Ságvári tökölés pazar panorámákkal
Ritkán fordulunk elő teljesítménytúrákon, a ságvári túrákat most mégis bevállaltuk. Hiszen annyi jót hallottunk róla, mely túra 2021-ben az Év Teljesítménytúrája kitüntető címet is elnyerte. Mi óvatos duhajként a 30 fok körüli hőmérsékletben a 16 km-es távra neveztünk be, és bizony nem bántuk meg.
Így a teljesítést követően azt kell mondjuk, bölcsek voltunk, hogy a hőségben a kisebb távot választottuk, mert a nyílt részeken alaposan felkúszott a hőmérő higanyszála, ami rendkívül megviselte szervezetünket a több meredek emelkedővel egyetemben, hisz ezen az aránylag rövid útvonalon 445 m szintkülönbséget is le kellett küzdenünk. Kellemesen elfáradtunk, mire 4 óra tíz perc elteltével átszakítottuk a célszalagot a helyi általános iskolában.
A 2000-es évek elején Ságváron kialakult egy baráti társaság, kik szabadidejük nagy részét túrázással töltötték el. Egyik túrájukon a Vértesben vetődött fel először, hogy jó lenne megmutatni szűkebb pátriájuk rejtett értékeit. A társaságnak Bognár Zsolt, Bogesz volt a mozgatórugója, ki a Löszölő túrák főszervezője. Eleinte csak ötletelések, álmodozások voltak egészen 2005-ig, amikor megalakult a Ságvárért Egyesület, akik magukévá tették az ötletet, hogy minél több emberrel ismertessék meg Külső-Somogy eldugott, alig ismert környékét. Az alakuló összejövetelen két táv megrendezését határozták el, a 17 km-es Tökölőt és a 32 km-es Löszölőt. Aztán nem kellet sok esztendőnek eltelnie, mindössze egynek, és a távok kibővültek az 50 km-es Megalöszölő távval.
Ennek bizonyítékát Laczkó Dezső (1937) és Gábori Miklós (1957) tárták fel, akik az ásatásaik alkalmával a jégkorszak végén lévő gravetti kultúra kb. 18 ezer éves emlékeit találták meg. Ezek a leletek napjainkban a veszprémi és a keszthelyi múzeumokban láthatóak.
Oklevelek tanúsága szerint a környéken az első település kelta eredetű volt, Tricciana alakban volt ismert. A Római Birodalom korában fontos hadiutak haladtak el a nagybirtok központ besorolású településen. Többek közt itt haladt el a birodalom egyik fő hadiútja, mely Sophianae-t kötötte össze Arrabonával. Jelentősége a birodalom késői szakaszában nőtt meg, ekkor a betörő barbár hordák ellen castrummá, erőddé fejlesztik. A várfal több mint 1 km hosszú és 2,5 m széles volt. Ebből ma csak pár méternyi látszik a református templom mellett. Ugyancsak itt látható a Tömlőc-hegy mélyéből előkerült kőszarkofág is.
Az i. u. 4. sz. végén leégett az erőd, a rómaiakat hunok, szlávok váltották. A honfoglaláskor a Ság-törzs szálláshelye lett Észak-Somogy ezen része, ők vették be magukat a romfalak közé. Oklevelekben ezentúl Tricciana Ság alakban szerepel. A középkorban a falut birtokolta a pannonhalmi apátság, Álmos herceg, majd a dömösi monostor. 1211-es iratokban már azt olvashatjuk, hogy a tihanyi apátság gyakorolja a kegyúri jogokat. 1431-től a székesfehérvári őrkanonok, majd a johannita lovagrend a birtokos. Szinte követhetetlen a tulajdonosok száma. Vára miatt hamar török kézre kerül, az endrédi nahiéhoz tartozik.
Az oszmánok kiűzése után a lakosság visszatért a várfalak közé, több templomot építenek, melyekből ma a református templom és a Munkás Szent József római katolikus templom áll még. Jelentős szerepet játszott a falu környéke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Sió menti harcaiban is. Vára sajnos teljesen elpusztult, a helybeliek köveit építőanyagként széthordták.
