Különleges hangulatú Árpád-kori rom a zámolyi temetőben

A zámolyi Szent Lőrinc templomromnál járva nehéz elvonatkoztatni attól, hogy egy temetőben vagyunk, ahol a rom körül földből kiálló régi sírkövek meredeznek. Az égbe törő falmaradvány mellett különös érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy ősi szertartás díszletei között sétálna.

Szöveg:
Fotó:
(nyitókép) Somogyvári D. György
2023. június 22.

A zámolyi Szent Lőrinc templomromnál járva nehéz elvonatkoztatni attól, hogy egy temetőben vagyunk, ahol a rom körül földből kiálló régi sírkövek meredeznek. Az égbe törő falmaradvány mellett különös érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy ősi szertartás díszletei között sétálna.

Zámoly község déli részén, a főutca mellett, a régi katolikus temető északkeleti szegletében bújik meg a középkori Szent Lőrinc-plébániatemplom romja. Egyetlen megmaradt nyugati fala máig keményen dacol az idővel.

A Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelt templomot a feltételezések szerint Aba Sámuel király építtette, aki 1041 és 1044 között uralkodott.

Valószínűbb azonban, hogy a 11. század végén, 12. század elején épülhetett.

A régészeti feltárások tanúsága szerint nyugat-keleti tájolású, egyhajós, téglalap alaprajzú, félköríves szentélyzáródású építmény volt.

Napjainkra csupán kb. 8 méter magas nyugati terméskő oromfala maradt ránk, amelyen látszódnak még a vakolatnyomok, illetve három négyszögletes gerendalyukat is felfedezhetünk rajta. Elképzelhető, hogy ezek a kórust tartó gerendavégek rögzítésének helyei. Közel 5 méter magasságban pedig egy keskeny résablakot láthatunk a falmaradványon. Északnyugati sarkán megerősítésre szánt téglapótlás vöröslik, amely nem igazán illik a romhoz, de legalább stabillá teszi.

A romtemplom keleti oldalán régi sírok sorakoznak, és az ég felé nyújtózó falat, mintegy rég letűnt ősi kor szertartáshelyének titokzatos kellékei veszik körül a körben álló szürke, ódon sírkövek. A falmaradvány keleti oldalán száz évnél is régebbi sírok és egy 1873-ban állított hatalmas kőkereszt található.

A történeti források szerint a templom a török hódoltság alatt pusztult el Zámoly faluval együtt, majd az 1650-es években a visszatelepülő lakosok részben újjáépítették, és 1683-ban még használták. Végleges pusztulását a 18. század végén a település új templomának megépítése okozta, melyhez a régi templom anyagát is felhasználták. A rom műemléki védelem alatt áll.

A zámolyi temető református részén, nem messze a templomromtól különleges síremléket találunk, ahol a szovjet katonák által 1945 tavaszán megölt, hazájukat védő búcsi leventék nyugszanak.

Ha végigmegyünk Zámoly főutcáján, ismerkedve a község nevezetességeivel, két nem mindennapi buszmegállót is felfedezhetünk. Az egyiket minden idők legjobb kerékpáros sprinteréről nevezték el, annak emlékére, hogy Mark Cavendich a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny 2022-es nyitónapján pont ebben a zámolyi buszmegállóban kényszerült kerékpárcserére. A rózsaszín bringával kidekorált buszmegálló mellett emléktábla is megörökíti a sporttörténeti pillanatot.

Videón, amikor Mark Cavendich megáll bringát cserélni a zámolyi buszmegállóban:

A falu másik nem mindennapi buszmegállója a Szép Ilonka Faluház melletti megálló, amely közösségi könyvszekrényként is funkcionál. Innen bárki szabadon vihet, és persze hozhat is könyveket. A tetején pedig – hasonlóan a Cavendish-megállóéhoz – egy rózsaszín bicikli díszlik, csak egy kicsit kisebb méretben:-).

Ha a faluséta után még kedvünk van további templomromot körbejárni, érdemes a településtől kb. 5 kilométerre északra található „Szőlőhegyre” ellátogatni, ahol a kerekszenttamási rotunda maradványait fedezhetjük fel idilli környezetben.

Cikkajánló