Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg és fotó:
2022. augusztus 24.

Potyautasokkal Erdélyben – 1. rész

Korábban csak egyszer jártam Erdélyben, amikor is nagyon tartalmas programmal, feszített tempóval végigjártuk a nagy részét, és az épített örökség, a múzeumok voltak a fókuszban. Már akkor nézegettem, hogy milyen jó lenne Torockón a Székely-kőre felmenni, vagy a Békás-szorosban túrázni, esetleg Parajd környékén megnézni a külszíni sóképződményeket – de erre akkor nem volt idő.

Gáborral régóta terveztük, hogy egy túrázósabb erdélyi látogatást is teszünk, így az előző téli estéken a Hazajárók epizódjait néztük, és nagyon megtetszett a Királyerdő. Ez egy középhegység, az Erdélyi-szigethegység része, mely Magyarországhoz nagyon közel van, nem is annyira Erdély, mint inkább Partium. Érv az volt mellette, hogy közelsége és középhegységi jellege miatt kevésbé esélyes, hogy medvével találkozik az ember, ami nekem nagy félelmem volt Erdéllyel kapcsolatban, és nem utolsó sorban nem kell nagyon sokat utazni oda, ami 3 nem túl nagy gyerekkel igencsak pozitív.

Van még két túrázós baráti család, akikkel összebeszéltünk, hogy együtt megyünk, és abban a szerencsés helyzetben voltam ezúttal, hogy Orsi hamarabb kezébe vette a szervezést, mint én, így a szállást is ő nézte ki, a programokat is ő tervezte meg. Így azért egyszerű volt! Összesen 6 felnőtt és 11 gyerek volt a társaságban, a legidősebb 8 éves, a legkisebbek 7 hónaposak. Egy bő hetet nyaraltunk, minden nap túráztunk. Így egyszerűbb ekkora gyerekekkel, mint múzeumokat és városokat látogatni, mert hogy Ágit idézzem, „az erdőben nem kell úgy viselkedni” (persze kell, az ottani szabályokkal tisztában vannak a gyerekek, de sok szempontból sokkal könnyebb, mint városban).

Erdélynek ez a része egy karszthegység, rengeteg barlanggal. Így minden napra kínálta magát egy-két barlang. Először attól féltem, unalmas lesz az állandó barlangba járás, de

annyira más volt mindegyik, hogy végül nagyon változatos lett az utunk.

Első nap: Nagyvárad

Az erdélyi hetet úgy időzítettük, hogy az egyhetes gyulai nyaralásunkról egyből oda tudjunk utazni, így bő 3 órával rövidült az utazási idő. Gyulán ebédeltünk még, aztán átautóztunk Nagyváradra. Engem teljesen meglepett, hogy a határon ellenőriznek még.

A határátkelő utáni 10 km olyan volt, mintha a senki földjén haladtunk volna. Kopár, sivár, rossz minőségű úttal. Aztán településeken is áthaladtunk, és olyan érzésem volt, hogy visszamentünk kicsit az időben, épületek lepusztultsága és igényesség szempontjából. De a főútvonalak nagyon jó minőségűek voltak, és Nagyvárad nagyon szép város, szépen felújított épületekkel!

Mikor Nagyváradra értünk, Hanna az igazak álmát aludta. A városban fizetni kell a parkolásért, így a fiúk kiszálltak várost nézni, én Hannával maradtam az autóban, és mobilon nézegettem, hogy van-e román parkolásos alkalmazás, hátha sikerül mobilparkolnom. Találtam is, ennek nagyon örültem, hogy nem kell az automatákkal bajlódni. Hannát még egy fél órát hagytam aludni, aztán felkeltettem, hogy mi is lássunk valamit a városból. A Maros mentén kezdtünk el sétálni, majd a Szent László-hídon átmentünk a túloldalra, megnézni az Állami Színházat – itt találkoztunk a többiekkel. Megcsodáltuk az épületet kívülről, majd elindultunk a sétálóutcában. Végigsétáltunk oda-vissza, persze egy fagyizót útba ejtve, mert rettenetesen meleg volt ott is.

Visszafelé is ugyanazon a hídon keltünk át a folyón, aztán benéztünk még a Fekete Sas Szálloda átriumos udvarába, ami nagyon tetszett már korábbi látogatásunkkor is. Meglepetésemre az üzletek nagy része zárva volt, nem működött már. Az épület így is nagyon szép volt, az előtte álló nagy teret pedig nemrégiben újíthatták fel.

