Tudástár

Illegális ösvények, féltve őrzött értékek

Hegyről leszáguldó bringások, erdő csendjét felverő motorzúgás: aki rendszeresen túrázik, annak ezek az élmények bizonyára nem jelentenek újdonságot. Megnéztük, az illegális utakat választó kerékpárosok és motorosok milyen nyomokat hagynak maguk után a természetben.

Szöveg:
2021. szeptember 22.

Hegyről leszáguldó bringások, erdő csendjét felverő motorzúgás: aki rendszeresen túrázik, annak ezek az élmények bizonyára nem jelentenek újdonságot. Megnéztük, az illegális utakat választó kerékpárosok és motorosok milyen nyomokat hagynak maguk után a természetben.

A technikai sportok és a természetvédelem régóta fennálló konfliktusának színtereit az egész országban megtalálhatjuk, de a probléma minden bizonnyal a Budai-hegységben és a Pilisben a legnagyobb. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) munkatársaival több olyan helyszínt is bejártunk, ahol értékes élőhelyeket és ritka élőlényeket veszélyeztetnek az illegálisan űzött technikai sportok.

Nehezen gyógyuló tájsebek

Első megállónk a főváros környékének egyik kedvelt túracélpontja, a Budai Tájvédelmi Körzet részét képező Budaörsi-kopárok. A Farkas-hegyről jól belátjuk a tájat, a kék ég alatt kopár hegyek sapkái fehérlenek a napfényben. Ezen a hétköznap délelőttön nem sokan mozognak itt, de hétvégén szinte mindenhol kirándulók sétálnak.

A dolomitkúpokról valóban szép a panoráma, csakhogy itt egy fokozottan védett természeti területen járunk, ezért kizárólag a kijelölt útvonalakon, vagyis a piros kereszt jelzésű turistaúton és a DINPI által kialakított Gubóvirág tanösvényen lehet sétálni. A hegyeket azonban keresztül-kasul ösvények szabdalják, némelyik sok-sok évtizeddel ezelőtt keletkezett.

A terület a hatvanas évektől a kilencvenes évekig terepmotorversenyeknek adott helyet, a járművek által hagyott nyomok még ma is jól kivehetők. Azóta eltelt már jó pár évtized, de a tájsebek még mindig nem gyógyultak be.

„Ezeken a lejtőkön nem vagy nagyon lassan képződik termőtalaj, a nyílt felszínek meghódítására pedig csak speciális növényzet képes. Ezért is olyan különlegesek és értékesek az itt található növényfajok. Ráadásul itt, 300 méteren, a sajátos mikroklimatikus viszonyoknak köszönhetően egyszerre láthatunk magashegyi és szárazságtűrő, mediterrán fajokat” – magyarázza Csáky Péter, a DINPI munkatársa.

Azért, mert ki van taposva, még nem legális

A Budaörsi-kopárokon motorosok ma már nincsenek, kerékpárosok viszont annál inkább, bár egyelőre számukra sem vezet itt kijelölt útvonal. A legnagyobb károkat azok okozzák, akik kitekernek a dolomitkúpok tetejére, illetve legurulnak a lejtőkön. Sokan úgy gondolják, ha ki van taposva egy ösvény, akkor ott biztosan szabad az út. Ez azonban nem így van, mert a folyamatos használattal továbbra is életben tartják a korábbi, akár évtizedes sebeket.

Péter egy lila virágú növényt mutat az ösvény mellett, ez a védett szürkés ördögszem, amely normális esetben legalább a lábszáramig érne, a taposás miatt itt viszont csak letörpült példányok vannak. Fél méterrel arrébb elszáradt növénykéket látni. A lappangó sás szívós kis növény, de az emberi behatás és a fokozódó aszályos időszakok együttes hatása már neki is túl sok. A meleg, szubmediterrán lejtőket a hüllők is nagyon kedvelik, szívesen napozik itt a fokozottan védett kaszpi haragossikló és a pannon gyík is, de az átsuhanó bringások rájuk nézve is veszélyt jelentenek.

