Fecskeházat terveztek a Szegedi Vadaspark tavához

Kimondottan fecskék számára tervezett nádtetős házat diplomamunkájában egy építészmérnök. A mutatós, tájba simuló fecske-látogatóközpontot a Szegedi Vadasparkba álmodta meg. 

Szerző:
Index / TM
Fotó:
Tóth Bence Péter
2019. június 7.

Kimondottan fecskék számára tervezett nádtetős házat diplomamunkájában egy építészmérnök. A mutatós, tájba simuló fecske-látogatóközpontot a Szegedi Vadasparkba álmodta meg. 

Tóth Bence Péter építész mesterdiplomájában egy olyan nádasba simuló építményt tervezett a fecskék számára, ahol nagy valószínűséggel mind a fecskék, mind a látogatók jól éreznék magukat. A fecske-látogatóközpontot a Szegedi Vadaspark tavához tervezte, amiben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) két munkatársa, Orbán Zoltán és dr. Halmos Gergő segítette - írja az Index.

 

Valósághű látványtervek a fecskeházról:

Hátsó nézet

 

Nézet a tó felől

 

Nézet a hátsó partifecskedombról

 

A madárbarát építmény lényege, hogy az épületen jelentősen túllógó nádtető alatt - amely egyben méretes „ereszként” is funkcionál - rengeteg molnár- és füsti fecske tudna fészkelni. A fecskéket pedig a felsőbb részekre tervezett ablakokon át lehetne megfigyelni. A nagy ablakokat úgy alakítanák ki, hogy speciális bevonatuknak köszönhetően ne okozzanak tükröződést, így ne zavarják meg a madarakat. A belsejében foglalkoztató termek lennének, ahol akár műfészkeket is készíthetnének a látogatók. Az egészhez tartozna még egy mesterséges löszfal is, ami a partifecskéknek adna otthont.

 

Skicc a tervezés kezdetéről

 

Megkeresésünkre Bence elmondta, hogy pár évvel ezelőtt kezdett el azon gondolkodni, hogyan lehetne segíteni az egyre fogyatkozó fecskéken. Így jutott el az MME-ig és Orbán Zoltánig. A szakembertől megtudta, hogy a fecskék helyzetét az is nehezíti, hogy egyre kevesebb az alkalmas fészkelőhely. Innen jött aztán a Szegedi Vadaspark mint helyszínötlet (no meg, hogy Bence szegedi születésű, és gyerekkora óta kedveli a vadasparkot), ahol minden feltétel adott egy fecskeház befogadására.

 

Nézet a tó felől, fecskeszigettel - Szabadkézi rajz

 

Ugyanakkor Bence úgy véli, az általa tervezett fecske-látogatóközpont bárhol megépülhetne az országban, ahol a feltételek ideálisak (van elegendő élelem, a fészeképítéshez szükséges sár) a fecskék számára. Ez a diplomaterv jelenleg csak fikció, egyedi építészeti elgondolás, viszont nem lenne rossz, ha egyszer megvalósulna. A fecskék rohamos fogyatkozásának okairól még többet olvashatsz a Bajban vannak a fecskék című cikkünkben.

 

Kapcsolódó cikkeik:

Ezért is vigyázzunk a fecskékre

Hajóval a partifecskék nyomában

Bajban vannak a fecskék
 

Cikkajánló