Ezzel nagyváradi látogatásunk véget is ért, indultunk Lázurihegyre, a szállásunkra. Az autóút nagyon szép volt, egyre dimbes-dombosabb lett a táj, erdőkkel tarkítva, szép utakon haladtunk. Aztán Belényes előtt elkanyarodtunk a hegyek felé, innen már úttalan utakon tekeregtünk tovább. Lázurihegyen szívélyesen fogadott minket a magyarul is beszélő szállásadónk, pálinkával kínált, és előzetes megbeszélés alapján vacsorával vártak minket. A gyerekek egyből egymásra találtak, a szállás gyerekbarát volt etetőszékkel, hintával, játékokkal, így kifejezetten otthon érezték magukat a legkisebbek is.

Második nap: Mézgedi-barlang és Rosia-völgy

Második nap szerettünk volna kicsit lazább programot kitalálni, mert az előzetes nyaralás, a többieknek pedig az előző napi utazás fárasztó volt, a kisgyerekeknek kellett a délutáni alvás. Így reggeli után a Mézgedi-cseppkőbarlangba (Peștera Meziad) látogattunk el.

A barlang Meziad település felett található, az utolsó 1-2 km-en már csak murvás út visz fel. Parkoláskor derült ki számunkra egy lekvárárus bácsitól, hogy minden egész órakor lehet bemenni a barlangba, mert ekkor indul a vezetés, így kicsit szaporázni kellett a lépteinket, hogy odaérjünk délre.

Megvettük a jegyeket, kártyával nem lehetett fizetni, de magyarul tudtak. Aztán a 35 fokban elkezdtünk öltözködni, mert bent a barlangban hideg van, olyan 12 fok körül. Alig vártuk, hogy bent lehessünk a hűsben.

A vezetőnk egy kedves, fiatal lány volt, magyarul mondta el az összes érdekes tudnivalót a barlangról. Egy elemlámpa segítségével mutatta meg az érdekesnél érdekesebb cseppkő-képződményeket, amibe mindenfélét bele lehetett látni: medúza, kígyó, bébifóka, stb. A barlangnak számomra az volt az érdekessége, hogy csillogóan fehér volt, nem úgy, mint például az Aggeteleki Baradla-barlang, ahol a valaha volt fehér cseppköveket bekormozták a barlang korai látogatói.

Ezt a barlangot akkoriban még nem látogatták, amikor csak fáklyával lehetett volna, az ősember sem ismerte, csak a barlangi medvék használták lakhelyül – a denevérek mellett, így egy, a barlangban talált barlangi medve teljes csontváza is megtekinthető volt útközben.

Utunk kezdetben meredek lépcsőn vitt felfelé, majd egy természetes „hídon” mentünk át a magasban, ahonnan leereszkedve a „híd” alatt is tettünk egy kört, így összességében a vezetőnk elmondása alapján is egy nyolcast írtunk le a föld belsejében. A barlangban hatalmas terek voltak, szépen megvilágítva, így elemlámpára nem volt szükségünk.

A barlanglátogatás után visszaautóztunk a szállásra, és ebéd után elaltattuk a kisebb gyerekeket. Így a 11-ből 6-an aludtak, a másik 5 pedig nagyon aranyosan eljátszott, ezért mi, anyukák is tarthattunk egy kis pihenőt. Kiültünk a teraszra, Ági az elkövetkező napok túráit tervezgette, Orsi horgolt, én kötöttem. És nagyon jól éreztük magunkat! Kellenek az ilyen napok is, amikor nincsen egész nap jövés-menés, amivel persze szintén semmi gond, de néha kell pihenni is.

Délután is szerettünk volna valamit látni, így a közeli Biharrósa (Rosia) határában parkoltunk le, és a Valea Rosia völgyet néztünk meg. Ági egy Bőgő-barlang (Peştera Gruieţ) névre keresztelt barlangot is kinézett, mint látványosságot, de kezdtük azzal, hogy a völgyben felmentünk egészen a folyócska forrásáig. Aranyos kis szurdokvölgy volt, szép erdővel, a patak kellemesen csörgedező hangjával. A kánikulában kifejezetten jólesett, hogy jó párszor átgázoltunk túraszandállal a vízen.

