Az Északi-Bükk rejtőzködő fellegvárában

Egy nagy felújítás után akár a füzéri vár párja is lehetne, de ma omladozva várja sorsát a dédesi vár. A Bükk-fennsík északi oldalának egyik leglátványosabb hegyén az ember és a természet munkájának különleges példáit találjuk.

Szerző:
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2021. április 5.

Egy nagy felújítás után akár a füzéri vár párja is lehetne, de ma omladozva várja sorsát a dédesi vár. A Bükk-fennsík északi oldalának egyik leglátványosabb hegyén az ember és a természet munkájának különleges példáit találjuk.

A Bükk hatalmas mészkőfennsíkjának északi peremén, bővizű patakok völgyei és köztük meredek hegygerincek futnak le észak felé. A hegységképző erők egykor az itteni kőzetrétegeket szinte függőleges helyzetbe állították, ahol a kevésbé ellenálló homokkő- és palaösszletek közé került keményebb mészkőrétegek ma különleges formákként emelkednek a magasba: sziklaszirtek, kőtarajok és kisebb-nagyobb ormok díszítik a vidéket. Utóbbiak két legnagyobb példája a dédesi Várhegy és a mellette álló Kisvár, amely hazánk egyik legmagasabb függőleges sziklafalát is rejti.

Fel is út, le is út

A környékhez hasonlóan itt magának a Várhegynek is tucatnyi arca van: Dédestapolcsányból a Kéktúrán érkezve az 597 méteres hegycsúcs szinte teljesen eltűnik a nála majd másfélszer magasabb Bálvány sötét, északi oldala előtt, míg Szilvásváradról nézve a környék legmagasabb pontjának tűnik. Az igazság valahol a kettő között van: aki a hegyek alatti dombok közül indulva minden irányban panorámás magaslatot keres, ide juthat el a legrövidebb úton. Így tettek a vár építői is bő nyolcszáz évvel ezelőtt, a nyomukban pedig ma is bárki, aki nekivág a Mályinkáról a hegyre vezető, bő négy kilométeres útnak az Országos Kéktúra ösvényén.

A falut, majd a Begyeleg-kilátót elhagyva az út még hosszan az erdő szélén kanyarog. Szántóföldek helyett azonban már itt is a háborítatlan természet a határozza meg a tájat - ennek szomorú bizonyítéka, hogy két és fél évvel ezelőtt egy lelőtt farkast is itt találtak meg. Az erdőbe érve, a Baróc-patak szűk völgyében már a Bükki Nemzeti Park területén járunk. A csúcs alatt a kék jelzés egyenesen nekivág a meredek hegyoldalnak; aggodalomra azonban nincs ok, a terep csak mérsékelten nehéz, a sebesség csökkentése pedig remek csodaszer az elfáradás ellen - a pompás bükkerdő látványosságok százaival kárpótolja a türelmes látogatót.

Az út először a Kisvár mellett halad el. Egy kis kalandos mászás lehetősége csábító lehet, azonban itt a nemzeti park táblája hamar felhívja a figyelmet: fokozottan védett terület széléhez értünk. A sziklás csúcs a Bükk bércein egykor tucatszámra fészkelő ragadozó madarak, ritka növények és más állatok utolsó menedékeinek egyike, amelyet bár az ember újra és újra megostromol, a természet egyelőre ha csak részben is, de meg tudott tartani. A sziklák alsóbb részeit a madarak költési időszakán kívül, további feltételek mellett használhatják a falmászó sportok művelői, az egyszeri kirándulók azonban jobban teszik, ha magát a szomszédos Várhegyet veszik célba, meghagyva a természet számára az egyik utolsó, kevésbé háborgatott élőhelyet. A két csúcs közti nyeregből induló kék rom jelzésen tovább haladva már csak pár száz méter van hátra a nap legmagasabb pontjáig.

