Titokzatos kaptárköveket rejt a Bükkalja

Mintegy 20 millió évvel ezelőtt, a miocén korban a heves vulkáni működés tufával borította be a Bükkalját és környékét. A lepusztulás során a tufafelszínbe mélyedő vízmosások a domboldalakat sziklás gerincekre, különálló tornyokra szabdalták, melyeket később az idő, a nagy alakformáló vett „kezelésbe”: évmilliókon át mosta eső, sütötte nap, aprította fagy, fújta a szél, és így jöttek létre a mai tájra oly jellemző különös sziklakúpok. Később ezekbe a kőtornyokba véstek emberi kezek fülkéket, melyeknek eredetét és rendeltetését homály fedi.

Milyen funkciójuk volt, és mi célt szolgáltak a fülkék? Eddig még senkinek sem sikerült megfejtenie a kaptárkövek rejtélyét. Ezek a természetes eredetű, ember alakította rejtélyes sziklák felkeltették az érdeklődésünket, az interneten talált látványos fotók pedig el is döntötték, hogy ezúttal Szomolyát választjuk úti célul, ahol nem mellesleg hazánk egyik legnagyobb kaptárkőlelőhelye is található.

Szomolya, az Egri-Bükkalja egyik hangulatos kis faluja. Egertől alig 17 kilométerre fekszik, illetve a környék másik szép fekvésű települése, Noszvaj szomszédságában található. A kaptárkövek a község központjából gyalog egyszerűen megközelíthetők. Elég csak a méretes Kaptárkövek-táblákat és a piros háromszög turistajelzést követni. Közel másfél kilométer, és már el is érkezünk a természetvédelmi területre, a Kaptár-rétre, majd a tanösvény bejáratához.

Itt, a pihenőpad melletti ismertetőtábláról megtudjuk, hogy egy 4 kilométeres körtúrára felfűzve fedezhetjük fel a Vén-hegy délnyugati lejtőjén, a Kaptár-völgyben elhelyezkedő 8 nagy kőkúpra tagolódó riolittufa-vonulat kaptárköveit. Ahogy átlépünk a tanösvény kapuján, azonnal láthatjuk, hogy a hely bejárhatóságát nemrégiben acélrácsból készített lépcsőkkel, járdákkal és fém járólapokkal könnyítették meg. (Mielőtt a tériszonyosok az acélrácstól a szívükhöz kapnának, csak szólok, igen, a lépcsők és a rácsok között átlátni, de nem vészes a magasság, nem kell parázni, a járófelület nem sokkal a talaj fölött húzódik.)

Ahogy leérünk a tölgyesek szegélyezte zöld lombalagúton az első lépcsősor aljához, azonnal kiderül, hogy mekkora segítség is lehet a széles, kapaszkodóval ellátott lépcső azoknak, akik esetleg kevésbé bírják a meredek, lejtős terepet. Mert ott fut mellettünk a régi, fából készült lejárat, ami persze jobban tájba illő, cserébe viszont valószínűleg kevésbé stabil és időálló.

Egyébként a kiépített részen nem mindenhol kanyarog a lábunk alatt rácsos fémpadló, van, ahol erdei ösvényen jutunk el a kaptárkövekhez, illetve padokat és asztalokat is találunk, ha esetleg megpihenni vagy nézelődni támadna kedvünk. A fák és bokrok között néhol kifejezetten szép panoráma nyílik a környező lombsubába bújt erdőségekre.

Néhány száz méter után a dús növényzetből elő is bukkan az első furcsa, kúp alakú, fülkés szikla. A titokzatos mélyedések elgondolkodtatnak, vajon miért készítették, és mire használták őket eleink? A válasz a fantáziánkra van bízva, hiszen máig vitatott a szabályosan megmunkált üregek eredete.

A legújabb elmélet szerint a befaragások elképzelhető, hogy a Bükkalja térségében élő ősi népcsoportok kultikus bálványtartó fülkéi, oltárkövei lehettek, s kialakításukat folyamatosan végezhették i. u. 400 és 1500 között. A faragott mélyedések érdekessége, hogy a jó állapotban megmaradt darabokon még mindig látható egy bemélyedő keret, szélein lyukakkal. Ezek a nyomok arra utalnak, a fülkéket lefedték, és a fedlapot ékekkel rögzíthették.

A kaptárköveknél kihelyezett informatív tájékoztató tábla segítségével könnyen beazonosíthatjuk, hogy hol járunk éppen, és mit is lehet megfigyelni.

A búbos kemencéhez hasonlító, tagolt sziklacsoport felszínén nem kevesebb mint 48 darab kőfülke számolható össze. A Királyszéke büszkélkedhet azzal is, hogy rajta találhatók a legnagyobb fülkék: az egyik 112 cm magas, de akad itt 80 és 90 cm-t meghaladó is (csak a viszonyítás végett, az üregek átlagos nyílásmagassága 60 cm). A tufakúpok csúcsain pedig kerekded lyukak fedezhetők fel, amelyek rendeltetése még szintén nem tisztázott.

Bármilyen különleges képződmények is a szomolyai kaptárkövek, nem sokon múlott, hogy áldozatul ne essenek a bányászatnak. 1958-ban ugyanis kőbányát nyitottak a területen.

A földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékként is számon tartott fülkés kőtornyokat 2014-ben természeti emlékként védetté nyilvánították. 2016-ban pedig a kaptárkövek a bükkaljai kőkultúrával egyetemben bekerült a hungarikumok közé.

A mindössze 4 kilométeres, 8 kőkúpot érintő kiépített tanösvény, amilyen rövid, olyan érdekes és látványos. Kényelmesen, nézelődve, a táblákat is elolvasva 1 óra alatt végig lehet járni, úgyhogy nem kell sietni. A végén a kijáratnál hasonlóan díszes kapu fogad, mint a bejáratnál. Igazából ebből az irányból is bejárható a tanösvény, a haladási irány nincs megadva.

Innen egy kitaposott ösvény visz a sorompóhoz, ahol beléptünk a természetvédelmi és a Natura 2000 területre. Majd a murvás utat és a piros háromszög jelzést követve visszatérhetünk a völgybe, Szomolyára. De előtte még érdemes felsétálni a szemben lévő dombtetőre, ahol a Nagyvölgy-tető kilátója áll.

A kilátó mellett szuper piknikezőhely van tűzrakóval és egy jó kis játszótérrel.

Persze Szomolyán van még látnivaló, például a szépen felújított, fehérre meszelt, muskátlis tájház, amely tulajdonképpen két pinceházból kialakított hatalmas barlanglakás. Nincs konkrét nyitvatartási ideje, a gondnok a közelben lakik, a kifüggesztett papíron található telefonon hívható, s ha otthon van, szívesen megmutatja az érdeklődőknek a tájházat. A riolittufába vájt barlanglakások a bükkaljai kőkultúra jellegzetes építményei. A szomolyai tájház mellett is találhatunk néhány már erősen pusztulásnak indult pincelakást.

Higgyünk bár a kutatásoknak, vagy tekintsünk kétkedve a kaptárkövek fülkéire, egy dolog egészen bizonyos: Szomolya és titokzatos kőtornyainak látványa mindenképp megéri, hogy felkerüljön a bakancslistánkra.

A cikk először 2020 júliusában jelent meg.