Az Öreg-Bakonyhoz tartozó Hajagok vidéke minden évszakban remek túracélpont, tavasszal azonban ez a táj olyan varázslatos látványt tár elénk, ami az országban egyedülállónak mondható.
A bakonyi táj egy kevésbé felkapott, ámbár élményekben gazdag szegletében több minden is vonzza a kirándulót. Kényelmesen járható pagonyerdő, földtani látnivalók, panorámák, kikapcsolódást nyújtó kulcsosházak, továbbá egy volt katonai bázis titokzatos maradványai is felfedezésre csábítanak. Mi most azonban kimondottan a tavaszi pompa miatt érkeztünk erre a terepre, hogy élőben is megtapasztaljuk azt a varázst, amit ilyenkor a bakonyi rengeteg és az éppen virágzó medvehagyma közösen alkotnak.
Herendről aszfaltúton kezdjük a sárga jelzés követését
A négy fő tagból álló Hajag hegycsoportot Csehbánya és Hárskút közé ékelődve találjuk. A környéket számtalan jelzett turistaút szeli keresztül-kasul: átkanyarog rajta a sárga jelzésű Dornyay Béla emlékút, a Közép-Dunántúli Piros, a Ráktanya tanösvény, illetve déli lábánál a Kis-Bükk tanösvény útvonala. Mi dél felől a porcelángyártásáról híres Herendről vágtunk neki a túrának, majd több jelzésváltással érkeztünk meg a Hajagoktól északra fekvő Bakonybélbe. A kevesebb mint 20 km-es átkelés során több mindent láttunk, de a felejthetetlen élményt alapvetően a fák lombjai alatt végtelennek ható zöld-fehér medvehagymaszőnyeg nyújtotta.
Jóformán az egész nap a medvehagymáról szólt
A Hajag tömbjének négy fő kiemelkedése délről észak felé haladva: Alsó-Hajag, Középső-Hajag, Felső-Hajag és Mester-Hajag. A Hajagok nyugati oldala meredek, sziklalépcsős leszakadás. Kelet felől lágyabb emelkedéssel magasodnak környezetük fölé. A hegycsúcsokat összefüggő erdő borítja, melynek fatömege egykor a térképen is jelzett üveghutát látta el fűtőanyaggal.
Irány a hegytető
Herendet északi irányban, az aszfalton nyílegyenesen kivezető sárga jelzésen hagytuk el, enyhe emelkedésben az Alsó-Hajag felé. Kisvártatva azonban a jobb kéz felé leágazó sárga keresztre fordultunk rá, ami az Aranyos-patak mentén máris ízelítőt adott a ránk váró medvehagymás látványból. Alig értünk ki a városi forgatagból, máris magával ragadó, kikeleti hangulatot árasztó erdőbe csöppentünk.
Az Aranyos-patak környékén tűntek fel az első medvehagymatelepek
A sárga kereszt Hársaskútra vezet, ezért – tartva a hajagi irányt – átváltottunk a piros keresztre, ami először a bükkös és fiatalos határán található György-forrás pihenőjéhez vezetett. A csörgedező nedű mellett padok és tűzrakó nyújt kényelmet, illetve egy tábla regél a források vízhozamát befolyásoló tényezőkről. Kis uzsonnázást követően megtöltöttük a kulacsunkat, majd a harsányzöldbe öltözött erdőben, a Hajag turistaház mellett elhaladva törtünk a hegytető irányába.
A Hajag kulcsosház még a klasszikus turistamenedékek közé sorolható
Az egykor a bakonyi tanyavilághoz tartozó, közel 100 éves épület elsősorban a bakancsos turisták számára ajánlott szállás. A csendes környezetben álló erdei menedék kulcsosházként működik, magunknak kell gondoskodni az ellátásról.
