A terület A Duna-Ipoly Nemzeti Park szigorúan védett része, ahová csak vezetővel lehet belépni. Ennek ökológiai, növény és állattani okai egyaránt vannak, és akkor még nem beszéltünk a földtani és tájhasználat emlékekről.

2 / 10

Fotó: Németh Imre

A Gerecsében a fenséges nyugalmat árasztó pusztamaróti pihenőnél találkoztunk. Itt egy jó állapotú nagy, fedett pihenő volt a gyülekezőhely. A rét szélén lévő óriási fenyők alatt egy elhagyott-felhagyott, romantikus hangulatú temető bújik meg, az egykori Marótpuszta lakóinak nyughelye. A bájos rét közepén egy beszédes szoborcsoport, a Mohácsi-csata utáni utolsó nagyobb magyar ellenállás, a Maróti-csata emlékét őrzi.

Kapcsolódó cikkek

Magyar „Gulág” a Gerecse eldugott szegletében

Tovább

Kitérő a kékről a Kis-Gerecse bámulatos sziklafalához

Tovább

Erről a tisztásról indult kis csapatunk a Vízválasztó felé a kék sávon. Az egykori Marót-puszta nyomai már alig fedezhetők fel. A házakból láthatóan már csak az út kanyarjában rejtőző boltíves pince maradt fenn, de a bozót sűrűjében még fel-felsejlik pár egykori épület romhalma. A nyeregbe érve letértünk az útról, és egy letarolt egykori bükkösön át vezetett az emelkedő. Aztán egyre természetszerűbb lett az erdő, majd már a Nagy-Pisznice hegy szigorúan védett erdeiben kanyargott egyre szűkülő, és sok-sok csalánnal „díszített” ösvényünk.

1 / 10

Fotó: Németh Imre

Miután ismét lejteni kezdett utunk, már csak pár perc volt hátra az első nagy attrakcióig: a Kis-bánya (Kanyon-kőfejtő) bejáratáig. A romantikus lelkületű Jókai e látványra valami olyat írt volna, hogy „alig fértünk be a parányi bányaudvarra a szűk sziklakapun, ahol olyan magas falak vettek körül és olyan szűken, hogy csak alig látszott az égbolt egy pici darabkája”. Nos, ha ezt írta volna, nem téved. Megdöbbentő volt a körülölelő sziklafalak látványa: nem nyomasztó, de tiszteletet parancsoló. És ha körülnéztünk, csodák vártak: az egykori fejtőszerszámok nyomai, egy kisebb barlangi üreg, ammonitesz kövületek, vöröses kőzetrétegek, és végül a legnagyobb kincset is felfedeztük,

Újabb átkötő séta következett a nagy kőfejtőhöz. A titokzatos hangulatú, kincseket rejtő Nagy-Pisznice-kőfejtő a Gerecse szívében található, az azonos nevű hegy déli oldalában, több kisebb társa környezetében. A régi keletű bányaművelést nagyban könnyítette, hogy az itteni jura mészkő erősen pados-réteges elválású, így a kőzettáblákat könnyű volt fejteni és megmunkálni. Nem kellett vésni, elég volt a réteglapokat ékkel, kalapáccsal szétfeszíteni. Persze, így is nagyon kemény munka volt ez. Most is döbbenetes látni a félbehagyott, ott heverő megmunkált kődarabokat, a romló-omló kunyhófalakat, melyekből már fák nyújtózkodnak az ég felé.

De előbb megálltunk egy jellegtelen (a muflonok kártétele ellen) bekerített rész mellett. Itt egy szerény, kaporszerű, sárga ernyős virágzatú növény volt az attrakció; a magyarföldi husáng. Igazi sztyeppei növény, de hazánkban ma már csak pár eldugott helyen, és csak ilyen „zsebkendőnyi” területen található fel e ritkaság. Időben és rokonságban távolabbi rokonai az orosz szteppék maradványainak féltett díszei.

4 / 10

Fotó: Németh Imre

Felérve a nagy bányaterület alsó szegélyére, előbb a pazar kilátást csodáltuk meg: alattunk fokozatosan bontakozott ki a völgyi út, szemben a Kis-Gerecse, a Nagy-Gerecse, és idővel Nyugatra feltűnt a Duna-parti Komárom is a távolban.