Büntetés helyett tájékoztatás

A természetvédelmi őrszolgálat munkatársai, ha szabálytalankodót látnak, szükség esetén közigazgatási, szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményezhetnek, és akár az elkövetés eszközét is visszatarthatják. Bíró Sándor őrszolgálatvezető-helyettes azonban azt mondja, a legtöbb esetben inkább figyelmeztetnek és tájékoztatnak. „Sajnos a dolomitkúpok halála a kilátás, amely sokakat vonz. Ha látunk valakit, aki kimegy ezekre a helyekre, annak többek között elmondjuk, hogy milyen védett értékeket tud kitaposni, ha letér a kijelölt útról.”

Tapasztalataik szerint sokan jól reagálnak a tájékoztatásra, persze vannak olyanok is, akik fel vannak háborodva, amiért nem mehetnek oda, ahová akarnak. „Inkább elbeszélgetünk az emberekkel, mert nem a büntetés a cél, hanem az, hogy olyan elfogadottságot kapjon a védett természeti terület, amilyet megérdemel” – teszi hozzá Mocsári Vazul természetvédelmi őr.

Őrült tempóban lejtőzés

Következő állomásunk felé tartva egy pillanatra megállunk a Normafa alatt húzódó Tündérhegyi úton. A betonutat szegélyező, meredek hegyoldal alján simára gyalult, széles nyom kanyarodik fel az útról, majd néhány fát megkerülve újra visszatér oda. Downhilles bringások bejáratott kitérője előtt állunk, ez nem kérdés, az már annál inkább, vajon meddig bírják ezt a terhelést a környező fák. „A folyamatos taposás nyomán a csapadék elkezdi kimosni a talajt a gyökerek közül. A fák sérülékenyebbek lesznek, és megnő az esélye annak, hogy egy komolyabb eső vagy szél tövestől fordítja ki azokat.”

Hasonló a helyzet innen nem messze, a Tündér-szikla közelében, ahol a meredek hegyoldalban egy gyakran használt downhilles útvonalat nézünk meg. Tegyük hozzá, ezúttal is a Budai Tájvédelmi Körzet védett területén. Aki a Normafa és a János-hegy környékén kirándul, bizonyára találkozott már a meredek ösvényeken leszáguldó, bukósisakos bringásokkal, akik nemcsak a természetet károsítják, de balesetveszélyesek is lehetnek.

A folyamatosan használt útvonalakat a lezúduló csapadék tovább mélyíti, így egy-egy árok, ha beleáll az ember, már majdnem lábszárközépig ér.

Ez önmagában is szomorú látvány, de ez a terület ráadásul épp egy védett növény, a budai nyúlfarkfű élőhelye is. Csáky Péter meg is mutatja a növényt, amely „fűszerű” megjelenésével feltűnés nélkül éldegél itt, de ettől még ugyanolyan értékes, mint egy pompázatos virágú faj. „A nyúlfarkfüvek inkább a magashegységekben jellemzőek, de ebben a zárt sziklagyepben, ahol kicsit hűvösebb van, meg tudott maradni a budai nyúlfarkfű. A faj a váci Naszálytól a Pilisen keresztül a Budai-hegységig él, sehol máshol a világon nem fordul elő. Ez az állomány a korábbi fenyőtelepítéseket nagyjából túlélte, de a downhillezés és a nyomában járó erózió tönkreteszi az élőhelyet.”

Péter 2017-ben felmérte és térképre vitte a Normafa környékén használt downhillpályákat, amelyekből több is van ezeken a meredek lejtőkön. A Normafa-projekt keretében egyébként néhány éve egyeztetések kezdődtek arról, hogy a downhillezést szabályozott keretek közé tereljék. A tervek szerint olyan útvonalakat jelölnének ki távol a gyalogosok által használt utaktól, amelyeken legálisan suhanhatnának a terepbringások, mint ahogy az például a Soproni-hegységben vagy Eplényben is működik.