Mire ide jutottunk a környék múltjának számbavételével, máris fékezni kellet, és követni a helybeli polgárőrök útmutatását, akik a rengeteg ide megérkező autót igyekeztek elfogadható formában leparkoltatni. Mi az 1756-ban felszentelt Munkás Szent József titulust viselő barokk templom kertjében, hatalmas gesztenyefák árnyékában kaptunk helyet, melynek igazi hasznát a déli visszatéréskor élveztük, hisz így kellemesen hűvös autóba ülhettünk be, nem pedig egy felforrósodott verdába. Gyors szerelvényigazítást követően átrongyoltunk a szemben lévő iskola udvarába, hol a túra indítóhelyei voltak. Igen helyei, mert minden távnak külön szaletli, pad, asztal jutott, sőt a Tökölők, mivel ez volt a legnépszerűbb táv, a minél flottabb, gyorsabb nevezés érdekében több helyszínen is tudták intézni az indulási procedúrát.
Miután leszurkoltuk a jelképesnek mondható nevezési díjat, kezünkben az itinerrel, belecsaptunk a lecsóba, és a távozás mezsgyéjére léptünk pontosan fél nyolckor. Többed magunkkal vidám beszélgetés közben fordultunk ki az iskola hatalmas kapuján, és kezdtük koptatni bakancsaink talpát a délre tartó Dr. Szilády Áron utca jó minőségű aszfaltján. (Nem kell megijedni, nem leszek ilyen alapos végig.) Kicsit lejtett is az utca, így kedvesem rögtön erős tempót diktált (csak nehogy megigyuk a levét később), és a reggeli kellemes időben bezony bele is kocogott pár száz méter erejéig. Az így megszerzett előny később a meredek, szívatós részeken bizony jól jött.
Kanyarogtunk Ságvár utcáin, és máris a Jaba-patak völgyébe kocogtunk le, ahol tartottunk egy fotópihenőt, és visszább vettünk az agarakkal, hiszen átkelve a patakon rögtön emelkedőbe kezdett a nyomvonal. Egyre kopottabb lett az aszfalt, egyszer el is tűnt, és mi egy vízmosásba, szurdokba léptünk be, a Horhosba. Olyan igazi „Kicikla-érzés” fogott el, balra meredek löszfalak, jobbra hatalmas mélységek, időszakos patakmeder a szűk, néhol beomlott ösvényen.
Vadregényes szakasz következett, amolyan igazi kedvcsináló, hogy visszatérjen az ide tévedő felfedezni alaposabban is a környéket.
Egy helyen hatalmas löszformák mellett haladtunk el, melyek szó szerint a badacsonyi bazaltorgonákra emlékeztettek. Minden lépésnél tökéletesen megfigyelhető volt a természeti elemek évezredes romboló, építő munkája.
A szervezők figyeltek, hogy a bozótos részek ki legyen tisztítva, a gaz levágva az ösvényen, sőt a meredekebb fellépéseken még lépcsőfokokat is vájtak a könnyebb kapaszkodás végett. Viszont ha esik, vagy nagy eső után ez a szakasz elég veszélyes tud lenni, ilyenkor a szervezők elterelik a túrák útvonalát biztonságosabb nyomvonalra. Nem tartott soká ez a vadregényes rész, és művelt szőlők mellé jutottunk ki, ráfordultunk egy betonútra ezen kapaszkodtunk egy nyeregig, ahol útkereszteződésbe értünk, melyet a helybeliek Sarokerdőnek ismernek.
A túrázók itt egy mélyútban emelkedő löszútra, a Hát-útra váltanak, és hamarosan el is érik az első ellenőrző pontot, ahol frissítettünk, és ahogy jöttünk, tovább is álltunk. Ezen a szakaszon elhagytuk a turistajelzéseket, és jó darabon szalagok segítették a haladást egy vízmosás meredek bal oldalán, melynek nem egy része elég kitett szakasz volt. Na, ezeken a részeken hárman voltunk, kedvesem, én és velem a majré, mely tériszonyos részeken rendre mellém szegődik.
Azért megoldottuk a szép tölgyes-gyertyánosban az egyre lejjebb jutást. Az útvonal hol ösvényeken, hol vadcsapásokon ereszkedett a völgyig, de itt nem várt gebasz adódott. Vicceskedő valakik eltüntették a továbbhaladást jelző szalagozást. Jó páran összeverődtek és tanácstalankodtak a hogyan továbbon. Előkapva okos cuccomat, térképes applikáción megnéztem a helyes utat, és pár száz lépés után már a Jaba-patak völgyének kaszálóján vonultunk a nedves fűben. Szalag itt sem volt, csak már a sárga barlang jelzés előtt, melyre át kellett váltanunk.
