Év végéig még szavazhatsz 2016 halára

Már 4500-an tették le a voksukat a compó, a márna vagy a selymes durbincs mellett. Most azt is eláruljuk, jelenleg melyik hal áll nyerésre.

Szerző:
haltanitarsasag.hu
Fotó:
Shutterstock.com
2015. december 15.

Már 4500-an tették le a voksukat a compó, a márna vagy a selymes durbincs mellett. Most azt is eláruljuk, jelenleg melyik hal áll nyerésre.

2015-ben a kecsege nyerte el Az év hala címet, az idei jelöltekre pedig december 31-ig lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság weboldalán.


Az október eleje óta leadott voksok több mint felét (55%-át) a compó nyerte el. Ez a halfaj többnyire sekély, növényekben gazdag állóvizekben él, óarany vagy barnásfekete színű, és kitűnő a húsa. Csakúgy, mint a márnának, de úgy látszik, őt inkább csak a nagyobb folyóink mentén ismerik, így méltatlanul háttérbe szorult a maga 18%-os eredményével. A selymes durbincs eddig 27%-ot ért el. A kiemelkedő természeti értéket képviselő halfaj kizárólag a Dunában és mellékfolyóiban él, állománya igencsak megfogyatkozott.


Az akció azzal a céllal indult, hogy ismertebbé tegye vizeink őshonos halfajait. A társaság úgy véli, a siker nem is annyira az első helyezettre leadott voksokban, mint inkább a szavazatok együttes számában mutatkozik meg. Ez mutatja a társadalom halaink iránt mutatott érdeklődését, rokonszenvét.

Kapcsolódó cikkeink:

Nem orrhosszal lett a kecsege Az év hala

Van remény a lápi póc megmentésére

A horgászturizmus Vas megyében is segíti a gazdasági felemelkedést

Cikkajánló