Sorrento másképpen
A Budai-hegység legdélibb vonulata, a Budaörs felett magasodó Csíki-hegyek rejti magában a szépséges Sorrento-sziklákat. A látványos és érdekes alakzatok nemcsak dél felől, hanem Budakeszi irányából is megközelíthetőek, számos meglepetést tartogatva.
Miközben az egész országot belepte a kései, néhol félméteres hó, az időjárás-előrejelzés ismételten érdeklődésünk középpontjába került. A szélsőséges mínuszok, a hókásás, nehezen járható utak hetek óta maradásra kárhoztattak. Miután kissé enyhült a dermesztő hideg, és már két napja nem esett érdemi mennyiségű csapadék, engedve a feszítő túrázhatnékunknak, hirtelen döntés alapján indultunk útra.

A tervezés nem tartott túl sokáig, de azért néhány szempontot érdemes szem előtt tartani. Két éve pont ilyenkor, március elején kellemes tavaszváró túrát kanyarítottunk a Budai-hegyekbe, ezért nosztalgikus hangulatban most is Sorrento mellett döntöttünk. Akkortájt ugyan már a bimbózó kökörcsineket vadásztuk, de most hótakaróval fedetten is megkapó látványt ígért.

A Csíki-hegyek vonulata könnyen megközelíthető, a hozzá vezető közutat az autók már akkor is lejárták, ha esetleg a még magasabban fekvő régiók járhatatlanok. Változatosságot csempészve a jól ismert úti célba, Budakeszi felől startoltunk. Makkosmárián talán gyerekkoromban voltam utoljára, a térképről kiböngészett Mária-szurdok és Végvári-szikla pedig kíváncsivá tettek. A zöld kereszt jelzés aszfalton vezető kezdeti szakaszát látnivaló híján akár ki is hagyhattuk volna, de valahogy el kell érni a szurdok bejáratát.

Nagyszénászug előtt végre bekanyarodhattunk az erdőbe. A Kavics-árok mélyén húzódó rövidke Mária-szurdok még a helyiek többsége számára is ismeretlen. A monumentálisnak nem mondható, de annál hangulatosabb völgy egyesek szerint szakrális erővel bír. Ha a vallási tartalommal nem is azonosulunk, a hely különleges mikroklímáját mindenki elfogadja. A Normafáig vezető zarándokútvonalon a Mária-sziklán kívül Makkosmária kegytemploma és az Erzsébet-térdeplő a hívek legfőbb állomásai.

A téli sivárság nem áll valami jól a tájnak, nem úgy, mint a leírásokban szereplő, tavaszi összefüggő hóvirágmező. A történelem szerint, a Mária-sziklánál évtizedekkel ezelőtt dögkutat létesítettek, és a szurdok neve is átmenetileg a szocializmus áldozata lett. Napjainkra helyreállt a rend, és újra Máriára emlékezhetünk. Szép lassan kiértünk az árokból, és a házak oldalában Makkosmáriára érkeztünk.

Emlékezetem szerint az alsós osztálykirándulásaink helyszíne egyet jelentett a szabadban történő játékkal, mostani látásmódom központjában viszont a templom áll. Az 1700-as években emelt barokk kegytemplom Krisztus-jelenésnek köszönheti létét. A Szűzanyát ábrázoló festménnyel megjelölt hely nagy érdeklődésre tett szert, mígnem kápolna, majd templom emeltetett ide. Az Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt épület a későbbiekben is több csodálatos gyógyulás és imameghallgatás helyszíne. A világháború alatt és után mind többen imádkoztak a hadifoglyokért, meghonosítva a fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletét.


A templom oldalában a piros sávon vezetett tovább az utunk, a lakott részeket elhagyva végre az érintetlen természet vette át a hatalmat. A régió közkedveltségének köszönhetően most is nagyon sokan rótták az utat, a Sorrento 21 teljesítménytúrázók népesítették be az erdőt. A hosszan, élettelenül kanyargó ösvényen, miközben a vastag hótakaró kitartóan kapaszkodik minden egyes léptünkbe, még azon is elgondolkodik az ember, hogy minek is hagyta el a meleg szobát. A monotonitás okozta negatív gondolatokat hamar elűzte az előttünk magasodó Végvári-szikla. A télen egyhangú vegyes erdő üdítő képződménye a Szent Mihályról is elnevezett formáció.

A hamarosan balról csatlakozó sárga sáv a visszafelé vezető utunk lett, de a Sorrento még váratott magára. A két szín elágazásától a jellegzetes sziklák elérése egy örökkévalóságnak tűnt. Hó a köbön nehezítette a kanyargó szerpentint. Jó bakancsaink ellenére minden egyes lépésünket korrigálni kellett, nehogy a hátsónkra billenjünk. A Szekrényes-hegy felé emelkedve Nagyszénászug házai tünedeztek fel északkelet felé, és egyre magasabbra jutva már-már szép kilátást rejtegettek az előttünk álló szálfák. A keskeny, nehezen járható ösvény a sziklák alól hamarosan előbukkant, láttatni engedve úti célunk díszét.

Az olaszországi névadó sziklák aligha láttak ennyi havat, mint amennyi most a mi Sorrentónkat fedte. A kökörcsineknek nyoma sem volt, pár napig itt is még a tél az úr. A csúszós emelkedő ellenére végigjártuk a kövek alját, majd az ide vezető sárga sávon vettük hazafelé az irányt. Szerencsére visszafelé mindig gyorsabbnak tűnik a haladás, most is könnyebben küzdöttük le a már ismerős utat.

Némi változatosságot víve a szürke, akarom mondani, fehér egyhangúságba, a kereszteződésnél a sárga sávot választottuk. Nem mintha érdemi különbség lett volna a téli erdő látványában, viszont a Magaskő-kőfejtő természetbarát emlékhelye némi szusszanást jelentett. Innen már csak egy ugrás ismét Makkosmária, ahol még mindig kitartóan szánkóztak a gyerekek. A Budakeszi utcáin átvezető Szent Jakab út zárta a kora tavaszi havas túránkat, és vezetett vissza minket a tavaszváró hétköznapokba.
Szöveg és fotók: Dr. Kocsis Tünde
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább






