A legszebb kirándulóhelyek tavasszal – Hétvégi programajánló

Olyan túrahelyszíneket gyűjtöttünk össze március harmadik hétvégéjére, ahol teljesen belefeledkezhetünk az erdők és rétek madárdalos tavaszi zsongásába.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Dömsödi Áron / MTSZ (Kiemelt kép)
2024. március 12.

Olyan túrahelyszíneket gyűjtöttünk össze március harmadik hétvégéjére, ahol teljesen belefeledkezhetünk az erdők és rétek madárdalos tavaszi zsongásába.

1. „A Gyermekvasút nyomában”

A túra útvonala Széchenyihegy állomástól Hűvösvölgyig, a Gyermekvasutas Otthonépületig kanyarog, érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait. Közöttük a Normafa-lejtőt, az Erzsébet-kilátót, a Kaán Károly-kilátót és a hűvösvölgyi Nagy-rétet is. Táv: 20 km.

Mikor?
2024. március 15. 8.00 - 16.00
Hol?
Budai-hegység, a rajt helyszíne: Széchenyihegy végállomás, Gyermekvasút

Bővebb információ a túráról ide kattintva érhető el.


2. Csillagvirág fotóstúra a debreceni Nagyerdőben

A szakvezetéses túrán a virágzó ligeti csillagvirágokat tekintjük meg. A védett növényeken túl megismerkedhetünk a debreceni Nagyerdő élővilágával és történetével. Táv: 3-4 km.

Mikor?

2024. március 16. 9.00 – 11.00

Hol?

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, találkozóhely: Debrecen, Pallagi út 13-as busz „Erdészház” megállója

Bővebb információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.


3. Kökörcsinnéző kirándulás a Kis-Strázsa-hegyen

A vezetett túra során felmegyünk a Kis-Strázsa-hegy kilátótornyába, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a környékre. Útközben felfedezzük a virágba borult kökörcsineket és réteket. Visszafelé pedig megnézzük a VII. számú hadifogoly-temetőt. Táv: kb. 3 km.

Mikor?

2024. március 16. 9.00 – 11.00

Hol?

Pilis, Strázsa-hegy, Esztergom, találkozóhely: Kökörcsin Ház

Bővebb információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.


4. Lepke-túrák a Keszthelyi-hegységben

A túrák mindegyik távja (40 km, 25 km, 15 km) igen látványos útvonalon vezet, a Keszthelyi-hegység olyan pontjait érintve, ahonnan megunhatatlan a kilátás. Ilyen a Berzsenyi-kilátó, a Padkűi-kilátó vagy éppen a Szent Mihály-domb a hangulatos Halászkápolnával.

Mikor?

2024. március 16. 7.00 – 18.00

Hol?

Keszthelyi-hegység, rajt és cél helyszíne: Vonyarcvashegy, vasútállomás

Bővebb információ a túráról ide kattintva érhető el.


5. Tavaszköszöntő kisvasutazás a zalai dombok között

A Csömödéri Állami Erdei Vasút még szezonkezdés előtt egy szuper tavaszi kisvasutazásra invitál az ország egyik legszebb erdejében. A tavaszköszöntő expressz vonata délelőtt és délután is két-két alkalommal indul. Délelőtt Lenti és Csömödér között közlekedik, délután pedig Lenti és Zajda-Doboskert között szállítja az utasokat.

Mikor?

2024. március 16. 7.00 – 18.00

Hol?

Zalai-dombság, Lenti – Csömödér

Bővebb információ a programról ide kattintva érhető el.


6. Medveébresztő családi nap Veresegyházon

Nézd meg a mackót, húzz pizsamát a medveleshez, és nem marad el a meglepetés sem! Vasárnap egész napra extra programokkal készülnek a veresegyházi Medveotthonban a család aprajának-nagyjának. Lesz állati séta szakértői vezetéssel, látványetetés ormányos és mosómedvékkel és bemutató a nagyragadozókkal.

Mikor?

2024. március 17. 10.00 – 17.00

Hol?

Veresegyház, Medveotthon

Bővebb információ a programról ide kattintva érhető el.

Cikkajánló