Hírek

Visszahozzák a búzavirágot a Körös-Maros Nemzeti Parkba

Néhány évtizede még teljesen közönséges növény volt, mára viszont ritkább lett, mint némely védett faj. A nemzeti park szakemberei a búzavirág szaporításába fogtak.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
Adobe Stock
2019. augusztus 7.

Néhány évtizede még teljesen közönséges növény volt, mára viszont ritkább lett, mint némely védett faj. A nemzeti park szakemberei a búzavirág szaporításába fogtak.

A búzavirág állománya a töredékére csökkent az intenzív mezőgazdasági termelés és a vegyszerhasználat miatt. A Körös-Maros Nemzeti Park területén már csupán három élőhelye ismert: egy a Csanádi-puszták közelében (nem védett területen), egy Nagylak mellett, egy pedig Hódmezővásárhelynél - írja a nemzetipark-igazgatóság a weboldalán.

 

Fotó: Adobe Stock
Fotó: Adobe Stock


Ezért a szakemberek három éve szaporítási programba kezdtek a Csanádi-pusztákon, a teljesen vegyszermentes szántóföldi parcellák melletti, művelésből kivont ugarsávokon. Ez néhány hektárnyi területet, négy-öt sávot jelent, és magszórással történik. Ezután semmilyen mesterséges tevékenységet nem végeznek.

 

Fotó: Adobe Stock
Fotó: Adobe Stock


Most már látható az eredmény, egyre több a búzavirág. A jövőben máshol is tervezik a szaporítást, ahogy az oldalon fogalmaznak: „hogy legalább hírmondónak megmaradjon a búzavirág a Dél-Tiszántúlon”.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Erdei gyümölcsözön

Ritka növényfaj a Baláta-tavon

Sárga virágtenger lepte el a Dél-Alföldi pusztákat

Gyilkolja a selyemkóró az álcsüngőlepkéket

 

Cikkajánló