Az ösvény előbb lankás kapaszkodásba kezdett a „Bogár-ház” nevű helyig, ahol egykoron a lakójáról elnevezett ház állott, melyet az 1940-es évek végén építettek. Lakója pedig nem más volt, mint a rettegett hóhér, Bogár Imre, aki nyugdíjazását követően költözött ide, mint a kiliti erdő szigorú csősze. Bogár a II. világháborút követő zűrzavaros esztendők egyik legismertebb, legvéresebb kezű ítélet-végrehajtója volt főhadnagyi rangba. Kezéhez több ezer bűnös és ártatlan elítélt halála tapad. Többek közt ő akasztotta fel Szálasi Imrét, Rajk Lászlót. Egyfajta vezeklésként lakhatott itt, de miután megbékélt múltjával Kilitibe költözött, a „Bogár-ház” leromlott, elbontották, mára nyoma sem maradt.
A nyomasztó helytől aztán begorombult az emelkedő, egyre fickósabb lett, egyre zihálósabban haladtam, aztán mire a majdnem négykézlábas részhez értem, el is fogyott a levegő, muszáj volt párszor megállnom körülnézés, fotózás ürügyén.
Kialakítója nem ismert, a legendárium szerint a tatár, mongol hordák elől menekülő helybeliek készítették búvóhelyül. Ismertségét azonban a híres Koppány-völgyi betyárról, Patkó Jancsiról (Bandiról) és testvéréről Patkó Pistáról kapta, kik erre a nehezen megközelíthető helyre húzódtak vissza, ha a csendőrök keresték őket. Ekkoriban a bejárat akkora volt, mint egy rókalyuk, így aki nem ismerte, nem is sejtette, mi van a mélyben.
A 12-es szobánál újabb ellenőrző pont volt, ahol a pontőrök igazolták ittjártunkat, és a bátrabbaknak zseblámpát is adtak, ha fel akarták fedezni a benti világot. Mivel a le/bejutás kisebb tornamutatvánnyal ér fel, ezt a lehetőséget mi megköszöntük, de kihagytuk. Inkább jól kifújtuk magunkat, mielőbb továbbindultunk a továbbra is meredeken emelkedő ösvényen. Szerencsére az újabb emelkedő, alig volt 100 m, és felértünk egy kellemesen járható gerincútra, ahol újból szalagozás segítette a tempós talpalást.
Majd két kilométer gyaloglat várt ránk a cseres-tölgyesben, mire újból kiértünk a Hát-útra, melyen elértük a Virágmányi-kunyhót, ahol a túra feléhez és a 3. ellenőrző ponthoz érkeztünk.
Itt a pecsétek mellé zsíros kenyér, pogácsa is dukált, sőt magnézium, multivitamin pezsgőtabletta és szőlőcukor is rendelkezésre állt, de a bőséges folyadékveszteséget is tudtuk pótolni.
Ez egy központi frissítőpont, hisz itt mindhárom táv teljesítői megfordulnak, így a tökölők keverednek a löszölőkkel. Frissítés után visszaslattyogtunk egy útkereszteződésbe, és a sárga kereszt jelzésen meredek ereszkedésbe kezdtünk egy látványos mélyútban. Leérve a völgybe, úgy elrongyoltunk a Képes-fa mellett, ahogy az illik, és csak akkor kapcsoltam, hogy ez elúszott, mikor egy rövidebb, de igen meredek emelkedőn felkapaszkodtunk a Bögöcse hátára.
Sajnálkoztam kissé, hogy kihagytuk a 300 éves tölgyfát, melynek kellemes árnyékában egykor a híres búcsújáróhelyre, Andocsra tartó zarándokok pihentek meg. A magasan, két ág közé elhelyezett festményt, melyen Szent Vendel látható az őt körülvevő szent bárányokkal, székesfehérvári zarándokok helyezték el 1930-ban. Ezt a képet 1980-as évek elején elvitték restaurálni, azóta holléte ismeretlen, de a hely elnevezése, legendája azóta is él, kedvelt kirándulóhelyként is ismert.
A 160 m magas Bögöcse-tetőre felérve bizony tátva maradt a szánk jó hosszú időre. A túra talán legszebb pontjára érkeztünk, csodás körpanoráma tárult elénk a kopasz dombtetőn, ahol újabb ellenőrző pont fogadott bennünket. Itt többen összeverődtünk, ismeretlenek, ismerősök és a fűbe leheveredve, beszélgetve fújtuk ki magunkat, és élveztük a csodás külső-somogyi tájat!