Eltűnt évszázadok nyomában

A dédesi vár a tatárjárás után emelt kis kővárak népes táborába tartozik. A mintegy háromszáz éven át álló erősség a kor viszonyainak megfelelően többször is gazdát cserélt, a legtöbbször békés eszközökkel, de némi kardcsörgés is része volt a történetének.
A három részre szakadt ország zavaros évtizedeinek elejét még épségben átvészelte a környék, köszönhetően Eger 1552-es híres, visszavert ostromának. Ennek az időszaknak Lazar Schwendi, akkori Habsburg császár tevékenysége vetett véget, aki számos kisebb települést foglalt el az akkori Magyarország és a János Zsigmond vezetése alatt álló Erdély vitás határán. Erre válaszul Zsigmond szövetségese, Hasszán pasa ötezer fős seregével betört a vidékre, és nagy területeket foglalt el Gömör környékén: többek között Putnok, Monok és Felsővadász is ekkor esett áldozatul, de a védők csak az utóbbi helyszínen és a hadjárat elején, a dédesi várban álltak ellen. Felsővadász várkastélya sajnos meglehetősen alkalmatlan volt a védelemre, az ottani katonák így rövidesen kitörtek, és két kivétellel hősi halált haltak.

A kicsiny dédesi várban valamivel jobb eséllyel várhattak egy kisebb ostromot, az ötezerfős sereg felvonulása azonban egyértelművé tette, hogy a vár napjai meg vannak számlálva. A védők Bárius István vezetésével ennek ellenére kisebb csodát műveltek, és két héten át tartották a várat, a helyzetünk azonban reménytelenné vált. A legenda szerint az utolsó éjszaka egy titkos alagúton hagyták el a várat, és sikeresen elkerülték az éjszakai török őrjáratokat is.

Hogy ezután pontosan mi történt, csak nagy vonalakban ismerjük. Reggel a törökök ünnepelve rontottak be a nyitva talált kapun, majd a következő pillanatban egy hatalmas detonáció röpítette a levegőbe a vár közepén álló tornyot. Istvánffy Miklós történetíró szerint a megmaradt puskaport és egyéb robbanószereket halmozták fel itt, és egy hosszú, jól elrejtett kanócot vezettek hozzájuk. Az időzítés kulcsfontosságú lehetett, hiszen a beözönlő katonák első dolgainak egyike jellemzően a raktárak kifosztása volt. A robbanás nemcsak a vár tornyát és az ott tartózkodókat pusztította el, de halálos kőzáport zúdított a több száz méterre lévő táborra is. A mintegy négyszáz áldozat láttán Hasszán pasa a vár maradék falait is leromboltatta, amely többé nem is épült fel.

Az elkövetkező négyszázötven év teljes csendben telt el a hegytető erdejében. A legnagyobb kiterjedésében mintegy nyolcvan méteres vár feltárása ma is várat magára, a megmaradt falak is lassan omladoznak. Jelenleg a hegy tetején és oldalában egy-egy falszakasz és egy téglából rakott víztározó ciszterna a legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt részek.

Egy szakszerű ásatás tisztázhatná a vár pontos alaprajzát, és a történetének érdekes darabjait is a felszínre hozhatná, ez azonban még várat magára. Az utóbbi években szerencsére már történtek kisebb állagmegóvó munkák, előbb a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, majd a Bükkvidéki Természetvédők Egyesületének jóvoltából. A váron belüli közlekedést ma már lépcsők és korlátok segítik.

A Várhegy tetejét ma erdő borítja, a déli és keleti sziklákról látványos kilátás tárul a környékre. A Bükk-fennsík hétszáz méter magas északi oldala a Bálvány adótornyától a Baróc-völgy sötétlő mélységéig igazán monumentális látvány, amelyben e sorok írásakor épp a természet egyik legcsodálatosabb átalakulása kezdődik: a zöld lombok előtörése, a mélyből a magasabban fekvő, még hetekig barnásan maradó területek felé. Északon Dédestapolcsánytól Mályinkán át a Rudabányai-hegyekig terjed a panoráma, tiszta időben pedig az Upponyi-hegység fölött a Tátra csúcsai is előbukkanhatnak.

A cikk 2019 áprilisában jelent meg először.


Cikkajánló