A völgy oda-vissza 2 km volt, de elkezdtük Ágival és Orsival keresni a Bőgő-barlangot, amíg az apukák a nagyobbacska gyerekeket pesztrálták a patakparton, akik vígan „elköveztek”, amíg mi a barlangot kerestük. De a barlang sajnos minden igyekezetünk ellenére nem lett meg. Ági nagyon csalódott volt, mi Orsival könnyebben elengedtük a dolgot.

Harmadik nap: Révi-szoros és Zichi-barlang

Erre a napra egy távolabbi úti célt néztünk ki: a Révi-szorost. Ez az a hely, ahol a Sebes-Körös áttör a Királyerdőn, és egy látványos, keskeny szorosban vág utat magának kristálytiszta vize. A víz pedig nem csak ott talált utat magának: ebben a szorosban is rengeteg barlang bújik meg, ebből hármat mi is megnéztünk.

Rév (Vadu Crișului) település határában parkoltunk, a Sebes-Körös felett átívelő utolsó hídon keresztül egy parkolóba juthatunk, ami után már csak az erdő van. A gyalogtúra pontos útvonalát nem döntöttük el egészen az indulásig, így a parkolóban összedugtuk a fejünket és a térképeinket, és megszavaztuk, hogy menjünk a vasút oldalán egészen a hídig, vissza pedig majd a másik oldal magaslati oldalán. Így kezdésnek átsétáltunk a hídon a Sebes-Körös felett, ami igencsak sekély volt, ugyan elég nagy sodrással, de valószínűleg elég egyszerűen át tudtunk volna rajta jutni akkor is, ha nincsen híd.

A vasút mellett a turistatérkép ugyan jelölt gyalogutat, de a gyakorlatban ez a töltés széle volt, és elég nehezen járható.

Azért elkecmeregtünk egy pontig, ahol átmentünk a sínen, és egy via ferrata kiindulópontjánál találtuk magunkat. Mivel a térkép pár lépéssel feljebb egy barlangot is jelölt, felkapaszkodtunk oda, ha már ilyen közel volt. A barlangban kellemes hűvös fogadott minket, de nem lehetett nagyon bemenni, hamar beszűkült. Innen viszont kiválóan láttuk egy valaha volt erődítmény maradványait, a sziklaoldalban megbújva.

A vasúti sín mellett vezető túraút viszont senkinek sem tetszett, így megszavaztuk, hogy visszafordulunk, és a másik oldalon megyünk inkább. Végül ez jó döntésnek bizonyult, mert egy könnyen járható, szép ösvényen haladtunk, ahol pedig meredekebb volt az út, vagy szakadék volt a Sebes-Körös felé, ott láncokkal és korlátokkal segítették a haladás

Egy építési területen vitt át az út pont az előtt, hogy megérkeztünk volna a Zichy-barlanghoz. Épp azon gondolkodtam, hogy mennyire nincsenek büfék, cukrászdák és kávézók ezen a vidéken, és mennyire jó lenne, ha a magamfajta turista olykor-olykor megpihenhetne, vehetne valami frissítőt. Remélem, hogy az építkezés végén erre is lesz lehetőség, hogy a barlang szomszédságában lehessen valami frissítőt kapni, esetleg főtt ételt enni.

A barlang közelében egy fa bódé állt, ott lehetett jegyet venni. Kiderült azonban, hogy a következő magyar nyelvű vezetés egy bő óra múlva indul csak, így megbeszéltük, hogy azon ott leszünk, addig pedig elfoglaljuk magunkat. Így átmentünk a közeli hídon a Sebes-Körös felett, hogy szemből megszemléljük a barlangban eredő Styx-patak befolyását a Körösbe, ami egy látványos vízeséssel zubog lefelé.

A szemközti oldal sem volt egy turistaparadicsom, valami építési törmeléken verekedtük át magunkat, és egy otthagyott pallóról vehettük szemügyre a szemközti vízesést. Viszont kellemes meglepetés volt, hogy a vasúti megállóhelyen álló épületben működött egy büfé, ahol étel ugyan nem volt, de hideg üdítőt tudtunk venni, és a kellemes, árnyékos teraszon fogyaszthattuk el.

Aztán visszaballagtunk megnézni a barlangot. Itt is be kellett öltöznünk, mert kb. 10 fokos hőmérséklet volt odabent, amit a barlangban átzubogó Styx-patak még hűvösebb érzetűvé tesz. Utóbbi vize 6 fokos volt, tudtuk meg a vezetőnktől.