A pilisi len sincs biztonságban

Különleges természeti értékek őrzői a Budai-hegységben, Pilisszentiván és Nagykovácsi között fekvő Szénások dolomithegyei. A hegycsoport 1995-ben megkapta az Európa Diplomát, amelyet olyan védett természeti területek nyerhetnek el, amelyek a kontinens geológiai, biológiai vagy tájképi sokféleségének megőrzése szempontjából kiemelkedően fontosak.

Sok más érték mellett ezeken a hegyeken él a hazai növényvilág egyik leghíresebb faja, a pilisi len. Az április–májusban sárgán virágzó növény a világon egyedül csak itt fordul elő. A fajt 1897-ben írta le Borbás Vince, akinek nevét a terület egyik legértékesebb dolomithegye, a Borbás-gerinc őrzi.

Ahogy körbenézek a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó nevezetes hegygerincről, itt-ott kék pontokkal jelölt sziklákat látok. Ezek jelzik a szakembereknek, hogy a környéken pilisilen-tövek vannak. Az állományt minden évben számba veszik, legutóbb 12 ezer példányt számoltak.

A sajátos mikroklimatikus adottságoknak köszönhetően a hegygerinc két oldala között már első pillantásra is látványos a különbség. Az északi lejtőt teljesen beborítja a növényzet, a napsütötte, gyorsan felmelegedő déli lejtő ehhez képest nagyon kopár, a törmeléklejtőn azonban itt-ott növények kapaszkodnak a kövek között. „Itt egy félsivatagban, ott kvázi egy magashegységben vagyunk, és a kettőt mindössze ez a másfél méteres gerinc választja el egymástól, ahol meg keveredik az egész népség” – magyarázza nagy lelkesedéssel Péter.

„Ennek az egy-két négyzetméternyi területnek a pénzben kifejezett természetvédelmi értéke közel egymillió forint”

– mutat Vazul a közelben található, fokozottan védett Lumnitzer-szegfűkből és a magyar gurgolyákból álló csoportra. A teljes Borbás-gerinc értéke milliárdos nagyságrendű, aki ilyen területen okoz kárt, a hatályos jogszabályok értelmében természetkárosítás bűncselekményét követi el.

Egy fékezés is nagy károkat okozhat

A Borbás-gerinc környéke szinte teljesen körbe van kerítve, hogy a benti vadlétszámot szinten, az illetéktelen behatolókat pedig távol tartsák. A közelben két tanösvény és turistaút is halad, de az Európa Diplomával kitüntetett terület nem látogatható, pontosabban csak engedéllyel, szakember kíséretében kereshető fel.

A valóság azonban ezúttal is más, ugyanis nemcsak gyalogtúrázók jönnek be, de biciklisek is, sőt ottjártunkkor egy kvad nyomait is láttuk a gyepen. Az egyik keskeny gerincen valaki nemrég tüzet is rakott, és ez – tekintve, hogy egy nehezen megközelíthető, különösen értékes élőhelyről van szó – hatalmas felelőtlenség.

„A kerékpározás korábban nem volt itt jellemző, de az elmúlt időszakban egyre többször jelennek meg mountain bike-osok – mondja Sándor. – Ha gyalog, csúszkálva lemegy az ember ezeken a lejtőkön, már azzal nagy kárt tud tenni, hát még akkor, ha kerékpárral teszi ugyanezt.

Elég, ha egyszer ráhúz a fékre, aztán kifarol, már azzal kiszaggatja a talajból a fokozottan védett növényeket.

Vegetációs időszakban komolyan őrizzük a területet, folyamatos a monitoring, próbálunk annyira vigyázni rá, amennyire csak lehet, ezért is rossz látni, hogy az illegálisan végzett technikai sportok milyen károkat okoznak.”