Kerítésen, sajátos lépcsőkön léptünk át, még meredélyebb gazos rész következett, ezt nem kaszálták le a szervezők, „hadd szokja a nép” jelszó alapján. Romos gémeskútnál (2-es kút) váltottunk utat és jelzést, és „tökölésünk” utolsó fázisába kezdtünk. Az újabb penzum jól járható földúton folytatódott. Fokoztuk a tempót, majdnem be is néztük a jobbos letérést, mely után újból átkeltünk a Jabán, és itt már ismerős útra váltottunk, hisz saját túramozgalmunk, a Dél-balatoni várak kijelölésekor, lejárásakor, karbantartásakor már többször jártunk erre.
Szőlők között kapaszkodtunk fel az utolsó ellenőrző ponthoz, ahol a szokásos ellátás mellé még egy fröccs is dukált a bevállalósabbaknak. Szokás szerint sorsot húztunk, szokás szerint én a rövidebbet, így nekem a jéghideg szóda, míg kedvesemnek a jéghideg fröccs járt. A kört meg is ismételtük, sőt szerénységem addig sajnáltatta magát, míg a kedves háziúr egy ásványvizes flakont megtöltött nekem, hogy hazaérve meg tudjam kóstolni a nedűt. Köszönettel elfogadtam, és alkalomadtán viszonozni is fogjuk!
A látképet mi más, mint a párás Bakony zárta le! Még egy kis kapaszkodás, és a szokásos csatakiáltás a Bujó-liknál, a túra csúcspontjánál. A Bújó-lik Ságvár egyik nevezetes pontja, melynek történetéről nem találunk írott anyagot, csak a szájhagyományra hagyatkozhatunk. A Bujó-lik egy egyre rövidülő alagút, amely a Landor-hegyen található. Hossza 21,6 m, szélessége 2 m körüli, magassága átlagosan 1,75 m, mely az omladozó bejáratoknál alacsonyabb. Hossza és magassága az idők folyamán lassan csökken, egykor olyan magas volt, hogy lovaskocsival is közlekedtek benne, létrejötte 1830 és 1832 közé tehető.
Készültek a szokásos, kötelező felvételek, még egy kis gyönyörködés az átbújás után a panorámában, majd meredekebb ereszkedés előbb gyümölcsösök, szőlők közt, majd egy mélyútban. Ma utoljára átkelve a Jaba fölött elértük Ságvár első ingatlanait, újból aszfalton folytattuk. Még két rövidebb emelkedő, majd a célegyenesbe fordultunk, ahol lassú kocogással értük el a célt, és kellemesen elfáradva szakítottuk át a képzeletbeli célszalagot. Leadtuk itinerjeinket ellenőrzésre, átvettük jelvényeinket, okleveleinket, fogadtuk a hangos ovációval átadott gratulációkat.
Ünneplés után felkerestük a hadtáprészleget, ahol hatalmas kondérokban rotyogott Ságvár egyik jelképe, az áldos leves, melyből minden célba érkező kedvére vehetett. A végén anekdotázás, beszélgetés ismerősökkel és egy kiadós beszélgetés Bogesszal, akinek innét is gratulálunk ehhez a remek hangulatú, csodás helyekre elkalauzoló túrához, és köszönjük, hogy idén először részesei lehettünk a tökölésnek. A délután hátralévő részét egy kiadós fürdéssel töltöttük a Balcsiban, majd hazaérve megjutalmaztuk magunkat a hegyen kapott ságvári nedűvel.
Egy kedvcsinálónak szánt felsorolás következik, melynek sok eleme érinti a Dél-balatoni várak túramozgalmat is, így ezek teljesítésével akár két legyet is üthetünk egyszerre. Löszölő (35 km) érinti a Tökölő összes pontját, és pluszban megismerkedhetünk a következőkkel: Makádé-kereszt; Szent Imre sorompó; Kási vár; Szent László puszta; Flóra-hegy; Lulla; Jabapuszta; Ali-rét; Böre-vár. A Megalöszölőn (51 km) pedig a két rövidebb táv érdekesebb helyei mellett eljuthatunk még ide: Kis-Koppány-völgy; Som; Nyím.
Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán
2024.04.24.Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.
→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai
2024.04.19.Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.
→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház
2024.04.19.Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.
→ Tovább
