A bajnai Sándor–Metternich-kastély legendás alakjai

Bajnát félúton találjuk Esztergom és Tatabánya között.

Mi most voltunk itt először, és elsősorban nem is maga az épület fogott meg minket, mert azt pont ugyanúgy újították fel, ahogyan a Nemzeti Kastély- és Várprogramon átesett összes többit: a tablókon kevés szöveg, sok kép, videók, interaktív képernyők igényes elrendezésben, egy-egy, a 21. század elvárásainak megfelelő, látványos megoldással. A bajnai kastélyban elsősorban nem ez az érdekes, hanem egykori tulajdonosainak személye: Sándor Móric Ördöglovasé és lányáé, a nem túl szép, de annál karakánabb Paulináé. A kastély kiállítótereiben többek között őket ismerheted meg behatóan.

Vissza az időben

A kastély területén már az 1400-as évek végén épült egy udvarház, ami akkor a bajnai Both családé volt. A török időkben eladósodtak, így elveszítették a birtokukat. A területet sokáig a király zálogaként tartották számon, mígnem Sándor Menyhért, egy kisnemesi család leszármazottja és Esztergom vármegye alispánja szerezte meg a 17. század végén. Ekkor az épület már igencsak romos volt, ráfért egy alapos átépítés. Ő lakhatóvá tette, fia, Mihály viszont hamarosan lebontotta, és egy újat épített helyette. Az ezt követő generációk mind hozzátettek valamit, díszesebb lett, és istállóval is kiegészült.

Lánya, Paulina, illetve unokája, Kelementine nem is nyúltak hozzá az épülethez komolyabban. Az ő idejükben már csak néhány kisebb változtatás történt: Paulina szalonja falburkolatot kapott, gázvilágítást alakítottak ki, felújították a konyhát és a szobákat. Sajnos a falakat bekenték kátránnyal (a penészedés ellen), így a falképek egy része megsemmisült.

Traktorok zúgásától volt hangos a környék

Klementine a második világháború elől innen menekült Németországba, majd Svájcba. Mivel a település határában húzódott a frontvonal, egymást váltották a szovjet és a német megszálló csapatok az épületben.

Hamarosan azonban kiderült, hogy a veszettül rázkódó körmös kerekű traktor súlyos egészségügyi problémákat okoz a nőknél, egyebek mellett meddőséget. A 60-as években a Bábolnai Kombinát, illetve a bajnai téesz gépállomása volt itt, egészen 1967-ig.

Az istállóban a 20. század első felében mosoda működött, illetve személyzeti lakások voltak benne, a Kádár-korszakban pedig alumíniumüzem létesült, ahonnan például a jellegzetes alma és körte formájú stampedliskészletek és különböző képeket ábrázoló dísztálcák származnak.

Régészek és restaurátorok is érkeztek a kastélyba, hogy megtegyék, amit ilyen rövid idő alatt lehet. Ekkor került elő egy halom régi használati tárgy is, amiket most a kastélyban meg is lehet tekinteni. Rövidesen állagmegóvást is végeztek, a táblás parkettát, a stukkótöredékeket, a leválasztott falképeket próbálták biztonságba helyezni. A mostani Raffaello díszterem – az egyik leglátványosabb a kastélyban – több mint 60 négyzetméteres mennyezeti szekkója például egykor 124 téglalapra bontva, gézlapok közé helyezve közel ötven évig várta, hogy újra felapplikálják a plafonra.

A kastély a 90-es évektől szerepelt az állami kézből ki nem adható épületek listáján.

Ha itt járunk, érdemes kint is sétát tenni. Az épület belső, egykori díszkertjében most nincsenek növények, de talán egy következő felújítás során sikerül megidézni a régi időket. A parkban sétálva viszont felfedezhetjük az egykori angolkert nyomait, lepihenhetünk a padokon, megtekinthetjük a vadgesztenye-fasort. Korábban pálmaház is tartozott a kastélyhoz, a kezdetek kezdetén pedig a terület vadászparkként funkcionált.

A diplomás ló

Míg a nemesek többsége a szerencsejátékban és az ivásban élte ki magát, a már emlegetett Sándor Móricnak egészen más hobbija volt.

Annál is érdekesebb a helyzet, mivel sokáig egyáltalán nem ült lovon, az apja ugyanis ellenezte, hogy a törékeny fiú lovagolni kezdjen. Sándor Vince 1823-as halála után azonban a 18 éves Móric szinte azonnal az istállóba sietett, és nyomban fel is pattant egy angol telivér hátára.

A meggondolatlan tett nem torkollt tragédiába, a lovas még hencegett is, hogy neki nincs mit tanítani, egyenesen lovaglásra született.

A lépcsőházban egy nagy festményen kedvenc lova, Tatár hátán látható. Az állat azért is híres, mert ő volt az első diplomás ló (és valószínűleg az utolsó is). Egy kisebb németországi egyetem ugyanis meghirdette, hogy pénz ellenében bárkinek doktori diplomát ad. A grófnak se kellett több, küldött egy jelentős adományt, és cserébe „Herr Tatár” részére kiállították a diplomát.