Ebben a barlangban is gyönyörű cseppkőformációk vannak, számomra az izgalmát mégis a barlangi patak kristálytiszta vize és gyönyörű hangja adta. Maga a barlang elég keskeny, nagyobb részén pallókon és hidakon, illetve létrákon kell haladni. Vannak barlangi tavak, és a patak folyamatos kísérőnk. Láttunk itt is medúzát, elefántfejet, de elhaladtunk egy hatalmas, gömbre hasonlító cseppkő mellett is, mely a Föld nevet kapta, jártunk a mennyország termében és a pokolban is. A legérdekesebb az utolsó terem, a „táncterem” volt, melybe egy szakaszon csak törpejárásban lehetett bemenni, ami „potyautasokkal” a hátunkon azért kihívás volt.

A barlang látogatható része 680 méter hosszú, a végén pedig a vezetőnk megmutatta, hogy hol tudjuk megmeríteni kulacsainkat a Styx kristálytiszta és jéghideg vízében, mely a kinti kánikulában később igencsak jólesett.

Visszafelé nagyjából ugyanazon az úton haladtunk, mint odafelé, egy kivétellel, ahol egy magaslatra vezetett fel az út, majd csatlakozott vissza a lenti járatba.

A barlang után lementünk a Sebes-Körös partjára megnézni a Styx-vízesést egészen közelről. Hatalmas mohapárnák közepette zubogott lefelé a víz, gyönyörű volt a színe is. Az út ide le egy kicsit meredek és csúszós volt, de nem volt járhatatlan még gyerekekkel sem. Érdemes megnézni!

Innen egy körtúrát néztünk ki Ágival, mert szerettük volna a panorámát is látni a Révi-szorosra, nem csak a Körös partján túrázva. Így meredeken kapaszkodni kezdtünk felfelé egy jelölt úton, fel-fel a barlang fölé. Hanna közben elaludt a hátamon, így én igyekeztem egyenletes tempóban haladni – no meg az idő is elment már. A nagyobb gyerekek kedvéért tartottunk egy megállót egy kilátóponton, aztán mentünk tovább egészen a következőig. De hosszú megálló nem fért bele, mert szerettünk volna világosban leérni, és a terep sem volt olyan, hogy a 2 éveseket szabadon tudjuk ereszteni.

Volt egy hely, ahonnan tényleg csodaszép panoráma tárult a szemünk elé, így ott egy kicsit elidőztünk, elkészítettük a fényképeket, majd elkezdtünk ereszkedni vissza, a Sebes-Körös partjára.

Közben még egy barlang az utunkba került (Pestera Deventului III), ahol letáboroztunk enni, etetni. Ági utánanézett, hogy viszonylag hosszú és könnyen járható járat vezet be a hegy belsejébe, így fejlámpákkal felszerelkezve bementünk valameddig. Számomra döbbenet volt, hogy hatalmas cseppköveket rejtett a barlang, mely nem volt lezárva, nem őrizte senki, és bárki ki-be járhatott. Persze látszott is, hogy volt, aki az otthona díszének szánta a cseppköveket, és letörhetett belőlük, de így is egy csoda volt ez a barlang is. És mivel mindhárom családból akadt sírós gyerek – nálunk Barnus, először azért, mert nem akart bemenni a barlangba, majd induláskor azért, mert be akart volna –, elneveztük ezt a barlangot a tegnap meg nem talált helyett Bőgő-barlangnak. Ekkor már csak nevettünk rajta.

A túra elég kimerítő volt és hosszú, pedig csak 11 km-t tettünk meg, 390 méter szintet megmászva. Reméltük, hogy via ferrata és vadkempinges hely lévén találunk büfét a túra végén, mely nyitva van, és így is lett: pont a parkolóval átellenben volt egy udvar egy streetfood kisbusszal, ahol ugyan elég kicsi volt a választék (sült csirkemell vagy szárny és sültkrumpli), és csak hétvégén lehetett volna kártyával fizetni, de azért beültünk és megvacsoráztunk, hogy a szálláson már csak zuhanyozni és aludni kelljen.

Potyautasokkal Erdélyben – 3. rész

Potyautasokkal Erdélyben – 3. rész

2022.09.09.

Az erdélyi nyaralás utolsó napjai is mozgalmasan teltek: magashegyi látkép, barlangok, szűk szurdokvölgy, fekete gólyák, vízimalom vártak, és a végére még egy kis városnézés is belefért.

→ Tovább