Magyar fotósok lettek a legjobbak a nemzetközi természetfotós pályázaton

Folytatódik a magyarok sikersorozata a WildArt Photography of the Year nemzetközi természetfotós pályázaton. A 10 hónapon át tartó verseny második, Light témájában az első két helyet magyar fotósok nyerték, és az erős mezőnyből még öt hazai fotós munkáját emelték ki, és kaptak azokért elismerést. Lássuk a fény mestereinek remekműveit!

Fotó:
WildArt Photographer of the Year
2022. május 4.

Folytatódik a magyarok sikersorozata a WildArt Photography of the Year nemzetközi természetfotós pályázaton. A 10 hónapon át tartó verseny második, Light témájában az első két helyet magyar fotósok nyerték, és az erős mezőnyből még öt hazai fotós munkáját emelték ki, és kaptak azokért elismerést. Lássuk a fény mestereinek remekműveit!

Tavaly indult útjára a WildArt Photography of the Year pályázat, amelynek első évadában a magyarok taroltak, hiszen a 10 hónapon át tartó verseny végén a nagydíjakat is magyar fotósok nyerték 2021-ben, amellett, hogy az egész év során is végig remekül szerepeltek, minden hónapban több hazai fotós jutott be munkáival a legjobbak közé, és több helyezést is elértek.

Úgy tűnik a 2022-es évben is sok szép eredményre számíthatunk, az első havi, Wet téma sikerei után, a második hónapban szinte a plafonra rakták a lécet a magyarok. Ugyanis az első két helyezett magyar lett, mégpedig egy olyan témában, amely mondhatni, hogy a fotózás legalapvetőbb és legszükségesebb eszköze. Ez nem más, mint a Fény (Light), azaz a pályázat olyan munkákat várt, amelynek középpontjában maga a fény áll. Azt hinnénk, nincs is ennél egyszerűbb feladat, pedig nem olyan könnyű igazán művészi és újszerű fotót készíteni ebben a témában, ráadásul egy természetfotós pályázatról van szó, így mindezt a természet szereplőivel kellett megoldania a fotósoknak.

A pályázat hagyományaihoz híven ezúttal is egy elismert fotóst kért fel az alapító Rob Read a beérkezett képek elbírálására, aki ezúttal a többszörösen díjnyertes ausztrál természetfotós, Georgina Steytler volt. A hölgynek pedig a magyar Szűcs Boldizsár gyurgyalagos képe tetszett a legjobban, így ebben a hónapban ő lett a győztes.

Boldizsár több hétig készült ennek a képnek a megalkotására, lakhelyétől nem messze fedezte fel ezt a helyet, ahol fekete háttér előtt, a felkelő nap fényében képzelte el ezt a sziluettes jelenetet. A történet pikantériája, hogy a győztes kép készültének reggelén szinte teljesen lemerült akkumulátorokkal érkezett, 10 percnyi töltés volt csupán az egyikben, így ennyi ideje volt, hogy elkészítse a megálmodott fotót. És lám, a szerencse mellé szegődött, így több hét után elégedetten térhetett haza az izgalmas kalandról.

A második helyezett képet Szabó Irma készítette, a gyönyörű kép pedig szintén egy szerencsés pillanatot örökít meg.

A fotón nagy kárókatonák látszanak, amelyet Irma egy lesből fotózott. Egyszer csak szinte ellepték ezt a területet a kormoránok, és alig lehetett róluk tiszta képet készíteni. Szerencsére sikerült mégis egy jó pillanatot elcsípnie, a kamera pedig a háttérből jövő erős fény ellenére is élesre tudott állni a zsákmányért civakodó krókatonákra, így született meg ez a különleges hangulatú kép.

A harmadik helyezett fotó az angol Robin Morrison munkája, amely nem kevésbé hangulatos, mint a már bemutatott képek.

Egy hajnali jelenetet látunk, amely Robin több éves megfigyelésének és próbálkozásának eredménye. A képen négyfoltos acsákat vannak, amelyek a felkelő nap sugaraiban araszolnak fölfelé a nádszálakon, hogy a hajnalban rájuk rakódott harmatot felszárítsák kirepülés előtt. Ezen a helyen gyakran ködös az idő, amikor május végén a legtöbb acsa jelenik meg itt, amely szinte lehetetlenné teszi ennek a jelenetnek a fotózását. Ezen a reggelen viszont minden szépen látszódott, megérte jó korán felkelni Robinnak.

