Lilla napi vonatozás

Múlt hét szombaton rendezték meg az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútján az ötödik Lilla-napi vonatozást.

Szerző:
Északerdő Erdőgazdasági Zrt.
Fotó:
Északerdő Erdőgazdasági Zrt.
2015. február 28.

Múlt hét szombaton rendezték meg az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútján az ötödik Lilla-napi vonatozást.

A program résztvevői a közeli névnap alkalmából indított különvonattal ezúttal Garadnára utazhattak, ahol a végállomás meletti Mókus Odú erdei falatozó látványos falusi disznótorral várta őket. Az érdeklődők „a malactól a kolbászig” követhették nyomon a húsfeldolgozás folyamatát, a vállalkozó kedvűek akár a hurkatöltésben is segédkezhettek.

 

Ezt követően a csoport egy része a nemrég megújult Pisztráng tanösvény felé vette az irányt, ahol az Északerdő Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóságának vezetője, Tajnai Róbert ismertette a környék élővilágát. A tanösvény bejárásakor rendhagyó módon betértek a Lillafüredi Pisztrángtelepre, ahol Hoitsy György telepvezető tartott előadást a Garadna-völgyi haltenyésztés múltjáról és jelenéről. A program végén Garadnára visszatérve helyben készült disznótoros ebéd várta a vendégeket.

 

Az Északerdő Zrt., a Mókus Odú büfé és a Lillafüredi Pisztrángtelep jó hangulatú közös rendezvényén mintegy százhúszan vettek részt, de a kellemes, tavaszias időben a kisvasút menetrend szerinti vonatai is jó kihasználtsággal közlekedtek egész nap.

Kapcsolódó cikkek: Lilla-nap kisvasúttal, disznótorral és pisztránggal


 

Cikkajánló