A kéktúrázás is megérdemel egy napot

Az Országos Kéktúra egy nap alatt történő, közösségi teljesítésére invitál mindenkit a Magyar Természetjáró Szövetség október 10-én, a Kéktúrázás Napján.

Szerző:
Turista Magazin
Magyar Természetjáró Szövetség
2020. szeptember 7.

Az Országos Kéktúra egy nap alatt történő, közösségi teljesítésére invitál mindenkit a Magyar Természetjáró Szövetség október 10-én, a Kéktúrázás Napján.

Nagy teljesítmény, erős elhatározás és kitartás kell az 1168 km-es Országos Kéktúra teljesítéséhez, cserébe életre szóló élmény és komoly országismeret a jutalma annak, aki teljesíti Magyarország és Európa első és egyben leghosszabb jelzett túraútvonalát. A túra népszerűsége és ismertsége folyamatosan nő, még sosem vágtak bele annyian, mint manapság. Éves szinten 15 000-nél is többen vásárolják meg az igazolásra használandó bélyegzőfüzetet, illetve teszik meg az első lépéseket a Kéken.

Október 10-én 70 szakaszon, szakaszonként legfeljebb 50 fős csapatokkal, felkészült túravezetőkkel lehet majd közösen, egy időben végigjárni a teljes útvonalat, és a GPS-jeladóknak köszönhetően estére a virtuális térképen is kirajzolódik majd az ikonikus útvonal képe, az ország keleti végétől a nyugatiig.

A szakaszok között lesz néhány tematikus jellegű, amelyeken például kutyával túrázhatunk, vagy amelyekre éppen kisgyerekes családokat várnak, ám négylábúak nélkül. A távok felosztása úgy történt, hogy ne csak tapasztalt túrázók, hanem a természetben való testmozgással épp csak ismerkedők is megtalálják a maguk kihívását. Fontos információ még, hogy nem egységesen keletről nyugatra vagy nyugatról keletre tartanak majd a túrák, jó időzítéssel ily módon a végpontokon találkozásokra kerülhet majd sor. A túrákon a részvétel ingyenes, csupán regisztrálni kell az esemény honlapján, a kekturazasnapja.hu-n.

2022-re zárul be a Kör

A Kéktúrázás Napja főszervezője a Turista Magazint is kiadó Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ), amely 1961 óta koordinálja a kék sávval jelzett, az Írott-kőtől Hollóházáig tartó, Magyarország középhegységeinek legmagasabb pontjait összekötő útvonalon zajló jelvényszerző túramozgalmat, az Országos Kéktúrát. A szervezők idén első alkalommal, de tervezetten egy sorozat részeként rendezik meg a túranapot: jövőre a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, 2022-ben pedig az Alföldi Kéktúrán lesz a sor. Így három év alatt, három eseményen keresztül zárul be a három egységből álló Országos Kékkör.

Cikkajánló