Amikor Szilvásváradon a Bükk-fennsíkra, az Olasz-kapuhoz kértük a behajtási jegyet autónk számára, akkor nagyon megijedtünk a „Hegy Zord Őrének” válaszától: fenn ötvencentis a hó, nincs eltakarítva, csak egy nyomon járható, kitérni nem lehet, pedig rengeteg az erdészeti teherautó, és így még mentésre sincs lehetőség. Ez szörnyű, ha igaz! Akkor sem vehették volna el jobban a kedvünket, ha farkasfalkákkal, medvecsaládokkal és lavinákkal ijesztgettek volna.

1 / 9

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Amikor csend telepszik a Szalajka-völgyre

Tovább

Szilvásvárad: romantikus túratipp őszre

Tovább

Tehát lőttek a fennsíkon tervezett örömteli sítúrázásnak? Így Szilvásváradon nemcsak a két nyomasztó betonkolosszus települt lelkünkre, de a keserűség is. Négyfős csapatunk visszavonult… a központi parkolóig. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, belevágunk. Beöltöztünk, kezünkbe vettük a léceket, botokat, és már slattyogtunk is a letaposott jeges hóban a település „mutatványossorán”, ahol alig láttunk embert: a járvány miatt minden zárva, vendég, turista is csak elvétve tűnt fel.

A Tótfalusi-völgy torkolatához már lécen érkeztünk. Összenéztünk, és már indultunk is a fennsík felé kanyargó, havas kocsiúton a „Hegy Zord Őre” által leírt borzalmak irányába. Azaz, hoppá! Hát ez élvezhető: a hó java letolva, letaposva, de ha odafigyelünk, akkor vígan lehet haladni felfelé.

3 / 9

Fotó: Németh Imre

Utunk hatalmas kanyarokat írva vezetett felfelé. Az Ivánka-lápától induló erős balkanyartól mintha beteljesedett volna a „Hegy Zord Őrének” jóslata, igaz, ellenkező előjellel. A napfényes oldalban (Tótfalus-verő) egyre kevesebb lett a síelhető felület, s ami volt, az is már eljegesedett. Döntően sötét aszfalt volt előttünk, és csak a széleken maradt valami fehér hócsík. Centizve csúsztattuk a léceinket, és ha nagyon megsajnáltuk őket, akkor jött a lecsatolás. Aztán úgy tűnt, hogy pár száz méteren újra lehet csúszni, tehát fel a lécet! Aztán le, majd fel, le, fel…

Itt a kilátó kilátásának megtekintése lett volna a feladat, de e kilátásaink hamar hamvukba hamvadtak egy borjú nagyságú őrkutya ráutaló magatartása miatt. Tehát tényleg zárva a kilátó.

4 / 9

Fotó: Németh Imre

Az ebéd gyors elfogyasztása után tökéletes hóviszonyok vártak az árnyékos északi oldalban, majd a gerincen élvezhető, sífutásra alkalmas hó fogadta kitartó társaságunkat.

Aztán pár további kilométer után már talán a fáradtság jelentkezett: ez a szezon első sítúrája, és a távon kívül már a szint is kezd elég lenni. Ám a Gerennavári-pihenőig még elkanyarogtunk, sőt a néhány órája még lent érintett Ivánka-lápa felső végéig is.

5 / 9

Fotó: Németh Imre

Közben találkoztunk hóekés traktorral, a Holló-sziklával és védett földtani feltárással, és amelyikünk elesett, az még a havas anyafölddel is. A visszafordulásról nem is mi döntöttünk, hanem a fáradó lábaink és a múló idő.

A déli oldalra ráfordulva a léceket a vállunkra, zsákunkra vettük, és az átélt élményeket feldolgozva gyalogoltunk addig, amíg az utolsó kilométerekre ismét lécre szállhattunk.

9 / 9

Fotó: Németh Imre

Itt, a völgy mélyén már kevesebb volt a fény, de ez nem csökkentette az örömünket: soha rosszabb szezonnyitó túrát! 22 kilométert és majd 600 méter szintet sítúráztunk többnyire ideális hóban, miközben csak öt járművel találkoztunk. Nagyon gondolkoztunk azon, hogy a „Hegy Zord Őrét” megkeressük, és... De végül is neki köszönhettük ezt a csodálatosan szép, sportos napot.