Keresés eredménye

Több mint 1000 zsák szemetet szedett össze a Tisza-tónál

Párdy Bence a mai klíma- és szemétkrízises világunk egyik vitathatatlan hőse. Döntött, és mindenét a Föld megmentésére tette fel. Nyár óta szedi szorgalmasan a Tisza-tónál a szemetet, de sokan nem tudják róla, hogy nagyon mély bugyrokat járt be idáig életében. Ismerjétek meg Bencét!

2019.11.27.

Az eldobott csikkek gátolhatják a növények fejlődését

Egy brit tanulmány szerint a talajba kerülő cigarettacsikkek negatívan befolyásolhatják a növények fejlődését. Ez az első kutatás, mely a csikkek növényi életre gyakorolt hatását vizsgálta. Becslések szerint a világon évente 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el.

2019.07.23.

Hármas összefogással a Hulladékmentes Tiszáért

Az árvizekkel szinte minden esztendőben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. A kiskörei vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, ami megállíthatja a szemétáradatot. Ebben az évben minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett a folyón.

2019.07.17.

Szívszorító videó a Kiskörénél felgyűlt szeméttengerről

Sanszos, hogy idén szomorú rekordot dönt a Kiskörei Vízerőműnél elakadt szemét mennyisége, amelyről Ljasuk Dimitry egy megindító videót készített a napokban. Megrázó látni, ahogy a végeláthatatlan hulladék között kiskacsák kutatnak élelem után. Dimitry célja nem az elrettentés, de szeretne üzenni nekünk, embereknek, hogy óriási a felelősségünk.

2019.06.05.

Komposztálás a lakásban

A fenti felvetésre, bármennyire is furcsának tűnik, határozottan igen a válasz. Bizony lehet komposztálni a lakásban is, mégpedig gilisztákkal, ráadásul úgy, hogy optimális esetben, a vendégeknek fel sem tűnik, hogy még úgy ezerrel több élőlény van a lakásban, mint amiről ők tudnak.

 

2019.05.24.

A PET-kalózok hatodjára is szembeszállnak a plasztikcunamival

22 hulladékból készült hajó, 50 kenu, 500 önkéntes és versenyző - a cél pedig 10 tonna hulladék összegyűjtése a Tiszából. Hazánk egyik legismertebb természetvédelmi eseménye augusztus 4. és 12. között zajlik majd 70 folyamkilométeren, Szatmárcsekétől Tiszamogyorósig.

2018.08.03.

Egy év, egyetlen befőttesüvegnyi szemét

Bea Johnson teljes ruhatárával és a család egyévnyi szemetével indult előadói körútra. Azoknak, akik nem ismerik a hölgyet, bizonyára abszurditásnak tűnhet ez a mondat, ha azonban eláruljuk, hogy Bea Johnson a hulladékmentes életmód legismertebb arca, teljes ruhatára egyetlen bőröndbe, a család éves szemete pedig egy befőttes üvegbe belefér, máris értelmet nyer minden.

2018.05.08.

A család, amely nem termel szemetet

Bea Johnson világszerte ámulatba ejti az embereket életmódjával, és azzal, hogy családja egy év alatt csupán annyi hulladékot termel, ami egy befőttesüvegben is elfér. A napokban Budapesten tartott előadást, és persze magával hozta a híres üveget is.

 

2017.03.24.

Csak kísérleteznek az erdei kukák megszüntetésével

Több médium is foglalkozott a napokban a hírrel, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozatosan felszámolja az erdei hulladékgyűjtőket. Az erdészet friss közleménye szerint azonban első lépésben csupán megvizsgálják a kukák ritkításának, illetve megszüntetésének lehetőségét.

2017.03.08.

Nem a kirándulók szemetelnek legtöbbet

Ha szemétről beszélünk az erdők kapcsán, akkor általában eldobált műanyag palackok, hátrahagyott zacskók, esetleg építési törmelék juthat eszünkbe. A valós illegálishulladék-helyzet azonban ennél meglepőbb képet mutat.

2016.06.07.

A zöldhulladék is hulladék

Sokan azt gondolják, hogy a természetben lebomló anyagokat bátran elhelyezhetik az erdőkben, mezőkön, utak szélén, és ezzel nem követnek el természetkárosítást. Ez azonban tévedés. Az illegálisan lerakott zöldhulladék komoly problémát jelent a természeti területekre nézve, különösen az aszályos, forró hetekben.

2015.08.17.

HATALMAS SZEMÉT MENNYISÉG A DEBRECENI NAGYERDŐBEN

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság- és a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének közmunkásai, a Természetvédelmi Őrszolgálat irányításával nagytakarítást végeztek a Debreceni Nagyerdőben.

 

2012.11.30.