Határtalan kihívás természetszerető fiataloknak

Február 25-ig lehet jelentkezni arra a nemzetközi tanulmányi versenyre, amely Európa erdeit állítja a középpontba. 13 és 20 év közötti fiatalok nevezhetnek 2-3 fős csapatokkal, a megmérettetés utolsó fordulóját Lettországban tartják.

Szerző:
oee.hu
Fotó:
Shutterstock
2016. január 15.

Február 25-ig lehet jelentkezni arra a nemzetközi tanulmányi versenyre, amely Európa erdeit állítja a középpontba. 13 és 20 év közötti fiatalok nevezhetnek 2-3 fős csapatokkal, a megmérettetés utolsó fordulóját Lettországban tartják.

A versenyt az Országos Erdészeti Egyesület és a Young People in European Forests (YPEF) nemzetközi bizottság szervezi Fiatalok Az Európai Erdőkben - 2016 címmel. A cél, hogy a résztvevő diákok megismerjék Európa és az egyes országok erdeit, a természet- és a környezetvédelemben betöltött szerepüket, és az ehhez kapcsolódó erdészeti tevékenységeket. Fontosnak tartják azt is, hogy objektív kép alakuljon ki bennük a természeti erőforrások megőrzéséről és a velük való fenntartható gazdálkodás szükségességéről saját környezetükben és európai léptékben egyaránt. A nevezés idén ingyenes: a tanulmányi verseny a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával valósul meg.

 


A 3 körös megmérettetésre 2-3 fős csapatok jelentkezhetnek. A tagok nem lehetnek fiatalabbak 13, és nem lehetnek idősebbek 20 évesnél a 2015/2016-os tanév kezdetén, azaz 2015. szeptember 1-én. Fontos feltétel az angolnyelv-tudás, mert csak az első forduló zajlik magyar nyelven. Segítségként felkészülési anyagokat töltöttek fel a www.ypef.eu és a www.oee.hu honlapokra.


Az első fordulóban (március 22.) a teszt kitöltése mellett esszét kell írni a magyar erdőkről, a második kör (május közepe) szintén egy tesztből és egy tudományos poszter készítéséből áll, a nemzetközi, lettországi döntőt (szeptember vége-október eleje) pedig három szakaszra bontják. Erre többnemzetiségű, vegyes csapatokat alakítanak ki. Lesz itt is teszt, játékos feladatok az erdőben, és egy prezentációt is kell tartani.


A versenyhez csatlakozott Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Románia, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia, Belgium, Svájc, Norvégia, Görögország, Finnország, Ciprus, Ukrajna és Moldova is.


Jelentkezni az OEE honlapjáról letölthető excelfájl kitöltésével és az aypef@oee.hu ímélcímre való megküldésével lehet február 25-ig. Még több információ itt olvasható

Cikkajánló