Éjszakánként akár 900 kilométert is megtehet ez a furcsa külsejű madár

Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták a madarak vonulását. Az elképesztő távolságadatok mellett az is érdekes jelenség, hogy ez a faj képes a fiókáit a lábai között menekíteni.

Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
MTI
2022. február 24.

Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták a madarak vonulását. Az elképesztő távolságadatok mellett az is érdekes jelenség, hogy ez a faj képes a fiókáit a lábai között menekíteni.

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kutatói 2020 tavasza óta követik nagy pontosságú műholdas jeladókkal tizenöt erdei szalonka viselkedését. Az eredmények szerint az egyedek tavaszi vonulása változatos képet mutat: míg az egyik jeladós erdei szalonka két nap alatt Lengyelországig repült, addig kettő közülük még az Urál-hegységet is maga mögött hagyta.

Ez azt jelenti, hogy pihenőkkel együtt egy hónap alatt mintegy 5 ezer kilométerre jutottak el.

A vizsgált szalonkák a pihenőhelyek közt egy éjszaka alatt átlagosan 350 kilométert tettek meg, néhányan azonban ugyanennyi idő alatt akár 900 kilométert is repültek.

Mint arra Schally Gergely, az intézet fiatal kutatója rámutatott, két jeladós madár egészen különösen viselkedett. "Egyikük március közepén elhagyta Magyarországot, néhány nap elteltével viszont - feltehetően a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt - visszafordult, majd pontosan a jelölése helyére tért vissza, ahol további két hetet töltött el, mielőtt újra elindult volna. Egy másik szalonka ezzel szemben a december végi hideg időszakban Olaszországba vándorolt, majd február végén visszajött a hazai jelölése helyszínére és nálunk töltötte a teljes márciust."

A kutatók szerint a tizenöt vizsgált erdei szalonka viselkedése alapján korai lenne a teljes állományra vonatkozó általános következtetéseket levonni, de úgy vélik, mindenképpen érdemes lenne a kutatást folytatni.

Amit az erdei szalonkáról tudni érdemes

Eurázsia mérsékelt övi részén fészkel, főleg hegyvidéki erdőkben költ. Kedvező számára, ha fejlett aljnövényzetet talál. Fészkét a lehetőségekhez mérten rejtetten alakítja ki, egy talajmélyedést kapar, amelyet avarral bélel ki – írja az MME a weboldalán a madár ismertetőjében. Általában négy tojást rak, a kotlási idő 22–24 nap, csak a tojó kotlik, a fiókákat pedig egyedül neveli. A kicsik fészekhagyók. Érdekesség, hogy amikor veszélyt érez, az apróságokat képes a lábai között elszállítani. Ez a jelenség nagyon ritka a madárvilágban.



Cikkajánló