Túraajánlat

Kis-Sárrét - Távol mindentől, közel a természethez

Messzire kell utazni az élményért, de megéri. Mert a Kis-Sárrét azon kevés helyek egyike, ahol tényleg belecsöppenünk a vadonba. Egy igazi madárparadicsom, ami mindig tartogat érdekességeket a természet kedvelői számára. Még a nyári forróságban is. Biharugrán jártunk.

Szöveg és fotó:
Fotó:
Tóth Judit
2020. augusztus 25.

Messzire kell utazni az élményért, de megéri. Mert a Kis-Sárrét azon kevés helyek egyike, ahol tényleg belecsöppenünk a vadonba. Egy igazi madárparadicsom, ami mindig tartogat érdekességeket a természet kedvelői számára. Még a nyári forróságban is. Biharugrán jártunk.

Tény, hogy az augusztus kánikula nem a legmegfelelőbb időpont egy kis-sárréti túrához, de fővárosban élő, kisgyerekes szülőként az aktuális időjárás csak egy a sok tényező közül, ami meghatározza az utazást, ennél sokkal lényegesebb, hogy mikor tudunk egyáltalán időt szakítani arra, hogy eljussunk az ország másik végébe. Vagyis akkor jövünk, amikor van erre legalább egy szabad napunk, és ebben az esetben akkor is jövünk, ha éppen harminc fok felett jár a hőmérséklet és vakítóan tűz a nap. Én egyébként úgy vagyok vele, hogy a természeti értékekben gazdag tájak, függetlenül az időjárástól, mindig tudnak mutatni magukból valami érdekeset. És a Kis-Sárrét pont ilyen táj.

Kánikula gyurgyalagokkal

Sétánk kiindulópontja a Biharugra melletti Bihari Madárvárta. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szálláshelye gyönyörű környezetben fekszik, amit azoknak kifejezetten ajánlok, akik szeretnének pár napra kiszakadni a nagyvárosi pörgésből. A Madárvártában erre egész évben van lehetőség, a Kis-Sárrét pedig évszaktól függetlenül, mindig kínál valami látnivalót, hol virágzó orchideákat, hol több ezres libacsapatokat, hol a téli természet elképesztő csöndjét.

A madárvártától indul a néhány éve átadott Sző-réti tanösvény, mely a Kis-Sárrét hajdani mocsárvilágának egyik utolsó maradványát mutatja be. Sétánkat gyurgyalagok kísérik jellegzetes hangjuk egy pillanatra sem halkul el. A valószínűleg már vonulásra készülő csapat nem messze röpköd tőlünk. A színpompás madarak hamarosan elindulnak telelőhelyeik felé, a távoli Kelet- és Dél-Afrikába. Felmászunk a tanösvény elején található kilátóba, ahonnan, bár párása levegő, halványan a Partiumban található Béli-hegyek is látszanak. Ide már csak pár kilométer a román határ, a közelben magasodó templomtornyok már romániai falvakhoz tartoznak. A kilátóban árulkodó nyomokat találunk, az ürülék és a köpetek alapján alighanem valamilyen bagoly, talán gyöngybagoly tanyázhat itt esténként.

A pákászok hajdani világa

A Kis-Sárrét egykor, ahogy azt neve is mutatja, egy végeláthatatlan mocsárvidék volt, ami igazi paradicsom volt az élővilág számára, az itt élő emberektől viszont komoly alkalmazkodóképességet kívánt. Ennek mesterei kétségkívül a pákászok voltak, akik tavasszal bevették magukat a mocsárba, és ősz végéig csak ritkán lehetett őket látni. Abból éltek, amit a mocsár adott számukra, halat, madarat, tojást, gyógynövényeket, és abból is volt némi bevételük, hogy egyedül ők tudták a mocsáron át vezető biztonságos utat, ahogy arról Herman Ottó is írt.

Adót nem fizetett; neve nem volt beírva község, megye, uraság lajstromába; nem volt jobbágya senkinek; pap nem szedte tőle a párbért, szóval a rétség szabad embere - még a nemes embernél is szabadabb volt. Pedig élete nem folyt titokban; ismerte a környék gazdája, halásza, vadásza, messze vidék utazója; mert akkoriban, a mikor a pákászság virágzott, a csinált útnak hire hamva sem volt; gyepről-gyepre hajtott a magyarság; kútgém volt a mérföldmutatója, csillag a vezetője s a mikor a rétséghez ért, akár száz szekérnyom vezetett abba. Itt kezdődött a pákász birodalma, melynek úgyszólván minden fűszálát ismerte; itt volt hivatása a külső világgal szemben, mert egyedül ő volt a biztos kalauz utasnak, vadásznak; a nemes ember csótáros, fényes fogatának, a gyolcsos tót fedeles szekerének; sőt még annak az istenadta vándorló legénynek is.