Móric egyébként is nagy mókamester hírében állt. Egy szóbeszéd szerint azt mondta a vendégeinek, hogy a környék összes juhásza tud angolul. Ezután beöltözött birkapásztornak, és amikor a vendégeket körbevezették, mindenhol ő jelent meg álruhában. Krúdy Gyula elbeszélése szerint egy sikeres ugrás után pipáját a lova szájába dugta, ezt a figurát azután sokan próbálták utánozni, ám kiderült, hogy a lovak általában nem szeretnek pipázni.

A képeken a gróf mulatságos helyzetekben látható: ahogy éppen lebucskázik a hátasáról, vagy épp beleragad az agyagos folyómederbe, amikor a lovát próbálja követni.

Fogadást kötött egy lókereskedővel, hogy megmarad egy ló hátán, ami addig mindenkit levetett magáról, cserébe a ló jelképes összegért az övé lesz. Néhány perc alatt sikerült betörnie az állatot, mire a kereskedő azt mondta: „Ez nem is ember, ez maga az ördög!” A német lapokban emellett magyar kentaurként emlegették.

Széchenyi Istvánnal eleinte nem volt jó a kapcsolata, pedig mindketten odáig voltak a lovassportokért. Az idősebb politikus ferde szemmel nézett rá, mígnem egy lóversenyen sikerült legyőznie. Végül Sándor Móric biztatta Széchenyit arra, hogy Pest és Buda között hidat építsenek, majd ebbe jelentős összeget is invesztált.

Elmegyógyintézetben végezte

Móricnak a szerelemben először nem volt szerencséje. 1833-ban Nápolyban járt, ahol beleszeretett egy Mathilde Strachan nevű lányba. Megkérte a kezét, de Mathilde anyja csak úgy egyezett bele a frigybe, ha a két fiatal négy hónapig nem találkozik. Amikor letelt az idő, Móric lelkesen vágtatott Londonba, ám itt kiderült, hogy a lány megszökött Móric egyik régi barátjával.

Kapcsolatuk nagy port kavart, a lányt ugyanis visszafogottnak, csendesnek ismerték, a gróf ezzel szemben vad volt és zajos természetű. Ennek ellenére boldog házasságban éltek 1835-től. A feleségről mindössze egy portré maradt fenn, ez most megtekinthető a kiállításon.

Móric egyébként több nyelvet beszélő, művelt ember hírében állt, aki szenvedélyesen szeretett citerázni. A hangszerrel egy festményen is megörökítették, amit most a kastélyban meg lehet nézni, és ami lánya visszaemlékezései szerint apja egyik legélethűbb ábrázolása.

1850-ben nagy sebességgel hajtott Linz felé a fogatjával, amikor az egyszer csak felborult, ő pedig erősen beverte a fejét egy vasrácsba. Akkortól fogva kezelhetetlen dührohamok gyötörték. Elmegyógyintézetbe került, és már csak árnyéka volt önmagának: egy széken ülve merengett és dünnyögött régi lovaskunsztjairól. Temetésén állítólag megvadultak a koporsót szállító lovak, és őrült vágtába kezdtek. Élettörténetét könyvek, egy operett és egy 1941-es film is feldolgozta.

Minden lépését figyelte a nagyközönség

Sándor Móricnak egyetlen gyermeke volt, Paulina, aki örökölte apja vérmérsékletét. Férjhez adták anyja féltestvéréhez, aki diplomata volt, és III. Napóleon párizsi udvarában is szolgált. Ennek megfelelően hosszú ideig élt a pár külföldön, és rengeteg társasági eseményen vettek részt. A kastélyban láthatjuk:

Szerette az álarcosbálokat; nagy port kavart, amikor egy alkalommal ördögjelmezbe bújt, amiből kilátszott az egész lába.

De a lapok nem csak a provokatív ruháiról írtak (melyek közül néhány megtekinthető a kastély kiállításán), számos intrika és pletyka övezte a mindennapjait. Ezek közül az egyik legmegbotránkoztatóbb az a később cáfolt „emancipált párbaj” volt, amire állítólag egy hölgytársát, Anastasia Kielmansegget hívta ki 1892-ben Liechtensteinben. Ezt a fajta párbajt fedetlen felsőtesttel vívták, hogy kivédjék a fertőzést, amit a vágott sebbe kerülő textil okoz. A félmeztelen kardozás nők között később erotikus képeslapok témája lett. Bár az említett jelenet sosem történt meg, Paulina állítólag rá is játszott az őt övező szóbeszédekre, és olyan is volt, hogy maga generálta ezeket.

Paulina figyelemmel kísérte a birtok életét. Lovai, juhai, szarvasmarhái kiállításokon szerepeltek, a bajnai tehenészet mintagazdaság volt. Iskolát építtetett, adományozott, jótékonykodott, karácsonykor ajándékokat osztogatott a helyi gyerekeknek. Támogatta a zenét, a művészeteket. Ha valaki, akkor ő igazán érdekes színfoltja volt a 19. századi európai kultúrtörténetnek.

A cikk eredetileg a Turista Magazin 2024. augusztus-szeptemberi számában jelent meg.