A peremről tovább indulva megkapó látvány fogadott: erősen rétegezett, különböző magasságú színes mészkőszikla-falak mindenfelé. Már a régi görögök is… Nem! A római légiók kezdték bányásztatni a könnyen fejthető, jól megmunkálható, mutatós követ. A könnyű fejtésnek és megmunkálhatóságnak ugyanaz az oka. A több tíz méter vastag, most felszínen lévő mészkő képződésekor a tenger több százszor visszahúzódott és előre nyomult, így a kőzettömeg nem homogén lett, hanem 10-30 centis „lapokra” különült, mintha a Pisznice-hegy rakott-palacsintából épülne fel. Bár a könyv jobb hasonlat.

5 / 10

Fotó: Németh Imre

A vékony vízszintes kőzetrétegek a lapok, amelyekre a természet írt tartalmat, melynek fenséges iniciáléi az egykori élőlények kövületei, a gyakori ammonitesz „csigaházaktól” az itt talált őskrokodil fossziliáig. A legalsóbb „lapok” oldalszáma majd 300 millió év, így a triász fejezetet írják. Ám a kőfejtés döntően a jura idejű lapokat érintette.

Varázslatos vidéken jártunk: aprócska kőházromok, hatalmas bányasebek között kanyargott az ösvény. A déli oldalt óriási, máshol az országban nem látható méretű kőfolyások takarták, melyből szívós, büszke fák álltak ki. A büszke fák egy része a kesernyés termésű sajmeggy. A gerinc felé (északra) terjedelmes bányafalak idézték az egykori kőbányászat emlékét. Talán az ősemberek kezdték, a rómaiak folytatták Pannónia építéséhez, de Mátyás is kereskedett vele, és a monarchia Bécse is használta építőkőként. Először ágakkal, majd feszítővasakkal, később faékekkel, aztán fúrókkal fejtették a kőzetlapokat. Néha szabad emberek, máskor rabszolgák ill. foglyok, majd bérmunkások végezték a nehéz és veszélyes munkát. Ennek emlékei nagyon megkapóak: megmunkált, ám el nem szállított kőzetlapok, titokzatos funkciójú, romos kőkunyhók, feszítővasak, fúrószárak nyomai…

7 / 10

Fotó: Németh Imre

Manapság a bánya értékét elsősorban nem a kőzetanyag adja, hanem az ott élő természeti kincsek: vándorsólyom, kígyászölyv, holló, hajnalmadár, kövirigó, bajszos sármány, ill. osztrák len, sajmeggy, törpe nőszirom, magyar husáng és társaik.

Elhagyva a titkokat rejtő bánya területét, óvatosan a hatalmas területű, köves meddővel borított hegyoldalon ereszkedtünk le. A délies kitettségű hegyoldal tipikus növénytársulása a molyhos tölgyes, és – a kevésbé jó talajtani adottságú részeken – sajmeggyes karszt-bokorerdő, melynek jellegzetes cserjéje a cserszömörce. A sziklásabb részeken a hársas törmeléklejtő-erdők május végén bódító hársméz illatban fürdetik a levegőt. A gyepszintet a törpe sás és a barázdált csenkesz díszíti, egészen addig, amíg az itt nem kívánatos, betelepített muflon tövig nem rágja azt.

Útban lefelé jólesett megpihenni a Pisznice-barlang árnyas bejáratánál. A Gerecse leghosszabb, bonyolult járatrendszerű barlangja hévizes jellegű, ezért nehezen járható. Kiemelkedő két értéke a hidrotermális formakincse, és a jelentős számú denevérkolóniája. A denevérek számát jól jelzi, hogy anno az itteni denevérürülék kibányászását még rövid csillepálya is segítette.

10 / 10

Fotó: Németh Imre

Én most nem követtem a csoportot a barlangtúrán, mert fontos fotózni valóm volt még jó pár kilométerrel arrébb: a Janka sallangvirág. Mint a kép mutatja; sikerült. Mennyi természeti kincs egy túrán! Ilyen is csak ritkán adataik meg.