Kalózkodás műanyag palackokból ácsolt hajókon a Tiszán - ki mondta, hogy a szemétszedés nem lehet szórakoztató? Február 1-től, a Tisza Élővilágának Emléknapjától várják a jelentkezéseket az 5. PET Kupára.
Idén a PET kalózok a Dombrád és Tiszalök közötti folyószakaszról gyűjtik össze a főként pillepalackból álló hulladékot. Az ötödik születésnapját ünneplő környezetvédelmi programban az idén olyan szakaszok is megtisztulnak a Tiszán és árterében, mint a világörökségi Tokaj.


A verseny különlegessége, hogy az első, és valószínűleg az egyetlen olyan kezdeményezés a világon, ami a környezetszennyező anyagok felhasználásával küzd a környezetszennyezés ellen. A hajók ugyanis palackokból készülnek, ezeken csorognak le a csapatok a folyón azzal a céllal, hogy minél több hulladékot gyűjtsenek.
Az idei verseny újdonsága, hogy a Tisza egyik mellékfolyója is csatlakozik a kezdeményezéshez: a Bodrog mentén élők is hajóra szállhatnak kedvenc folyójuk megtisztításáért. Ezt a csapatot a Zöld Kör természetvédelmi szervezet vezeti, Sárospataktól Tokajig tisztítják majd a folyót és annak partjait, erdőit.


Idén nyáron 2017. július 1-jén veszi kezdetét a szemétszedő verseny, és július 9-ig tart. Jelentkezés és még több infó itt. Kóstolj bele az hangulatba ide kattintva.


Kapcsolódó cikkeink:
Mérgező vegyületre bukkantak a Tiszában
Rekordot döntött a 4. PET Kupa
A szemétrengeteg mellett döglött disznó is úszik a Tiszán
Több mint 30 köbméternyi hulladék a Tiszán
Nem csak láblógatás... - Interjú Molnár Attila Dávid természetfilmessel