Az idei évtől van egy különdíj is, a Founder's Choice Award, amelyet tulajdonképpen az alapító, Rob Read kedvenc fotója kapja, amely ezúttal a kanadai Aaron Todd képe lett. Megértjük Rob választását, hiszen valóban egy nagyon izgalmas és különleges képet láthatunk.

A készítő, Aaron Todd maga is elámult azon, amikor a vízben tükröződő fényeken felfedezte, hogy azok úgy néznek ki, mint a madártollak. A kép még napfelkelte előtt készült az ontariói Hamilton kikötőben és nagyon sok próbálkozás eredménye. Ugyanis a fények nem világítottak mindig, és természetesen meg kellett várnia azt is, hogy ebbe a szép fénysorba egy vadkacsa is beússzon. Aaron példája is jól mutatja, hogy még egy közönségesnek számító fajról is lehet újszerű képet készíteni, csak kitartás és jó szem kérdése.

A tavalyi pályázathoz képest idén már nemcsak az első helyezettek kerülnek be az év végi nagydíj esélyesei közé, hanem az első három helyezett és a különdíjasok is izgulhatnak majd, hogy vajon ki kapja meg 2022-ben az abszolút győztesnek járó elismerést és ezzel együtt a 3000 font jutalmat, amely mellé még egy Swarovski NL Pure 8x42 távcső is jár.

De van a pályázatnak egy ifjúsági kategóriája is, amelyet ebben a hónapban egy nagyon fomrabontó kép nyert. A thaiföldi Thamboon Uyyanonvara fotója biztosan nagyon megosztó lesz, talán pont ezért esett erre a választása Georgina Steytlernek.

Aki egy kicsit ismeri már a víznél előforduló madarakat, az ebből már meg tudja állapítani, hogy egy szürke gémet látunk a képen, annyira jellegzetes az alakja és a tollazata. Egy fiatal fotóstól igen bátor húzás volt ez a tudatos vágás, amely valahol teljesen fittyet hány az elfogadott kompozíciós elvekre. Ezúttal bejött neki, hiszen ezzel esélyes lett az év végi nagydíjra a fiatalok között.

A pályázatra beérkező képekből elsőzor mindig egy TOP100 válogatás készül, majd ebből kerülnek ki a díjazottak és további elismerésben részesülő képek. Ezek között is még 5 magyar fotós munkáját találjuk, most ezek következnek.

Hárman is Highly Commended elismerést kaptak, közülük Horesnyík Ervinnek ezt helyes rókás fotóját emelték ki a mezőnyből. A kis rókák cukiságfaktora egyébként is óriási, de ez a pillanat, amit Ervinnek sikerült megörökítenie, ahogy az apróság bűvöli a fényben repkedő szúnyogokat, az percekre a képre ragasztja az ember tekintetét.

A másik magasra értékelt kép szerzője Kovács Norbert, aki az egyik legkülönlegesebb fényes természeti jelenséget, a szentjánosbogarak rajzását fotózta le hosszú záridős technikával.

És szintén Highly Commended elismerést kapott Szakolczai Krisztina is, akinek fotója bizonyítja, hogy egy egyszerű pók és a hálója, a kora reggeli harmat, valamint a hajnali napsugarak csodákra képesek. No persze ehhez kell egy jó szem és egy ügyes fotós is, a remek képhez pedig ezúttal minden összetevő adott volt.

További három magyar fotót emeltek ki a TOP100-as mezőnyből, amelyek két fotós munkái. Commended elismerést kapott Daróczi Csaba remekül elkapott pillanata, amelyen egy széncinege reppen át egy üreges fatörzs nyílása előtt. Zseniális a kompozíció, amit a madár tökéletesen elcsípett repülőfázisa és a csőrében lévő magocska még tovább fokoz.

Pintér Csaba két fotója is Commended elismerést kapott, az egyiken egy apró ugróvillást láthatunk a csillogó jégfelszínen.

Másik fotóján pedig egy ligeti csillagvirágban gyönyörködhetünk, amelyet a háttérben a nap narancsos fényei díszítenek.

Ha szeretnétek megnézni az összes díjazott képet, akkor kattintsatok ide, de a pályázat oldalán a Fény téma TOP100-as képeit is láthatjátok itt. Ha pedig kedvet kaptatok, és ti is szeretnétek megmérettetni magatokat a következő hónapok témáiban, akkor nézzétek meg a pályázati feltételeket ide kattintva. Még nem késtetek le az év végi nagydíjról sem, hiszen ha sikerül valamelyik témában helyezést elérnetek, netán a különdíjat megnyernetek, akkor fotótokkal bekerültök az esélyesek közé, amelyekből majd kiválasztják 2022 legjobb képét.

Cikkajánló