Eltűntek a motorosok, visszatért a fekete gólya

A természetvédelmi őrszolgálat elsődleges feladatai közé tartozik a természeti értékek védelme, illetve az élőhelyek természetvédelmi kezelése. A védelmi munka során olykor akciófilmbe illő helyzetek is kialakulnak, mint az történt már nem egyszer következő helyszínünkön, egy Esztergom közelében található, a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képező, gyönyörű erdőben.

Itt a terepmotorosok adják fel a leckét a természetvédelmi őröknek, de a rendőrséggel közös, összehangolt akciók idén örömteli eredményt hoztak. Az erdőben több év kihagyás után sikeresen költött egy feketególya-pár, és három fiókát röptettek, tudtuk meg Vízkert András őrkerület-vezetőtől.

A fekete gólyák nagyon érzékenyek a zavarásra. Ennek a párnak a fészke egy idős bükkfán van, és alatta most is látszanak a motorosok nyomai. A gólyák már tavaly is próbálkoztak, de a rendszeresen ott elzúgó terepmotorosok miatt akkor meghiúsult a költés. Ezen a helyen szerencsére azóta sem hallani motorzúgást, a közeli Fekete-hegy oldalában azonban nemrégiben újra felbőgtek a motorok.

Adrenalinfröccs a védett erdőben

A Háromszázgarádics nevű helyen, egy szentélyszerű erdőben járunk, ahol egy ideje már nem folyik erdőgazdálkodás. Körülöttünk idős fák, mohos sziklák, holt faanyag, ahogy azt egy természetközeli erdőben képzeli az ember. Az idilli állapotot azonban terepmotorosok zavarták meg, akik kifejezetten keresik ezeket az eldugott, emberek által nem járt erdőket. „Ezt a helyet idén fedeztük fel, ugyanis a közelben költött egy vándorsólyompár, és a fészekkamerán keresztül folyamatosan lehetett hallani a motorzúgást” –meséli András, majd a szemközti meredek, szinte függőleges hegyoldalt mutatja, ahol egy jól látható nyom halad felfelé. Hihetetlen, hogy itt valaki motorral száguldozik. Valószínűleg nem is meri mindenki ezt bevállalni, mert a közelben van egy könnyebb, több kilométeres útvonal is, a kevésbé vakmerőknek. A szakemberek úgy számolják, a Háromszázgarádics térségében a szétmotorozott területek nagysága, ha a keréknyomokat egymás mellé raknánk, már megközelíti egy focipálya méretét.

Ezek a szentély jellegű erdők tele vannak védett fajokkal, de az illegális motorozás miatt gyakorlatilag tönkremennek.

„ A felzúgó motorok meghiúsítják a védett madarak költését, a motorosok csapásain pedig bejutnak az özönnövények, és ha egyszer megjelentek, már nagyon nehéz eltüntetni azokat” – magyarázza Sándor.

András szerint az lenne a megoldás, ha már eleve bolygatott helyszíneken, például felhagyott kőbányákban alakítanának ki legálisan használható pályákat, hogy ezek a motorosok ott, ne pedig az ehhez hasonló, fokozottan védett területeken éljenek a kedvenc hobbijuknak. Ráadásul egy legális pályán a mentés feltételei is jobbak, hisz ide például, ha baleset történne, a tűzoltók és a mentők nehezen tudnának bejutni.

A természet egy ideig tolerálja a negatív hatásokat. Az egyre több irányból érkező terhelés, a technikai sportok okozta károk, a klímaváltozás, az özönnövények, a túlszaporodott vadállomány azonban egy idő után már túl sok lesz, és eljön az a pont, ahonnan már nincs visszaút, és nem lehet megmenteni az értékes élőhelyet. Hogy ne jussunk el idáig, mindenekelőtt szemléletváltozásra, kompromisszumkész párbeszédre lenne szükség, és végre mindenkinek be kellene látnia azt, hogy természeti értékeink megőrzése mindannyiunk közös érdeke, függetlenül attól, hogy gyalog, két vagy négy keréken töltjük-e el a szabadidőnket.

A cikk a Turista Magazin 2020 novemberi számában jelent meg.

Cikkajánló