Madárvédelem földkábellel a Hortobágyon

Európai uniós és hazai költségvetési forrásból 200 millió forint értékű beruházás fejeződött be a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén - jelentette be a HNP igazgatója, Szilágyi Gábor.

Szerző:
MTI
TM.HU
Fotó:
Gulyás Attila
Shutterstock
2015. március 9.

Európai uniós és hazai költségvetési forrásból 200 millió forint értékű beruházás fejeződött be a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén - jelentette be a HNP igazgatója, Szilágyi Gábor.

A vonalas létesítmények természetkárosító hatásainak mérséklése érdekében megvalósított projekt keretében 12 kilométer hosszú elektromos földkábel épült meg a nemzeti parkban.

 

Szilágyi Gábor emlékeztetett rá, hogy a Hortobágy Európa egyik legfontosabb madár élőhelye, teljes területe európai szintű védettséget élvez. A 22 kV-os szabadvezetékek azonban számos madárpusztulást okoznak, így rendszeres a daru- és túzokpusztulás, valamint az olyan ragadozó madárfajok pusztulása, mint a kék vércse és a kerecsensólyom, amelyek védelmére az Európai Unió nemzetközi fajvédelmi programokat indított.

 

A természetvédelmi fejlesztés célja a természeti értékek hosszú távú megőrzésének elősegítése, a védett és fokozottan védett fajok állományainak megóvása és a racionális, fenntartható tájhasználat elősegítése volt - magyarázta az igazgató, majd hozzátette: a projektnek köszönhetően mintegy 12 kilométernyi földkábel épült meg a korábbi elektromos szabadvezetékek helyett, a madárpusztulások megakadályozása érdekében.

 

 

Az első munkák egyike volt a Hortobágyot átszelő 33-as főút melletti távvezeték föld alá helyezése

 

A fejlesztés nyomán megszűntek a légvezetékek által okozott madárpusztulások Pentezug-pusztán, Zám-puszta térségében, a Kungyörgyi-, az Akadémia- és a Csécsi-halastavak környezetében, valamint a Szásztelek-környéki, a túzokvédelmi előírások betartásával művelt szántóföldeken - sorolta a Hortobágyi Nemzeti Park vezetője.

 

A szakember kifejtette: a légvezeték földkábellel történő kiváltása - az elsődleges élővilág-védelmi célkitűzés mellett - egyúttal a Hortobágyi Nemzeti Park UNESCO Világörökségi Listán szereplő területének tájképi rekonstrukcióját is szolgálja.

 

A madárvédelmi szempontból veszélyes légvezetékek kiváltása az áramszolgáltató közreműködésével és pénzügyi hozzájárulásával valósult meg.

 
Kapcsolódó cikk:
Új eszköz a települési madárvédelemben

Cikkajánló