Túraajánlat

Keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot

Ott jártunkkor nem éppen paradicsomi állapotok fogadtak minket a leghíresebb szlovák nemzeti parkban: a szűk, sziklás völgyekben nagy zajjal és rémisztő erővel vágtattak végig a hóolvadástól és szokatlanul bőséges esőzésektől megáradt patakok. A cél ezúttal a legmagasabb vízesést rejtő Sólyom-völgy volt. 

Szerző:
Dömsödi Áron
Fotó:
Dömsödi Áron
2018. május 1.

Ott jártunkkor nem éppen paradicsomi állapotok fogadtak minket a leghíresebb szlovák nemzeti parkban: a szűk, sziklás völgyekben nagy zajjal és rémisztő erővel vágtattak végig a hóolvadástól és szokatlanul bőséges esőzésektől megáradt patakok. A cél ezúttal a legmagasabb vízesést rejtő Sólyom-völgy volt. 

Az elmúlt években felgyűlt „paradicsomi” tapasztalatok birtokában teljes magabiztossággal indultam neki a túrának, annak ellenére is, hogy a Fehér-patak völgye (Biely potok, Tomášovská Belá) és a Sólyom-völgy (Sokolia dolina) szurdoka még ismeretlen terep volt számomra. Végül nem is az útvonal újdonsága, hanem a tavaszi, megáradt patakok állítottak kisebb-nagyobb kihívások elé. Egy másik magyar csoporttól tudtuk meg, hogy a Suchá Belát le is kellett zárni egy életveszélyessé vált létra miatt. Bár nem tartom a Szlovák Paradicsomot veszélyes helynek, annyi bizonyos, hogy ezúttal nem volt nehéz összeszedni valamilyen végtagsérülést.

 

Elhelyezkedés

 

A Sólyom-völgy régóta piszkálta már a fantáziámat, hisz mégiscsak különleges vonzerővel bír a legmagasabb vízesést rejtő szurdok egy olyan területen, ahova éppen a vízesések miatt megy az ember. Megközelítése azonban nem olyan egyszerű, mint társaié: nem a nemzeti park szélén indul, hanem annak belsejében - egy hosszabb szurdok mellékvölgye. A keleti oldalon helyezkedik el, és mivel az összes többi szurdok a nyugati végről érhető el könnyebben, ezért célszerű a már bejáratott és logikus podlesoki kempingnél kevésbé vonzó, de közelebbi helyen, mondjuk Csingóban (Čingov) letáborozni. És még egy dologra érdemes figyelni: ha a térképen a nemzeti park közepére bökünk, jó eséllyel a szurdok mindentől távoli zárlatát találjuk el. Ezért a nagy hátizsákos, vándorlós megoldást választottuk, és keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot északkelet-délnyugati irányban.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

A célpontválasztás amolyan B tervként, az utolsó pillanatban történt egyébként, és mivel nem volt más megoldás, a tömegközlekedésre bíztuk magunkat. Ami kifejezetten jó választásnak bizonyult: Budapestről 6.30-kor indulva 11.15-kor Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) peronján álltunk, ami már-már az autós menetidővel vetekszik. A falunak van egyfajta kétarcúsága: látszólag nem hasznosítja hatékonyan turisztikai szerepkörét, legalábbis ránézésre nem egy vonzó üdülőfalu. Ami ugyanakkor elsőre feltűnik, hogy a faluszéli bódésort elbontották valamikor a közelmúltban, és a helyére szolid, földszintes szociális házsort húztak föl, illetve nagyon sok a frissen szigetelt, felújított ház. Amiért viszont a turista ideérkezik, az a faluszéli rétre kapaszkodó, zöld jelzésű turistaút. A legelőről tiszta időben a Magas-Tátrától a Lőcsei-hegységen keresztül Iglóig (Spišská Nová Ves) terjed a panoráma.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

A patak partján

 

A faluszéltől fél óra alatt a Tamásfalvi-kilátó (Tomášovský výhžad) sziklateraszára jutunk. A méretes mészkőszikla tetejére a fák közül kilépve hirtelen egy másik világ tárul elénk: előttünk a Fehér-patak mély szurdoka vágja ketté a fennsíkot, és az erdő aljáról felhallatszik a Hernád-áttörés robaja. Látványos megérkezés a kárpáti vadonba. Sajnos a felhők mögé bújt Tátra ezúttal nem mutatta magát, és bár a panoráma így is kitűnő, a hegyoldalakat borító erdők és az alant rohanó patakok zúgása sürgette az indulást.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

