Idén is megépül a Tátra jégtemploma

Jégszobrászok nemzetközi csapata már megkezdte a jégdóm építését Tarajkán. Remélik, idén rajtuk kívül más is láthatja majd az építményt. Tavaly, a lezárások miatt ugyanis csak kevesen csodálhatták meg a jégből faragott templomot.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
magas-tatra.info
2021. november 6.

Jégszobrászok nemzetközi csapata már megkezdte a jégdóm építését Tarajkán. Remélik, idén rajtuk kívül más is láthatja majd az építményt. Tavaly, a lezárások miatt ugyanis csak kevesen csodálhatták meg a jégből faragott templomot.

A jégszobrászok Szlovákiából, Csehországból és az Egyesült Államokból érkeztek, a 225 tonna jeget pedig Lengyelországból szállították a helyszínre, az Ótátrafüred közelében fekvő Tarajkára.

A 20 jégszobrásznak egy hónapja van arra, hogy elkészítse a téli Tátra egyik legkedveltebb látványosságát. A tervek szerint a templomot november 19-én nyitják meg a nagyközönség előtt, és akkor lehet majd megtudni az idei jégtemplom tematikáját is – írja a magas.tatra.info.

A templom minden évben más tematika alapján épül fel, a korábbi években többek között Gaudí mesterműve, a Sagrada Família és a szepességi gótika is inspirálta az alkotókat.

A jégdóm tavaly is megépült, de a járványellenes intézkedések miatt akkor csak kevesen láthatták. A szervezők és a jégszobrászok remélik, idén minden érdeklődő megcsodálhatja majd a jégtemplomot.

Ilyen volt a tavalyi jégcsoda, amit a szentpétervári Krisztus feltámadása templom inspirált.


Cikkajánló