Két magyar fotós is első lett a nívós nemzetközi természetfotó-pályázaton

Ezzel a zseniális, Bújócska című fotójával lett első helyezett Kaszás Norbert a német Glanzlichter fotópályázatán, amelyen még egy magyar örülhetett kategóriagyőzelmének, további négy magyar fotós képei pedig a kiemeltek közé kerültek. Mutatjuk a magyar díjazott fotókat és a pályázat további legjobbjait is.

Fotó:
Kaszás Norbert (kiemelt kép)
2020. május 28.

Ezzel a zseniális, Bújócska című fotójával lett első helyezett Kaszás Norbert a német Glanzlichter fotópályázatán, amelyen még egy magyar örülhetett kategóriagyőzelmének, további négy magyar fotós képei pedig a kiemeltek közé kerültek. Mutatjuk a magyar díjazott fotókat és a pályázat további legjobbjait is.

Már tavaly is hasonló sikereknek örülhettünk, amikor Daróczi Csaba egymaga vitte el a német rendezésű International Competition of Nature Photography Glanzlichter természetfotó-pályázatán meghirdetett 9 kategória két első helyét. Ezúttal két fotósunk osztozkodott a két kategóriagyőzelmen, az egyiket most is Daróczi Csaba kapta a Növények szépsége kategóriában Óriások című fotójáért.

Csabának még két fotója került be a pályázat kiemelt képei közé, és így a minden évben megrendezett kiállítás anyagába, valamint a szokásos évi albumba is. Az egyik szintén a Növények szépsége kategóriában indult, amelyen egy szép piros madársisak látható, amely hazánkban egy védett orchideaféle, természeti értéke 10 000 Ft.

Másik fotója, amely bekerült a kategóriánként beválasztott legjobb 10 kép közé, egy a lakóhelyéhez közeli halastónál, a Kiskunságban készült reggeli kép. A felkelő nap vörösre festette a vizet, a szél pedig gyönyörű hullámokat rajzolt a felszínére. A fotó elképesztő nyugalmat áraszt, az érzést a vízben ácsorgó szürke gémek árnyai is fokozzák, akik lakomájukhoz készülődnek. A drónnal készült fotó a Természet a levegőből kategóriában indult.

A másik magyar kategóriagyőztes Kaszás Norbert lett, aki először 2016-ban indult ezen a pályázaton, akkor egy fotóját emelték ki, ezúttal pedig az egyik legművészibb kategóriában (Nature as Art) lett első ezzel a nagyon különleges fotóval. Bújócska című képén egy kis pávaszem látható, illetve csak egy részlete, a fésűs csápja. Nekünk egyik kedvenc fotónk lett ez, már a tavalyi magyar naturArt – Az Év Természetfotósa pályázaton is felfigyeltünk rá.

Megkérdeztük Norbertet is, vajon az ő rangsorában hol helyezkedik el ez a remekül sikerült fotó.

„A saját képeim közül a Bújócska című képem pontosan nem tudnám megmondani hányadik helyen áll, de már csak az eredményei alapján is biztosan benne van a TOP 10-ben.”

Norbert már hét éve indul nemzetközi fotópályázatokon is, eddig 63 versenyen vett részt sikeresen, amelyből 32 nemzetközi. A természetfotózáson belül a makróvilág ejtette rabul, főként növényeket és rovarokat fényképez.

Amikor belenézek a fényképezőgépem keresőjébe, egy parányi, titokzatos világ tárul elém, amely mellett amúgy sokszor anélkül haladunk el, hogy észrevennénk. Egy fűszálon megpihenő lepke vagy egy harmatos pókháló szépsége csak úgy fedezhető fel, ha nyitott szemmel járunk, és a természet részévé válunk.

Norbert képein abszolút érződik ez a figyelem, és ezt a Glanzlichter pályázat zsűrije is észrevette, ugyanis még két fotóját emelték ki a legjobbak közé, az egyiket a Növények szépsége kategóriában, amelynek magyar címe: Buzogányok tánca.

Másik kiemelt fotója az Egyéb állatok kategóriában indult, és egy egészen különleges pillanatot örökít meg egy fűszálon kapaszkodó szitakötőről a zuhogó esőben. Aranyeső című fotója egyébként tavaly a holland rendezésű Nature Photographer of The Year pályázatán kategóriagyőztes lett, szintén az Egyéb állatok csoportjában. Ezt tartja eddigi legnagyobb fotós sikerének, és természetesen a mostani, Bújócskás fotójával elért első helyezését.

Norbert főként hajnalban szeret terepre menni és fotózni, ilyenkor a rovarok többsége még alszik, és így könnyebb közel menni hozzájuk. Pályázatok kapcsán pedig szeretne egyszer bejutni a GDT – az Év Európai Természetfotósa kiállításra. Képeit látva, szerintünk ez hamarosan így lesz.

De lássuk a további magyar résztvevőket, akik képeikkel szintén bekerültek a legjobbak közé, elsőként az Artists on wings kategóriát nézzük, ahol három magyar is szerepel a 10 kiemelt kép között. A kategória nevét szándékosan nem fordítottuk, mert a német pályázat kiírói minden kategóriának ilyen nagyon művészi, de nehezen fordítható nevet adtak, ezt máshol egyszerűen Madarak kategóriának hívnák. A három magyar, aki ide bejutott: Tökölyi Csaba, Násfay Krisztina és Máté Bence.

Tökölyi Csaba fotóján egy érdekes páros látható, gyaníthatóan valamilyen vita közben sikerült őket lencsevégre kapni.

Egyetlen magyar hölgyként jutott be Násfay Krisztina ezzel a Portugáliában készült fotójával, amelyen mi általunk is ismert fehér gólyákat láthatunk számunkra extrém helyekre épített fészkeikben.

A Madarak kategóriájába bejutott harmadik magyar fotóst nem nagyon kell bemutatni, ő Máté Bence, aki egy nagyon izgalmas, egyszerre statikus és dinamikus képpel került a kiemeltek közé.

Máté Bence még egy fotója bekerült a legjobbak közé, az Emlősök világa kategóriában, a képen három foltos hiéna civakodik egy csonton. Vajon melyiküknek sikerült megkaparintania?

Végül, de nem utolsósorban, a hatodik magyar, akinek képét a zsűri a legjobbak közé beválogatta, Zsila Sándor. A Növények szépsége kategóriában indult Szélmalom című fotóját nemzetközi pályázaton korábban az olasz MonthPhoto-n már láthattuk, ahol szintén a kiemelt képek közé került.

Bár a Glanzlichter fotópályázatának eredményeit már márciusban kihirdették, a díjátadót pedig április végén tartották volna, amely elmaradt a járványhelyzet miatt, sajnos hozzánk csak most jutott el a hír e szép eredményekről. Ez idő alatt a díjazottak postán már meg is kapták okleveleiket és a pályázat albumát, amelyben mindegyikük képe szerepel. Akárcsak a pályázat legjobb képeiből készült kiállításon is, amely most, a járványhelyzet okozta korlátozások feloldása után, végre elindulhat németországi és olaszországi vándorútjára, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a szép fotók.

Gratulálunk a magyar díjazottaknak! Végül íme, még néhány fotó a pályázat legjobbjaiból, elsőként az abszolút győztes képpel kezdjük, amelyet a finn Markus Varesvuo készített.

Cikkajánló