Medvét láttak a Bükkalján

Az Egererdő Zrt. tájékoztatása szerint a kihelyezett vadkamerákon több alkalommal is medvét láttak.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
EGERERDŐ
Forrás:
Egeredő Zrt.
2023. május 10.

Az Egererdő Zrt. tájékoztatása szerint a kihelyezett vadkamerákon több alkalommal is medvét láttak.

A figyelemfelhívás szerint a Bükkalján az elmúlt hetekben több alkalommal is medvét észleltek a vadkamerákon keresztül. A felvételeket a Felsőtárkányi erdészet területén kihelyezett vadkamerák rögzítették, tehát elsősorban a Bükk déli területein, illetve településeinek közelében. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy egy medve akár 10 km-t is megtesz egy éjszaka alatt, ezért lehetetlen megmondani, hogy éppen merre kóborol, jelenlétét – a kamerákon keresztül – főként utólag tudjuk követni. A kamerák felvételein nem egyértelműsíthető, hogy ugyanazt a medvét látni-e több helyen, vagy különböző medvékről van szó.

A legfontosabb, ahogy a Bükki Nemzeti Park tájékoztatásában is szerepel, hogy a medve nem játék, a medvét kerülni kell!

Ezért kérnek mindenkit, hogy saját biztonságunk érdekében fokozott figyelemmel közlekedjünk a Bükk erdőtömbjeiben, és kirándulásunk során tartsuk be a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiadott viselkedési szabályokat.

Cikkajánló