​Ez a hétvége a madarakról fog szólni

A Magyar Madártani Egyesület az ország számos pontján várja majd az érdeklődőket szombaton és vasárnap a 27. Európai Madármegfigyelő Napokon.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock
2020. szeptember 29.

A Magyar Madártani Egyesület az ország számos pontján várja majd az érdeklődőket szombaton és vasárnap a 27. Európai Madármegfigyelő Napokon.

Az Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN) még 1992-ban indította útjára a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (BirdLife International). A kezdeményezéshez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. Tavaly 35 ország 1089 helyszínén több mint 4,2 millió madarat figyelt meg a mintegy 29 ezer résztvevő. Az EMN egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek.

A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely érdekes programokkal és szervezett túrákkal várja országszerte az érdeklődőket. A folyamatosan bővülő programsorozatról és a helyszínekről ide kattintva lehet többet megtudni. Akiknek nincs kedvük vagy idejük szervezett eseményen részt venni, maguk is segíthetik információval az MME munkáját - akár a kertjükben felbukkanó madarak bejelentésével - egy online kitölthető adatlappal. Az összesített eredményről várhatóan hétfőn ad hírt az egyesület.


Cikkajánló