Sóvirágtenger, ameddig a szem ellát

A hatalmas mocsárvidék aztán a 20. század elejére teljesen megváltozott, a folyószabályozások, a lecsapolások nyomán a vizenyős területek helyét legelők és szántóföldek vették át. Biharugra mellett a 20. század első felében kialakították a mai meglévő halastórendszert, a geszti Tisza család pedig jelentős fásításba kezdett, 600 hektárnyi tölgyest telepítettek.

Hogy milyen volt itt a szabályozások előtti táj, arról leginkább a Biharugra melletti két mocsárfolt, az Ugrai-és a Sző-rét mesél. Ez utóbbi terület, ahol a tanösvény is kanyarog, az I. katonai felmérés térképén még Harsányi-tóként szerepel, de később fokozatosan elmocsarasodott. A tanösvény egy része egy pallósoron vezet, itt ugyanis az év nagy részében víz áll, nyár végére azonban már kiszáradt a terület.

A felületes szem számára az Alföld talán unalmas, hisz nincsenek drámai formák, sziklás hegycsúcsok, zuhogó vízesések, a táj azonban, ha csak apró részletekben, azért itt is nagyon változatos. Ahogy sétálunk, más és más élőhely mellett haladunk el. Itt egy nádasfolt, ott egy csatorna, amott szikes gyepek, sóvirágok lila tömegeivel és illatos sziki ürömmel. Kicsit korai még, de már a sziki őszirózsa is elkezdett virágozni. Nincs nagy mozgás, az állatok is elvonulnak a nagy meleg elől, de ha nyitott szemmel járunk, biztos találunk valami érdekességet, például a fűben egy zsákmányra várakozó imádkozó sáskát.

Szarvasbőgés Békés megyében?

A meleget lassan megszokjuk, a gyurgyalagok még mindig önfeledten röpködnek a fejünk felett, egy-egy nagy kócsag is átrepül felettünk. A horizont fodrozódik a kánikulában. Betérünk egy kis erdőfoltba, jól esik a hatalmas szürke nyarak árnyéka. A fákon mindenféle mesterséges madár-és denevérodú, amelyeket elsősorban bemutató céllal tettek ki, de persze a lakókat is szívesen látják.

Néhány fát nemrégiben egy vihar döntött ki, de vannak olyanok is, amelyeken a kora tavasszal itt tomboló tűz hagyott nyomot. A környező gyepeken egyébként a laikus szem számára most semmi nem árulkodik a márciusban pusztító tűzről, a természet mostanra szépen regenerálódott. Visszafelé egy régi táplálócsatorna mentén visz az út, ami a határ túloldaláról hoz ide vizet, és mára már értékes vizes élőhellyé vált. Medrében számos vízinövényt látunk, sulymot, békatutajt, rucaörömöt, és a vízidara is van. Ez a faj a világ legkisebb vízinövénye, mindössze 1,5 milliméteres.

A csatorna partján friss csapás nyomokat látunk. Van köztük fűalagútban futó vidrajárat, és nagyobb ösvények is, amelyeket vaddisznók, de még inkább gímszarvasok jártak ki. Itt, ugyanis, Békés megye keleti szegletében gímszarvasok is élnek. Ez régen teljesen átlagos volt, ma már viszont meglepő, hisz az Alföld nem kifejezetten a gímszarvasok tipikus élőhelye. Az itteni mozaikos táj, a halastavakkal, a nádasokkal, és az erdőfoltokkal viszont ideális számukra.

Hamarosan eljön a szarvasbőgés ideje, aki alföldi környezetben szeretné mindezt átélni, szerintem ennél jobb helyet nem találhat. Itt akár a Madárvárta teraszán ülve is hallgathatja a szerelmes szarvasbikák hangját.

További információk a Bihari Madárvártáról és a Kis-Sárrét látnivalóiról, túralehetőségeiről a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

A cikk először 2019 augusztusában jelent meg.


Cikkajánló