Már csaknem felnőttek a zsákban talált fülesbagolyfiókák

És az anyabagoly is jól van, akinek május elején eltörték a szárnyát.

Szerző:
TM
Fotó:
Mályi Madármentőkhöz
2020. június 22.

És az anyabagoly is jól van, akinek május elején eltörték a szárnyát.

Miután a Mályi Madármentőkhöz került a csapat, a fiókákat elválasztották az anyjuktól, mert nem akarták nyomás alá helyezni azzal, hogy még azt utódait is gondoznia kellene. Azóta sok idő eltelt, a kisbaglyok lassan teljesen felcseperednek. Megpróbálták újra összerakni a családot, de nem ismerték meg egymást, ezért feszültek voltak. Inkább szétszedték őket.

A kicsik már szépen repülnek, sokat esznek és „nyikorognak” – írják a Mályi Madármentők egy Facebook-posztban. Az anyabagoly viszont csak kicsiket repked, mert a szegek miatt még korlátozott a mozgása. Íme, így festenek most a megyaszói baglyok:

Cikkajánló