Csodálatos madárvilág a Pacsmagi-tavaknál

Szakvezető kalauzolásával járhatjátok körül a tavakat, a kilátótornyokból pedig cigányrécék, üstökös récék, gémek és számos egyéb madárfaj megfigyelésére nyílik lehetőségetek.

Szerző:
DDNPI
Fotó:
shutterstock.com
2014. július 10.

Szakvezető kalauzolásával járhatjátok körül a tavakat, a kilátótornyokból pedig cigányrécék, üstökös récék, gémek és számos egyéb madárfaj megfigyelésére nyílik lehetőségetek.

A Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Terület legjelentősebb értékét madárvilága jelenti. Az 1990-ben kialakított természetvédelmi terület Tamási határában, a Koppány folyó völgyében helyezkedik el. Itt főleg vizes élőhelyek, illetve kisebb részben erdők és gyepek találhatók. A védett terület kialakítását elsősorban az e térségben meghatározó jelentőségű, gazdag fészkelő és vonuló vízimadár-fauna indokolta.

 

A tórendszer gém- és récefélék fontos költőhelye, többek között rendszeresen fészkel itt a nagy kócsag, a bakcsó, a törpegém, a szürke és vörös gém. A Pacsmagi-tavak a fokozottan védett cigányréce egyik legfontosabb hazai élőhelye. A megfigyelések szerint a hazánkban észlelt madárfajok több mint fele előfordult már itt, a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe 1997-ben is felkerült.

 



Helyszín, időpont: Majsapuszta (Keszőhidegkút és Regöly között), 2014.07.14. 8.00 óra
Túra hossza, időtartama: 8 km, 4 óra
Részvételi díj: 500 Ft/fő

 

 

 

Hasznos információk
Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, valamint a szúnyogok és kullancsok elleni védekezés! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.

 

A programra feltétlen érdemes távcsövet vinni!


A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja vezeti.


Információ, bejelentkezés csoportoknak:

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 30/326-9459, 30/377-3388
E-mail: evahorvath@ddnp.kvvm.hu, komlos@ddnp.kvvm.hu

 

 

 

 

 

Cikkajánló