A vadon felé a Tamásfalvi-kilátóból

 

A Hernád-áttöréshez leharántoló csúszós ösvény egy hídban ér véget, és ezzel kezdetét is veszi a túra első szurdokszakasza a Fehér-patak völgyében. Itt létrák nincsenek, többnyire ösvényen kísérjük a patakot. Nyáron alighanem a mederben is nyugodtan lehet sétálgatni, most azonban a megáradt patakból helyenként a sziklaoldalba rögzített fapallók is alig lógtak ki. Vízesések hiányában a nemzeti parkon belül nem számít különösebb látványosságnak, a legtöbben átjáróként használják a Sólyom-völgy felé. Aki a Sólyom-szurdok-túra után ugyanerre jönne vissza, az a völgy fölső szakaszán annak apró ékességét, a Klauzy víztározóját is érintheti.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

Ereszkedés a Hernád mellé

 

Amikor dél felé fordulunk, elérjük a nemrégiben via ferratává alakított Kysel-völgy bejáratát. Sokak szerint a nemzeti park legszebb szurdoka ez, és aki még nem látta, az nem is járt a paradicsomban. Csak nyári szezonban és megfelelő védőfelszereléssel látogatható. Innentől hosszabb szakaszokon szegődünk közvetlenül a patak mellé, a szűkebbé váló völgy többnyire csak a dorongpallókon járható.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

A Fehér-patak (Tomášovská Belá) völgye nem egy technikás hely

 

A patakban - Sólyom-völgy

 

Amikor már éppen kezdene kissé egyhangúvá válni a menetelés és a látvány, egy kisebb sziklán leereszkedve érjük el a Sólyom-völgy bejáratát. Megint hirtelen változik a táj, ahogy a sűrű, akadályokkal teli, sötét völgyaljba lépünk. Alacsonyabb vízállásnál alighanem tartható a térképen jelzett kétórás menetidő, de most helyenként egy helyben toporgásra kényszerültünk a természetes akadályok miatt. Látszik, hogy a szurdokút a nyári szezonra van optimalizálva. Eleinte még kerestük a szárazon tartó lehetőségeket, igyekeztünk a vízbe toccsanást elkerülni, de idővel be kellett látnunk, hogy lehetetlent kívánunk magunktól.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

A Sólyom-völgy elején

 

Itt-ott kénytelenek voltunk belegázolni a patakba, de ami sokkal nagyobb bosszúságot okozott, az a fagerendák, biztosítóberendezések csúszóssága. Egy éppen csak rosszul sikerült mozdulat vagy a környezeténél sikamlósabb felület, és búcsút is mondhatunk az ép bokánknak vagy térdünknek. Meg is történt, amit igyekeztünk megelőzni: a víz által széthordott uszadék fák némelyikéről nehéz volt eldönteni, hogy az-e, aminek látszik, avagy szándékosan a mederbe helyezett segítő-biztosító eszköz. Túratársam egy ilyenről csúszott a patakba, tulajdonképpen még szerencsésen is érkezett, és bár az incidens után vízben tocsogó ruhájával volt elfoglalva (a hűvös, kb. 5-6 fokos időben), később megérezte, hogy az egyik térde megsérült. Keservesen, de eljutottunk aznapi célpontunkig - azért okozott némi aggodalmat, hogy amennyiben terhelésre fájó térddel kellene elbotorkálni az első faluig, az is legalább 2,5-3 órás menetelés lenne a szurdokból a már megismert mostoha körülmények közt.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

Továbbhaladva átmenetileg javult a helyzet, amikor egy meredekebb kapaszkodón megérkeztünk a Sólyom-völgy első számú ékessége alá, a Fátyol-vízesés (Závojový vodopád) lábához. A 2,5 km-es szurdokban összesen 350 méteres szintkülönbséget küzdünk le, ebből hozzávetőleg 80 métert a vízesés oldalában létrázva. Ekkora vízhozamnál jóval előbb hallottuk a vadul leszakadó víz dübörgését, mint ahogy megláttuk. A szűk sziklakatlant víztől nehéz levegő járja be, és a félkörben elkanyarodó patak zúgói a szédítő vízeséssel szinte fenyegető hangulatot árasztanak. Felnézve jól látszik, hogy az impozáns sziklafalon két híd is átszeli az alábukó patakot, a közel 80 méteres létrarendszer pedig meredeken ível fölfelé. Az első, rozoga vaslétra nem a sziklafalra lapul, hanem ívben hajlik rá, hogy a tetején egy kis hídon keresztezzük a vízesést. A legfelső létra fokaiba már szédületes magasságban kapaszkodunk, tövénél, amely egyben az aláérkező létra teteje is, csak egy hajlott vastálca lóg ki félig a sziklafalból. A létrarendszer mindent összevetve a szurdoktúra legbiztonságosabb szakasza volt.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

