai. Mi éltünk a lehetőséggel, és egy pasztellszínekben tobzódó, októberi napot a Nagy-Kopasz tetején, majd a Garancsi-tónál töltöttünk.

→ Tovább
A vécén üzletelő rómaiak és a részeg Herkules nyomában Óbudán

A vécén üzletelő rómaiak és a részeg Herkules nyomában Óbudán

2020.10.22.

Egy időben sűrűn megfordultam a Flórián téri aluljáróban. Ugyanazzal a teljes közömbösséggel gyalogoltam el a római romok mellett, mintha csak egy fornettist vagy egy telefont nyomogató jegyellenőrt hagynék magam mögött. Konstatáltam, hogy ott vannak, de különösképpen sosem gondoltam bele, milyen jelentőséggel bírnak – hogy valaha római katonák wellnesseztek ott, ahol most az emberek többsége a krumplis lángosos sorban állva tölti a legtöbb időt. Néha megéri perspektívát váltani, és jobban szemügyre venni azokat a dolgokat is, amik mellett nap, mint nap elmegyünk.

→ Tovább