A faliméhek lettek az Év Beporzói 2023-ban

Március 10-ére, a beporzók napjára időzítették az Év Beporzói cím kihirdetését. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet ezekre a nélkülözhetetlen élőlényekre.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
2023. március 10.

Március 10-ére, a beporzók napjára időzítették az Év Beporzói cím kihirdetését. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet ezekre a nélkülözhetetlen élőlényekre.

Idén első alkalommal választották meg az Év Beporzóit, amelyet a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület hirdetett meg. Időszerű volt, hogy e nélkülözhetetlen élőlények ilyenformán is reflektorfénybe kerüljenek, hiszen sok éve tudható, hogy jelentősen lecsökkent a számuk a világban, és komoly bajban leszünk, ha nem változik ez a fogyatkozó tendencia.

Három vadméhcsoportra lehetett szavazni, végül a szavazatok 45%-ával a faliméhek végeztek az első helyen, a szabóméhek és a bányászméhek előtt.

A méhek közül több mint 4000 faj tartozik a művészméhek (Megachilidae) családjába, és közülük mintegy 350 faliméhfajt (Osmia) ismerünk. Ők eredetileg más rovarok által a fába rágott járatokban, nádszálak üregében, csigaházban, vagy saját maguk által löszfalakba rágott üregekben hozzák létre bölcsőiket.

Most, kora tavasszal van a legjobb ideje annak, hogy egy nádcsomóval vagy kifúrt fadarabbal megpróbáljunk faliméheket csalogatni a környezetünkbe. Szelídek, maguktól nem támadnak, nyugodtan gyönyörködhetünk szorgos munkájukban közelről is.

A faliméhekről további érdekességeket itt tudtok olvasni, illetve az egyesület kifejezetten pedagógusoknak és szülőknek is készített ötletgyűjteményeket a beporzók bemutatására, amelyet szintén ezen az oldalon lehet megtalálni.

Cikkajánló