Így szakadt le Kelemen fészke

Kelemen, a hányattatott sorsú parlagisas-fióka kalandjai még nem értek véget: nemrég leszakadt alatta a fészek. A fára szerelt webkamerának köszönhetően az eseményt most te is megnézheted.

Szerző:
Greenfo
Fotó:
Juhász Tibor
Fatér Imre
2015. július 21.

Kelemen, a hányattatott sorsú parlagisas-fióka kalandjai még nem értek véget: nemrég leszakadt alatta a fészek. A fára szerelt webkamerának köszönhetően az eseményt most te is megnézheted.

Kelemenről már mi is többször írtunk: a kis sas már tojás korában elárvult. A magára hagyott fészekből szerencsére időben kimentették és mesterségesen kikeltették a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei. Később egy meddő párnak adták sikerrel örökbe a kis túlélőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

 

Kelemen nyolcnapos korában, a fészekbe helyezése után


Kelemen június végén kapott színes jelölőgyűrűt. Ekkor egy webkamerát is elhelyeztek a fészek fölött, hogy az érdeklődők a kirepüléséig élőben figyelhessék. A kutatók azt remélték, hogy sorsa ennyi megpróbáltatás után a továbbiakban normális mederben halad, ám sajnos nem így történt. Július ötödikén a több mázsás sasfészek minden előzetes jel és látható ok nélkül leszakadt, a fészekkamera pedig meg is örökítette az eseményt - a világon hasonlóra még nem volt példa.


A sas szerencsére már elég nagy volt ahhoz, túléljen egy ilyen katasztrófát. A lezuhanó fészekből kiugorva levitorlázott a talajra, és sérülés nélkül megúszta a balesetet. A HELICON parlagisas-védelmi Life+ projekt szakemberei gyorsan megszervezték a fióka mentését és műfészekbe történő visszahelyezését. Jó hír, hogy a szülők azóta is etetik Kelement.

 

Íme, a baleset és a szerencsés megmenekülés:

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Még tart a madármentés a vihar után

Gyöngybagoly, az éjjeli őrszem

Jeladót kaptak a szalakóták

Leesett az állunk, hogy mennyit repült Ubul és Karma

Cikkajánló