Az év egyik legnagyobb természetjáró eseménye volt a Kéktúrázás Napja

Október második szombatján szó szerint telt ház volt az Országos Kéktúra útvonalán, és ez nem csak a szuper időjárásnak volt köszönhető. A közösségi túranap szervezőit kérdeztük a tapasztalatokról.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Gulyás Attila
2020. október 23.

Október második szombatján szó szerint telt ház volt az Országos Kéktúra útvonalán, és ez nem csak a szuper időjárásnak volt köszönhető. A közösségi túranap szervezőit kérdeztük a tapasztalatokról.

Október 10-én rendezte a Magyar Természetjáró Szövetség az év egyik legnagyobb közösségi túranapját, amelynek keretein belül 70 csoport járta végig egyszerre az Országos Kéktúra 1168 kilométerét 70 különböző szakaszon. A GPS-jeladóval felszerelt csoportok haladását online is nyomon lehetett követni a túranap honlapján, ahol a nap végére összeértek a nyomvonalak, illetve kirajzolódott az országot átszelő kék nyomvonal. A nem mindennapi esemény kapcsán megkerestük a szervezőket, hogy miként sikerült az esemény, és lesz-e folytatása a jövőben.

TM: Hányan jelentkeztek végül a meghirdetett túrákra, és mely szakaszok teltek be a leggyorsabban?

Rigler Szilvia: A 70 túraszakaszon közel 2100 ember túrázott egyidőben. Legnépszerűbbek a Budapesthez közeli, a könnyen megközelíthető illetve az ismertebb célpontok voltak, de ugyanígy vonzotta az embereket a különleges tematika vagy a túra nehézsége is, ami azt mutatja, hogy van igény a pluszinformációkra illetve a kihívások közösségben való teljesítésére is.

TM: Óriási szerencsétek volt az időjárással, sokan elmentek túrázni a regisztráltak közül?

Rigler Szilvia: Az időjárás ünnephez méltó gesztussal, ideális őszi kiránduló körülményekkel ajándékozta meg a Kéktúrázás Napját és a túrázókat. Nem csoda, hogy egy tucat túra nemcsak a regisztráció szerint, hanem a helyszínen is “teltházas” volt. Mivel volt lehetőség a regisztrációs rendszerben is lemondani a túrát, a várólistán szereplők rögtön értesültek a felszabaduló helyekről, így ezekkel a cserékkel a túrákon megjelentek száma nagyjából megfelelt az előjelentkezéseknek.

TM: Van esetleg arról statisztika, hogy ki volt a legidősebb teljesítő, vagy valami egyéb érdekesség a túrázók közül?

Rigler Szilvia: Ahogy a túraszakaszok hossza, nehézsége, látványossága különböző volt, úgy a túrákon részt vevők is változatos, színes csapatokat alkottak. Jöttek jópáran gyakorlott kéktúrázóként, ők előszeretettel mutatták az utat másoknak. Többen viszont most tették meg az első lépéseket a Kéken és kaptak útnak indító erőt a végigjárásához. A szülők hátán “utazó” vagy saját lábukon első nagy túrájukat végigjáró kisgyerekektől a nyugdíjascsoportig, az egyedül jelentkezőktől kezdve a saját közösséget szervezőkig a túrabakancsok sokféle gazdája járta az utakat a kéktúrázásnak szentelt napon.

Legidősebbként Thuróczy Lajos bácsit emelném ki, aki az MTSZ tiszteletbeli elnökeként és a Lokomotív Turista Egyesület aktív tagjaként az egyik börzsönyi szakasz “díszvendége” volt. 95 évesen ha nem is járta végig a szakaszt, de meglátogatta a kéktúrázás történelme előtt tisztelgő túrázókat. Rajta kívül is voltak idős túrázók, például olyanok, akik nem egy könnyű, 10 km-es kiránduló szakaszt választottak maguknak, hanem egyenesen a zempléni meredélyeket vállalták be. Érdekességként jegyeztük, hogy némelyik túrára az ország különböző pontjaiból, néha egészen messziről érkeztek résztvevők, a “nyertesek” több, mint 4 órát utaztak a választott túráért. Az aktív túrázók mellett jónéhány családtag, barát, ismerős a képernyőn követte a “többieket” és vált támogatóan csendes részesévé a túracsoportnak, illetve a Kéktúrázás Napjának.

TM: Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Rigler Szilvia: Sok lelkes köszönetet kaptunk, biztatásokat a folytatásra. A túrázók szeretik megosztani másokkal is természetben szerzett élményeiket. A kéktúrázásnak is van egy egyre bővülő közössége, akik többnyire a virtuális csatornákon kapnak egymásról, egymástól információkat, tapasztalatokat, így a személyes találkozások különösen értékesek. Ezekre a találkozásokra valamint új ismeretekre, új lendületre, esetleg az utolsó - régóta tervezett - bélyegzőlenyomat megszerzésére biztosított lehetőséget ez a nap. Nekünk, szervezőknek pedig bizonyította, hogy bár a kéktúrázás mozgalom, klasszikusan csak az egyéni teljesítést tartja számon, a közösségi teljesítmény és a kisebbre "csomagolt" kihívások ugyanúgy vonzóak és elismerésre méltóak. A "teljesítés öröme" díjazás mellé tudtunk adni minden résztvevőnek tárgyiasított ajándékot is: krémeket, illetve logózott kéktúrás termékeket. A "2000 túrázóval együtt rajta vagyok a térképen"-érzés pedig mindenkiben erősítette az ünnepi hangulatot és a motivációt.

TM: Mi lesz a folytatás?

Rigler Szilvia: Jövő ősszel, 2021. október 9-én a jubileumi születésnapot ünneplő Alföldi Kéktúra hasonló teljesítése a cél, majd a Rockenbauer Pál Dél- dunántúli Kéktúrával járunk végére közösen az országon körbevezető kék sávnak.

Terveink szerint egy olyan hagyományt indítunk útjára, ami évről-évre méltó módon ünnepli az ikonikus magyarországi túraútvonal történetét és a rajta járó embereket illetve évente egy nap alkalmával erőt és lendületet ad a természetjáróknak a további kéktúrázós terveik megvalósításához.

Cikkajánló