A kérdés költői, a válasz természetesen az, hogy a hangjuk alapján. És mivel nálunk két fajt lehet leginkább hallani, így tévedni sem lehet nagyot.
A legtöbben azt gondolják, hogy az énekeskabócák kimondottan mediterrán területek lakói, az igazság azonban az, hogy nálunk is vannak őshonos fajok. A kabócákról az első hazai fajlista a 19. század végén született Horváth Géza tollából, az alapján már például az óriás énekeskabóca és a mannakabóca is ismert volt a mai Magyarország területéről.
Óriás énekeskabóca
A mediterrán területeken több faj él
„Hazánkban öt őshonos énekeskabóca-fajról tudunk, amelyek morfológiai alapon elkülöníthetők, de a hegyi énekeskabócákat fajcsoportnak tekintik, mert bár külsőre ugyanolyanok, az énekük eltérő. És mivel az éneknek a párválasztásban van szerepe, és más faj énekére valószínűleg nem mennek oda a nőstények, ezért azt feltételezik, hogy ezek külön fajok” – mondja dr. Koczor Sándor az ATK Növényvédelmi Intézet kutatója, a kabócák szakértője.
A kabócáknak világszerte 42 ezer faja él, ebből 2500 az énekeskabóca-fajok száma. Magyarországon több mint 550 kabócafaj fordul elő, de mindössze néhány énekeskabóca faj ismert. Az énekeskabócák igazi óriások a kabócák között, a legnagyobb hazai fajok 3-4 centisek is lehetnek, míg a többi kabócafajunk jóval kisebb.
A mediterrán területeken a hazai fajszám többszöröse fordul elő. Görögországból például 25 énekeskabóca-faj ismert, de a legnagyobb fajgazdagságot a trópusi területeken érik el. „Énekeskabócák tőlünk északabbra is előfordulnak, van olyan faj, ami egészen Svédország déli részéig is felhatol, a fajok többsége azonban a melegebb régiókban fordul elő.”
Hanghívás a fáról
Nálunk leggyakrabban a két nagytestű fajt halljuk, az óriás énekeskabócát és a mannakabócát. „Budapesten leginkább az óriási énekeskabócát szoktam hallani” – mondja Koczor Sándor. „A kisebb testű fajoknak, mint például a közönséges énekeskabóca, jóval gyengébb az éneke, csak néhány méterre hallatszik el, így kevésbé szerzünk tudomást a jelenlétükről.”
Az óriás énekeskabóca és a mannakabóca is védett faj nálunk, természetvédelmi értékük 5000 forint, előbbi 2022-ben az Év rovara is volt. A kabócák szipókájukkal a növények nedveit szívogatják, a mannakabóca fő tápnövénye a virágos kőris, míg a másik faj nem kötődik egyetlen tápnövényhez, és szélesebb elterjedésű is, a hegy-és dombvidéki területeken többfelé hallani őket.
A kifejlett rovarok rövid ideig élnek, a hímek a párzás, a nőstények a peterakás után pusztulnak el. A lárvák a talajban, a fák gyökerei között fejlődnek, akár több évig, majd az utolsó lárvastádium kimászik a talajból és átalakul. A kabócák jelenlétéről nemcsak a hangjuk, de például a fákon látható levetett lárvabőrök is árulkodnak.
Mannakabóca
Az énekeskabócáknak fejlett hangérzékelésük van, a hímek a hangjukkal vonzzák magukhoz a nőstényeket. Hangot a potroh első szelvényének belső oldalán található hártya mozgatásával adnak, amit a hártya alatt található üreg erősít fel.
A két leggyakrabban hallható hazai faj énekét nem nehéz megkülönböztetni egy kis hallgatózás után. „Az óriási énekeskabóca egy nagyon rövid szaggatott periódus után folyamatos hangot ad, míg a mannakabócának szakaszos, csettegő hangja van” – magyarázza a szakértő. De talán szemléletesebb, ha meg is hallgatjuk őket.
Óriás énekeskabóca:
Mannakabóca:
Nem jönnek zavarba a forró nyaraktól
„Kevés szakértő foglalkozik kabócákkal, így kevés az adat, és nincs országos felmérés az énekeskabócák hazai elterjedéséről, de nekem is az a tapasztalatom, hogy egyre több helyen lehet hallani őket. Valószínűleg a melegedő éghajlat, az enyhébb telek kedveznek a kabócáknak, és feltehetően az egyre forróbb nyarakat is jól viselik.”
Kabóca egy fenyőfán a horvátországi Trogir településen
A legritkább hazai faj a déli énekeskabóca, amelynek sokáig csak 1901-ből volt ismert egyetlen példánya hazánkból, aztán 2010 környékén a Tihanyi-félszigeten került elő újra. „Van olyan szakértő, aki szerint ez a faj délről tért vissza hozzánk, és az 1901-es adat csak egy elkóborolt egyed volt, de én úgy gondolom, hogy ez nem biztos, hogy így van. A fajok jelenlétéről gyakran onnan van adatunk, ahol történt célzott gyűjtés, mintavétel, amit általában az adott csoport szakértői végeznek, és kabócákkal kevesen foglalkoznak. Ráadásul az énekeskabócáknál a hagyományos gyűjtési módszerek általában kevésbé alkalmazhatók, ugyanis életük nagy részét, akár több évet is a talajban töltik, fák gyökerét szívogatva, a viszonylag rövid életű imágók pedig gyakran a fák magasában tartózkodnak.”
A nagyobb testű fajok több évig fejlődhetnek a föld alatt, de hogy pontosan meddig, az sokszor nem ismert.
Ebben a tekintetben a legextrémebb példa egyértelműen az Észak-Amerikában honos 17 éves kabóca, ami – ahogy azt a neve is mutatja – 17 évig fejlődik a földben. Ez a különlegesen hosszú idő, ami ráadásul egy prímszám, evolúciós előnyt jelent a faj számára, ugyanis a ragadozók nem tudják lekövetni a kabócák fejlődésmenetét. A sok millió kifejlett kabócát pedig egyszerűen nem bírják megenni, így a rengeteg túlélő be tudja biztosítani a következő nemzedéket.
->siteRenderer->imageSrc(null, 'https://crm.mtsz.org/msite/24/RZG626BUTA7E.jpg', 270, 366, '', '', false, false, '', '', false, 1, false);?>)
