Magyarok képei is esélyesek az év természetfotója címre

Három magyar fotós munkája is bejutott a holland szervezésű Nature Photographer Of The Year pályázatának közönségszavazására, így rajtatok is múlik, hogy hazai sikernek örülhetünk-e majd május elején. Mutatjuk a képeket, és hogy hogyan szavazhattok.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Nature Photographer Of The Year
2022. április 12.

Három magyar fotós munkája is bejutott a holland szervezésű Nature Photographer Of The Year pályázatának közönségszavazására, így rajtatok is múlik, hogy hazai sikernek örülhetünk-e majd május elején. Mutatjuk a képeket, és hogy hogyan szavazhattok.

Több mint 20 000 képből választotta ki 2021-ben a holland Nature Photographer Of The Year (NPOTY) pályázatának zsűrije a legjobbakat, de csupán 60 képet díjazhattak. Viszont ezeken felül is rengeteg szuper kép érkezett be hozzájuk a nemzetközi versenyre, így a szervezők úgy döntöttek, hogy idén elindítják a pályázat közönségszavazását, hogy még több kép kaphasson elismerést.

Az első alkalommal a 2021-es pályamunkából választottak ki 23 képet, amelyekre bárki szavazhat. Nagy öröm, hogy három magyar kép is van ezek között.

Kezdjük a legfiatalabb fotóssal, Koncz-Bisztricz Tamással, akinek egy gyönyörű ellenfényes fotóját választották be a szavazásra. A képen egy gólyatöcs látható a mórahalmi Nagyszéksós-tónál.

A következő szép virágos fotó Szabó Irmáé. A naplementében készült leánykökörcsines fotóját már több nemzetközi pályázaton is elismerték, az orosz Golden Turtle versenyének Növények kategóriáját meg is nyerte.

És végül még egy hölgyért izgulhatunk, Urbán Helgának ez az impresszionista festményre hasonlító gyönyörű fotója került be a közönségszavazásra. A fotó egy késő őszi napon készült a Bükkben, amikor a még színekben pompázó erdőben elkezdett havazni.

Szavazni a magyar képekre ide kattintva tudtok, ahol a közönségszavazás többi képét is megnézhetitek. A voksolás április 30-ig tart, a legtöbb szavazatot kapó fotó lesz a NPOTY első közönségszavazásának nyertese, de díjazzák a második helyezettet is, és további három kép is dicséretben fog részesülni. Az eredményeket május elején fogják kihirdetni a szervezők.

Cikkajánló