A Kis-Bükk tanösvénnyel közösen haladva már az Alsó-Hajag elegyes erdővel borított oldalában járunk, amikor hangulatosan kanyargó utunk mesébe illő díszletbe érkezett. A földutat mindkét oldalról egybefüggő medvehagymaszőnyeg kísérte, ami a hegyoldal teljes aljnövényzetét uralta. Mondanom se kell, az egész erdőt lágy fokhagyma illat lengte be, ami kilométereken át velünk maradt.
Lenyűgöző pagonyerdő fogadott az Alsó-Hajag oldalában, melynek aljnövényzetét gyakorlatilag fehérre festette a medvehagymavirágzása
Színek és illatok
Korábban még egyikünk sem látott ilyen hatalmas és egységes medvehagymatengert, ami a szeszélyes tavaszi időjárásban még hullámzónak is tűnt. Hol a szél ringatta a virágokat, hol a felhők és lombok között pásztázó napsugarakban fürödtek a növények.
Eredetileg a Törkő-lik felé terveztük a túrát, ahová a piros kereszt turistaút is elvezet, de úgy döntöttünk, maradunk a hegytömb medvehagymás részén, és ezzel együtt felhágunk a Középső-Hajag katonai múltat rejtő tetejére. A Bakony harmadik legmagasabb, 646 méter magas hegyére a volt bázis aszfaltútján gyalogoltunk fel.
A "Hópárduc" betonfedezékeinél
A Középső-Hajag fennsíkszerű csúcsa anno ideális helyszínt biztosított a szovjetek számára egy hírközlőállomás kialakítására. A szigorúan védett katonai bázis építését 1983-ban kezdték meg, ami az úgynevezett BARSZ-rendszer részét képezte. A „barsz” szó oroszul hópárducot jelent, de az elnevezés egy mozaikszó, aminek jelentése: védett, autonóm rádiórendszer. (Hazánkban egyébként négy ilyen bázist építettek ki 1983 és 1987 között.)
Az objektumot 1991-ben számolták fel, azóta a híradórendszer maradványait, üresen tátongó betonfedezékeit, rozsdás roncsait kezdi visszafoglalni a természet. A közelmúltban (2019-ig) még láthatóak voltak a bázis óriási rádiótornyai is, amit lebontásukig – a tiltás ellenére – kilátóként használtak a turisták. A hajdani bázis felszíne alatt 11 méteres mélységben – mára lezárt – kétszintes bunker rejtőzik. Itt akár egy nukleáris, vegyi vagy biológiai támadást is átvészelhetett volna a benne tartózkodó legénység.
Benéztünk a betonfedezékekbe, megnéztük az egykori rádiótornyok helyét, de túl sokat nem időztünk a területen. Az egykori katonai terület mellett elhaladó sárga úton folytattuk a túrát észak felé, a Közép-Hajag medvehagymás gerincén. Még ekkor sem tudtunk eltelni a bükkösben virító virágtengerrel, ami hózáport idéző fehérséggel takarta be a talajt. A bázis neve kapcsán azon gondolkoztunk, hogy egy hópárduc a bakonyi medvehagymás kikeletben tökéletesen el tudna rejtőzni.
Fokhagyma illat töltötte meg az egész erdőt
A hegyplatón több helyen találkozhatunk katonai emlékekkel. Egymástól egy kilométeres távolságban két pilótaemlékmű is tragédia helyszínét jelöli. A hegycsoport északkeleti szélén álló márványtábla egy 1968-ban életét vesztett magyar pilóta, a sárga és piros turistautak találkozásánál álló három szovjet repülős emlékét őrzi. Utóbbi szerencsétlenség 1973-ban történt, amikor három MiG-21-es repülő csapódott a hegyoldalba.
Elgyalogoltunk a hegytetőn található amatőr rádióállomás antennás épülete mellett, ekkor már egyre kitartóbban világították meg az erdő tarkaságát a felhők közül előbukkanó napsugarak. Kívánni sem tudtunk volna szebb időt és tájat.
