Az elmúlt napokban rengeteg hulladék érkezett az áradó Szamossal

A napokon át tartó esőzés árhullámot indított el a folyóinkon, a Romániából érkező Szamos nemcsak jóval több vizet, de sajnos nagy mennyiségű hulladékot is hozott magával.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Forrás:
Országos Vízügyi Főigazgatóság/ PET Kupa
2021. május 25.

A napokon át tartó esőzés árhullámot indított el a folyóinkon, a Romániából érkező Szamos nemcsak jóval több vizet, de sajnos nagy mennyiségű hulladékot is hozott magával.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei az elmúlt napokban gőzerővel dolgoztak azon, hogy megállítsák a Szamoson érkezett szemétáradatot. Az első PET-palackok május 19-én tűntek fel az uszadék között, a következő napokban percenként 100-120 db PET-palack érkezett a folyón. A vízügyi szakemberek három hajóval részleges mederzárat alakítottak ki Olcsvánál, és ezzel teljesen el tudták zárni azt a sávot, ahol napokon keresztül érkezett a hulladék Romániából.

A kiemelt hulladékot szétválogatták, első körben szerves és szervetlen összetevőkre, majd külön kiválogatták a PET palackokat, üveget, fémet és egyéb háztartási hulladékot.

Közben Kárpátaljára begurult a PET Kupa mozgó konténer kiállítása, ami bemutatja, hogy az ártéri hulladék nem csak haszontalan szemét, hanem értékes nyersanyag is. A nagy kék doboz a MÜMÜ, teljes nevén Műanyag Műhely, ahol a a gyerekek a folyami hulladékok változatos világával, azok újrahasznosítási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg játékos formában.

Cikkajánló