378 telelő denevér lapult az edelényi kórház kazánházában

Az épületrész bontása közben kerültek elő az állatok, kimentették őket, egy részüket Jósvafőre, a többségüket pedig az Esztramos bányatárójába szállították.

Szerző:
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Turista Magazin
Fotó:
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
2021. január 20.

Az épületrész bontása közben kerültek elő az állatok, kimentették őket, egy részüket Jósvafőre, a többségüket pedig az Esztramos bányatárójába szállították.

Az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet műszaki dolgozói segítséget kértek január 18-án, mert az épület tetőterében lévő kazánház bontása során „néhány” telelő denevér került elő – olvasható az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán.

Mint írják, a „4 órás mentésben az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei összesen 378 rőt koraidenevért gyűjtöttek össze, amelyeket elszállítottak a megbolygatott búvóhelyről. Az állatok egyik része Jósvafőre, többségük pedig az Esztramosra, egy bányatáróba került. Szerencsére a mentés és a szállítás során egyetlen bőregér sem sérült meg”.

A hazánkban élő 28 denevérfaj mindegyike védett. Közülük 8 faj fokozottan védett. A rőt koraidenevér (Nyctalus noctula) természetvédelmi értéke 25 000 Ft egyedenként.

Téli időszakban, hibernált állapotban a denevérek nagyon kiszolgáltatottak, ezért vigyázni kell rájuk. Ha építkezéskor véletlenül előkerülnek valahol, azonnal értesíteni kell a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság munkatársait!

Nemrégiben egy miskolci épület bontása közben találtak közel száz magatehetetlen, alvó denevért, amelyeket a mályi madármentők és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei mentettek meg. Korábban pedig egy balesetveszélyes, odvas fa kivágása során bukkantak 41 rőt koraidenevérre Apostagon.

Forrás: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Cikkajánló