A szurdok felső, lezáró szakasza is tartogat még nagyobb vízeséseket és hajmeresztő létrákat: az egyik kellemes himbálózással lepett meg minket. A vízesések alatti üstökbe helyenként kénytelenek voltunk belelépni, így a szurdokzárlathoz nevetségesen ázott állapotban érkeztünk meg.

 

A fennsíkon

 

Innen még kétórányi séta a Geravy turistaház. Az út elejét kissé levágva érintettük a Vel’ká Pol’ana (Nagypolány, Nagy-rét) tisztását, majd lassan egyhangúvá váló ösvényen érkeztünk meg aznapi célunkhoz. A hangulatos turistaházról jó emlékeket őriztem, de elég baljósan indult az este: a turistarészlegre egy fiatal társaság érkezett, a miénken kívül az összes szobát ők vették ki, a bömbölő zene és a jelentős mennyiségű alkohol pedig nem egy pihentető éjszaka ígéretét hordozta magában. A személyzet azonnal és segítőkészen reagált: amikor elpantomimeztem nekik aggodalmamat, felár nélkül megkaptuk az épület másik felében lévő „hotel” egyik szobáját. Ennek folyosója egy meglehetősen sajátos építészeti megoldással a turistarészleg női vécéjében lévő fekete függöny mögül nyílik, a szoba pedig leszakadt (de működő) radiátorában és franciaágyában különbözik a turistaosztály helyiségeitől. A nemzeti park déli részén ez az egyetlen fennsíki turistaház, és olcsósága (12 euró egy főre), valamint korrekt konyhája miatt bátran ajánlom azoknak, akik szerényebb körülményekkel is beérik.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

Lent, a völgyben

 

A reggeli hóesésben elindulva a korábbi baleset okozta térdfájdalmak miatt lemondtunk a Holló-szikla (Havrania skala) megmászásáról, de az irányt tartottuk. A sárga, majd zöld jelzésen a Malé Zajfy erdőrezervátumának hangulatos, tisztásos völgyén botorkáltunk Sztracena (Stratená) felé. A Szlovák Paradicsomban először láttam medve nyomát az út mentén. Az Imrikfalvi-víztároló felső, kanyonszerű szakasza igazából egy jól berendezett terepasztal az erdőszéli házikókkal és a vasúti alagutakkal. Ebből az idillből kb. 30 perc a betonúton Sztracena, ami két okból fontos: vasútállomásáról lehet Kassára jutni, illetve a faluközpontból indul a Tiesňavy szurdokvölgye.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

A Tiesňavy szurdoka

 

Ez a szurdok a kevésbé ismertek egyike, hiszen társaihoz képest kiesik a nemzeti park magterületéből. Délnyugat felé tart, zárlatától a Dobsinai-jégbarlang bejárata kb. félórás séta, de akár Imrikfalvát (Dedinky) is célba vehetjük. A völgybejáratnál elváltunk egymástól, és egyedül indultam neki a szurdoknak, amitől őszintén szólva nem vártam sokat. Talán éppen ezért lepett meg annyira: látványosság tekintetében nem, maximum a völgyoldalak magasságában marad el sziklásabb „testvéreitől”. Sajnos azonban sokáig nem követhettem a vágtázó patakot: kb. féltávnál tömegesen feküdtek a mederben a télen kidőlt, egymást dominóként elsodró fenyőfák. A tisztítás még nem történt meg, az akadály átjárhatatlannak bizonyult, így viszont kénytelen-kelletlen visszafordultam a falu felé.

 

Fotó: Dömsödi Áron
Fotó: Dömsödi Áron

 

Az odaúthoz hasonlóan problémamentes hazautazás ismét bizonyította, hogy a Szlovák Paradicsom a tömegközlekedést latba vetve is kényelmes, tartalmas, egzotikus hétvégi program.

 

terkep(9).jpg

Térkép: Bába Imre

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. júniusi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI. 

Kapcsolódó cikkeink:

Bakancsos kalandok a Káposztafalvi-karszton 

Nyárindító ferrata a Szlovák Paradicsomban

Még nagyobb légtorna a szurdokok paradicsomában
 

Cikkajánló