Túraajánlat

​Egy sport, ami függőséget okoz

Van egy téli sport, amitől tetőtől talpig izomlázat lehet kapni, és aki egyszer is kipróbálja, jó eséllyel egy életre rákap, pontosabban rácsúszik.

Szöveg és fotó:
2021. február 19.

Van egy téli sport, amitől tetőtől talpig izomlázat lehet kapni, és aki egyszer is kipróbálja, jó eséllyel egy életre rákap, pontosabban rácsúszik.

Pontosan értem a fotós kolléga kérdő tekintetét, amikor egy ködös péntek reggel beszáll mellém a József Attila színháznál, és mintegy magamat is nyugtatva mondom, hogy Galyatetőn márpedig hó van. Mindkettőnk úgy készült, hogy egész nap térdig érő hóban fog mászkálni a mínuszokban, így kicsit furcsán érezzük magunkat, ahogy a Róbert Károly körút, majd M3-as kivezető forgatagában próbáljuk kiverekedni magunkat a szürke, és havat még nyomokban sem tartalmazó Budapestről.

Gyöngyösnél kezdünk felengedni, az első hófoltok látványától, majd a várost elhagyva egyre kisimultabban nézzük, ahogy a Mátra oldalában összefüggővé válik a fagyott csapadék.

A 24-es úton kanyarogva már szinte örültünk, hogy az út viszonylag száraz volt, és mire felkanyarodtunk Galyatetőre, már az autónk kerekei alatt is ropogott a hó. Ezúttal nem a település szélén található turistacentrumhoz igyekeztünk, hanem a buszmegállónál elkanyarodtunk a focipálya felé, hogy végül a BKV üdülőház mellett parkoljunk le.

Itt már vidáman trécselő kisebb-nagyobb társaságok készülődtek a hamarosan kezdődő edzésre, és mi az autóból kikászálódva elégedetten állapítottuk meg, hogy a mintegy másfél órás autózásunkkal egy évszakot ugrottunk, mert hideg volt, a hó helyenként tényleg térdig ért, majd kisvártatva egy motoros szán is feltűnt nagy berregve. Nem sokáig tudtunk álmélkodni, mert feltűnt mellettünk Bozsik Anna, a Galyatetőn működő sífutó iskola alapítója, aki előző este gondosan figyelmeztetett minket telefonon, hogy ne dőljünk be a fővárosi klímának, vegyünk fel minden meleg cuccot amit otthon találunk, dupla zoknit, kamáslit, vízhatlan bakancsot, mert „fent tél van”.

Rövid eligazítás után, pingvinként totyogtunk az időközben lécekre álló csapat után a focipályához, ahol tudásszint alapján kezdődtek a kiscsoportos foglalkozások. Volt, aki most állt életében először sílécre, mások síeltek korábban, de sífutó léccel még nem volt dolguk, míg megint mások hallatlanul kecses mozdulatokkal rótták a Galyatetőn kialakított pályák köreit. Mint kiderült, a könnyedség csak látszat, mert nagyon kemény fizikai munkát kell beletenni a lendületes haladáshoz.

Egy rövid pihenőt tartó középkorú urat kezdtem faggatni, hogy miként csöppent bele, aki arról számolt be, hogy először a gyerekét hozta el először sífutni Galyatetőre, és ha már itt volt ki is próbálta, majd másnap minden porcikájában izomláza volt.

„Mivel rendszeresen futok terepen, ezért szokatlan volt ez a fajta jó értelembe vett fáradság, ezért visszatértem a következő edzésre és onnantól kezdve gyakorlatilag teljesen beszippantott a sífutás. Azóta egyfolytában figyeljük, hol van hó, és ha kedvezőek a feltételek, azonnal felkerekedünk.”


A résztvevőkkel beszélgetve hamar kiderült, hogy ez a sport elég komoly függőséget tud okozni, és akárcsak a szörfösök a szelet, ők is kisebb-nagyobb közösségi oldalakon együtt lesik, hogy mikor hol esik le annyi hó, ami miatt már érdemes elindulni. A nap hősei számomra mégis az a két fiatal srác volt, akik hajnalban keltek, Budapestről felbuszoztak Galyatetőre, felszerelést béreltek és részt vettek életük első sífutó edzésén, ami után délután négyig (a hazafelé tartó busz indulásáig) körözgettek még a pályán.

Még akkor is serényen nyomták, amikor mi már a fotós cuccainkat pakoltuk be a kocsiba az időközben egyre sűrűbb hóesésben.

A hazautunk ugyanolyan évszakváltást hozott, ugyanis a hóesésből eső lett Gyöngyösön, Budapestre pedig már úgy érkeztünk meg, hogy ha nem lapult volna annyi havas fotó és videófelvétel a memóriakártyáinkon, talán mi sem hisszük, hogy néhány órája még télben jártunk. Egy biztos, legközelebb nem fényképezőgéppel, hanem lécekkel fogok részt venni az edzésen.

Csak magadat kell hozni

Ha valaki kedvet kapott a sífutáshoz Galyatetőn, az elhatározása mellé csak némi pénzre lesz szüksége, mert teljes felszerelést lehet bérelni a helyi vegyesboltban, amelynek Facebook oldalán rendszeresen beszámolnak a helyi hóhelyzetről is. Fél napra 3500, egész napra 4500 forint a bérleti díj, a pályahasználatért 2000 forintot kell fizetni, míg a kétórás edzésért 3000 forintot. Ez így lehet, hogy soknak tűnhet összeadva, de ha valakinek van például felszerelése, és nem akar edzésen részt venni, csak csúszni egyet a saját örömére, az 2000 forintért egész nap karistolhat a profin kialakított és sok helyen körbekordonozott zárt pályán.








Cikkajánló