A Körösökön már ezrével rajzanak a kérészek

A Körösökön napok óta kisebb, néhány tíz vagy néhány száz egyedes megjelenéseket lehet látni, de Gyomaendrőd fölött már ezres mennyiséget is megfigyeltek. A Körösökön általában hamarabb zajlik a rajzás, mint a Tiszán.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Szél Antal István / Körös - Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Forrás:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
2021. június 24.

A Körösökön napok óta kisebb, néhány tíz vagy néhány száz egyedes megjelenéseket lehet látni, de Gyomaendrőd fölött már ezres mennyiséget is megfigyeltek. A Körösökön általában hamarabb zajlik a rajzás, mint a Tiszán.

Azt, hogy mikor láthatjuk tömegesen a víz felszínén a tiszavirágot, számos tényező befolyásolja, úgy mint a víz tisztasága, hőmérséklete és iszapanyag tartalma, az időjárás kedvező alakulása, ez a kérészek szempontjából a kevésbé szeles, napsütéses időt jelenti.

Az elkövetkezendő napokban dől majd el, hogy idén tömeges lesz-e a tiszavirágzás vagy inkább visszafogott. „Ha figyelembe vesszük, hogy a kérész 3 éves életciklusban fejlődik, úgy elmondhatjuk, hogy a 2018-as rajzás nem volt kiemelkedő, ezért az ideitől sem várhatunk nagy mennyiséget” – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapja.

A rajzás az alkonyi időszak előtt a leglátványosabb, aki a Körösök vidékén szeretné megcsodálni ezt a különleges természeti jelenséget, az több pontról is megteheti ezt. Például a köröstarcsai, a körösladányi és a gyomai közúti híd környezetében, ahol lehetőség van e kis rovarok meglehetősen rövid „kérész” életének megfigyelésére.

Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes is épp a Körösök vidékét járja, ugyanis legújabb készülő filmjét e folyók élővilágáról fogatja. Tegnap ő is megfigyelhette az első nagyobb tiszavirágrajzást a Fekete-Körösön, sőt, egy izgalmas jelenetet is sikerült megörökítenie, amelyben egy hím tiszavirág menekül meg egy éhes hal elől. Persze mint tudjuk, pár órás élete után egyébként is valamelyik hal vagy madár tápláléka lenne, de így legalább esélyt kapott arra, hogy ne dolgavégezetlenül zárja tiszavirág életét. Íme a jelenet:

Ahogy az a tiszaviragzas.hu oldalról kiderül, a tiszai rajzás egyelőre még nem indult be, ott néhány röpködő egyedet látni egyelőre.

Cikkajánló