A Közép-Dunántúli Pirossal közösen haladó sárga jelzést az Augusztin-tanya előtt leágazó piros négyzet jelzésen hagytuk el, hogy beereszkedjünk a sziklaormokat is ígérő Fehér-kő-árkába. Sajnos az itt váró élmény nem volt teljesen zavartalan. A munkagépek eléggé szétnyomták az ösvényt: az egyébként vadregényes völgyszoros felső része helyenként nehéz haladást tartogatott a mély keréknyomok és a fatörmelék miatt.
Leereszkedtünk a Fehér-kő-árok helyenként szurdokszerű, vadregényes részeket is tartogató katlanába
A Szökrényes-kő sziklatornya
A Szökrényes-kő impozáns szirtjétől már egészen festőinek hatott a zöldellő völgy. Itt kisebb, egymástól különálló foltokban bukkant fel a medvehagyma, lejjebb, a Gerence-pataknál azonban újabb, zsenge tömegei pompáztak. Idáig csak terveztük a szedését, de túránk lassan a végéhez közeledett, ezért eljött az ideje a szüretnek.
A Gerence-pataknál már szelídebb tájban haladtunk
A medvehagymának régóta ismertek a jótékony hatásai. Jó méregtelenítő, csökkenti a vérnyomást, serkenti a bélműködést, és az érelmeszesedés ellen is hatásos. Leveleit a konyhában egészen sokféleképpen használhatjuk, akár nyersen, salátaként, akár főzve, pogácsába sütve vagy éppen pestót készítve belőle.
A Fehér-kő-árokban folyamatos lejtésben hagytuk magunk mögött a hajagi tájat. Megérkeztünk a Szömörke-völgybe, ahol már szelídebb környezet, és nyílt, némi körbetekintést is engedő rész következett. Kisvártatva felbukkant előttünk a hegyláb ligetesében megbújó Borostyán-kút idillje.
Bakonybél határában kinyílt a tér, némi kilátást engedve a hegység központi, hegyek közé zárt részére
A megkapó szépségű, kis tavat tápláló Borostyán-kút és az itt álló, Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna a monostor híres lakójának, Szent Gellértnek is emléket állít, aki 1023-1030 között a bakonybéli monostor vezetője volt, s remeteként szívesen időzött a karsztforrásnál. A festői tó partján már a 13. században is állt kápolna, azonban a ma is látható szentélyt 1824-ben emelték. Az itt fakadó három forrás vízgyűjtő medencéje 1889-ben épült a hegyoldalban látható kálváriával együtt. A falu összefogásával 1996-ban újították meg a kápolna környékét, ekkor készült a tó is a források vizének felduzzasztásával.
A kápolna mellett lépcsősor vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária szobor került. A szájhagyomány szerint ebben a barlangban remetéskedett Szent Günther, a béli monostor alapítója, illetve Szent Gellért is.
Idill a bakonyi Szent-kútnál
Immáron Bakonybél határában jártunk, s a Szent-kúttól csupán néhány lépés választott el minket a falu házaitól. A Petőfi utcán keresztül értük el a község központját, ahol a Szent Mauríciusz Monostort is találjuk. Ez alkalommal viszont a buszindulás miatt semmilyen formában nem élvezhettük ki Bakonybél kényelmet vagy felfrissülést nyújtó vendéglátóit, nem jutott idő látnivalókra, amelyek akár egész napra is bőséges programot kínálnak. Medvehagymától illatozva felszálltunk a buszra, ami menetrend szerint több mint három órán át zötyögött Budapestig. Ez idő alatt bőven volt időnk megbeszélni a napi élményt, amely mindkettőnk számára maradandó varázzsal bírt. Ha valaki igazi, hamisítatlan bakonyi hangulatot szeretne magának, bizonyosan tavasszal kell ide ellátogatnia, akkor is elsősorban a hegység központi részére.
Bakonybélben a Szent Mauríciusz Monostor mellett még számos felfedeznivalót találunk
